A Kollégium születésnapja

2013. március 22., péntek

A Debreceni Református Kollégium idén ünnepli fennállásának 475.évfordulóját. Erről jubileumi programsorozattal emlékeznek meg. A különböző alkalmakról és a Kollégium történelemben betöltött szerepéről sajtótájékoztatót tartottak március 22-én a Kollégium kis tanácstermében. Az évforduló saját weboldalt is kap.

„Debrecen városa mindig magáénak érezte a Kollégiumot, a város és az ország iskolája volt, ezért a mostani ünnep nem csak a Kollégiumé" – mondta az újságíróknak a Kollégiumról Bölcskei Gusztáv.  A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az éves programok közül kiemelte május 25-ét, amikor Debrecenbe jön majd Orbán Viktor miniszterelnök, aki meglátogatja a Kollégiumot is. Valamint ezen a napon írhatják alá azt a megállapodást is, amely a Kollégium intézményeinek korszerűsítéséről szól, erre 10 milliárd forintot fordít az állam a következő négy esztendőben.

Bölcskei Gusztáv és Fekete Károly

Az ünnepi programsorozat részleteit Fekete Károly, a Kollégiumi Igazgatótanács elnöke ismertette. Az események között megemlítette a szintén május 25-én tartandó Kollégiumi Baráti Kör éves találkozóját, a szeptember elsejei negyedik Nemzeti Tanévnyitót és a szeptember 28-ai Jubileumi napot, valamint külön szólt a záró eseményről, amire december 18-án kerül sor. Ez az alkalom a 2014-ben fennállásának 275. évfordulóját ünneplő Kollégiumi Kántus nyitórendezvénye is lesz.

Fekete Károly a Hittudományi Egyetem rektora a Kollégium jubileumának alkalmából elindult új honlapot is bemutatta, amely a 475.reformatus.hu oldalon érhető el. Az internetes felületen virtuális sétát is lehet tenni az intézményen belül.

A sajtótájékoztatón bemutatták azt a két évfordulóhoz kapcsolódó hiánypótló könyvet is, amely a közelmúltban jelent meg. Győri János, a Kollégium Baráti Körének elnöke a Miről mesél a Debreceni Kollégium? című könyv szerkesztője a kötettel kapcsolatban elmondta, hogy 12-16 éves fiataloknak szól, az illusztrációkat tanítványa Orosz Judit készítette.

A másik könyvet Szabadi István a Debreceni Református Kollégium Levéltárának igazgatója mutatta be. Ehhez a könyvhöz hasonló száz évvel ezelőtt készült, de ez a mostani sokkal részletesebb. Az Intézménytörténeti Források a Debreceni Református Kollégium Levéltárában I-II című kötetek nagyobbik részét a kollégium diákjainak névsora teszi ki. A teljes anyag, ami az 1588 és az 1850 közötti időszakot öleli fel, mintegy 24 ezer nevet tartalmaz. Szabadi István szerint ez a könyv elsősorban a családtörténészeknek, helytörténészeknek és egyháztörténészeknek nyújthat segítséget.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.