Komjáthy Benedek-díj - elismerés az egyház életét legkiemelkedőbb szakmai szinten bemutató újságírónak Kárpátalján

2009. november 24., kedd

A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) díjat alapított, amellyel minden évben azt az újságírót jutalmazza meg, aki az egyház életét bemutató, magas szakmai szinten elkészített anyagaival a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtja. 2009 elején az egyház vezetőinek és a sajtó képviselőinek a KRE Püspöki Hivatalában megtartott találkozóján Zán Fábián Sándor püspök így fogalmazott: "Az egyház legfontosabb feladata, hogy lehetőleg minden emberhez eljuttassa az evangélium üzenetét. Isten megváltott gyermekei vagyunk, és ennek megfelelően kell élnünk. A közösség életéről felelősen gondolkodó újságíró nem csupán tájékoztatja olvasóit, de a téma megválasztásával, a közlés módjával egyben aktívan befolyásolja gondolkodásmódját, egész világlátását, hangulatát. Így tehát mind a lelkipásztorok, mind az újságírók felelősek azért, hogy milyen lelkiállapotban van a rájuk bízott közösség. Ebben pedig fontos szerepet játszanak a kárpátaljai sajtó képviselőinek a református egyház életét bemutató cikkei, tudósításai is." A KRE Püspöki Hivatala (UA-90202 Beregszász, Munkácsi u. 83. e-mail: refegyhaz@bereg.uzhorod.ua) és az egyházkerület honlapjának szerkesztősége (UA-90202 Beregszász, Kossuth tér 4. e-mail: kresajto@gmail.com) várja az olvasók, hallgatók, ill. a nézők jelöléseit, hogy a kárpátaljai magyar nyomtatott és elektronikus sajtóban megjelent írások, az itteni rádióban és tévében elhangzott riportok készítői közül kit tartanak érdemesnek a Kárpátaljai Református Egyház által alapított Komjáthy Benedek-díjra.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.