Ez történt a Zsinat pénteki ülésén

2011. november 18., péntek

Az élőképes közvetítés mellett szövegben is folyamatosan beszámoltunk a Zsinat pénteki üléséről, amelyen átadták a zsinati alapítású díjakat és megválasztották a Református Missziói Központ igazgatóját. A napirendi pontok között volt többek között a Magyarországi Református Egyház gazdálkodásáról szóló új törvény VI. fejezetének megtárgyalása, a jövő évi munka irányainak kijelölése és a Reformáció 500 éves évfordulója ünneplésének előkészületei is.

8:44 A mai ülés várhatóan 9:00-kor kezdődik.

8:56 Ez történt csütörtökön. Az MRE megkötötte a Dél-Afrikai Holland Református Egyházzal megállapodását, döntött arról, hogy nem veszi vissza egyházi kézbe a balatonszárszói  SDG Konferencia központot, Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnöke a szeptemberi tematikus zsinati ülésről éles hangú értékelést adott. Olvassa el a tegnapi ülés összefoglalóját!

9:02 Derencsényi István, tiszántúli lelkészi főjegyző áhítatával megkezdődött a Zsinat pénteki ülése.

9:26 Kijelölték a jegyzőket a mai napra, a jelenlévők száma alapján megállapítást nyert, hogy a testület határozatképes.

9:37 Az ülésen jelen van Szabó Sándor, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke és Vass Zoltán, a kanadai magyar református lelkészegyesület vezetője. Szabó Sándor beszámolt a Parlamentben megalakult Diaszpóra Tanács megalakulásáról, majd bemutatta egyházkerületét. Örömmel számolt be új missziós gyülekezeteikről. Vass Zoltán azon dolgozik, nyilvánítsák a 2013-as évet a diaszpóra évének. Szeretnék az amerikai reformátusokkal közösen ünnepelni régi és új gyökereket.

9:51 Átadták a Dobos Károly Lelkészi Díjat Katona János nyugdíjas magyaralmási lelkipásztornak. Imre Bálint mezőföldi esperes méltatta a díjazottat.  A kitüntetéssel a nem a reflektorfényben élő, hanem a falvakban, kisgyülekezetekben, elsősorban kistelepüléseken munkálkodó lelkipásztorokat jutalmazzák.

9:55 A református iskolaügyért végzett áldozatos munkájáért Imre Sándor-díjjal tüntették ki  Szathmáriné Tóth-Pál Ildikót. Pintér Gyula méltatta a sárospataki iskolaigazgatót, akit kollégái jelöltek a díjra.

10:02 Az év könyve-díjat Kustár Zoltán kapta A héber ószövetség szövege című könyvéért. Kádár Zsolt, a Doktorok Kollégiumának főtitkára olvasta fel Fekete Károly laudációját.

10:05 A Doktorok Kollégiuma 2011-es könyvdíját a Kálvin János Kiadónak ítélte oda, a genfi reformátor életművének és szellemi hagyományának gondozásáért. A kitüntetést Galsi Árpád, a kiadó igazgatója vette át.

10:15 Vladár Gábornak ítélte az idei Aranygyűrűs teológiai doktor címet a Doktorok Kollégiuma. A Pápai Református Teológiai Akadémia rektorát, a soproni gyülekezet lelkipásztorát Kádár Zsolt méltatta.

10:21 Átadták a Kiss Ferenc-díjat. Rozsnyai István, a Diakóniai és Egészségügyi Bizottság elnöke méltatta a Kiss Ferenc-díj idei kitüntetettjeit, Dr. Varga Zsigmondné Somogyi Évát és Körömi Lászlónét, aki betegsége miatt nem lehetett jelen.

10:27 Babolcsai Istvánné, Juhász Sándor és Juhász Sándorné kapta a Juhász Zsófia-díjat. Ezzel a kitüntetéssel az intézményes diakóniai szolgálatot méltatják.

10:30 A következő tárgysorozati pont a Reformációs Missziói Központ igazgatójának választása. A titkos szavazás eredményét a szünet után jelentik be. Magyarné Balogh Erzsébet igazgatónő mandátuma idén lejárt, ezért az Elnökség a zsinati ülésig megbízta őt az intézmény vezetésével, most pedig ismét őt jelölte az RMK élére.

11:00 Folytatódott a Zsinat ülése.

11:01 A Zsinat ülése 68 igen, 4 nem és három érvénytelen szavazat mellett Magyarné Balogh Erzsébetet választotta újra, határozott időre, a 2015-ben esedékes második zsinati ülés időpontjáig a Református Missziói Központ (RMK) igazgatójának.

11:05 A Zsinat munkája egy csütörtökről áthúzódó tárgysorozati ponttal folytatódik, mégpedig a parókiális jogok tárgyában.

A témát a zsinati ülés előtt háttércikkben elemeztük Kocsis Márta zsinati jogtanácsos segítésével. Az írást innen érhetik el.

A kérdés szabályozása időszerű, mert az elmúlt években új típusú szolgálati területek jelentek meg az egyházban, ezek pedig már nem csak lelkészi, hitéleti tevékenységeket érintenek. A problémakör elsősorban az intézményekkel kapcsolatos területet érinti.

Az előterjesztő, Kocsis Márta jelenlétében az előzetesen írásban megismert előterjesztésre reagálnak a Zsinat tagjai. Szabó István dunamelléki püspök megjegyezte, a parókiális jogok szabályozása az oktatási intézmények esetében is felmerülhet. Azt a problémát azonban lehet, hogy a közoktatási törvényben kell szabályozni.

Simonfi Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabályozás szükségességét kiváltó problémákra nem lehet ilyen jogszabályokkal valódi megoldást adni. A probléma ugyanis az, hogy lelkészek, gyülekezetek között feszültségek alakulnak az intézményműködtetések és a parókiális jogok gyakorlásának ütközésekor.

Bölcskei Gusztáv megjegyezte, a kisebb gyülekezetekben sorra beindult házi gondozói szolgálatok kapcsán a gyülekezetek közül többen maguk fordultak a Zsinathoz azzal az igénnyel, hogy a testület szabályozza ezt a kérdést.

A Zsinat apróbb módosításokkal elfogadta a parókiális jogokkal kapcsolatos szabályrendeletet.

A határozat kimondja, a más egyházközség területén szociális alapszolgáltatást nyújtó, vagy fenntartó egyházközség elnöksége a területileg illetékes egyházközség elnökségét köteles előzetes írásban tájékoztatni arról, hogy a másik területén milyen szociális alapszolgáltatásokat kíván végezni. Amennyiben az érintett presbitérium ez ellen kifogást emel, ilyen alapszolgáltatás nem végezhető.

11:25 A testület előtt a MRE gazdálkodásáról szóló új törvény VI. fejezetéről szóló előterjesztés szerepel.

A jogszabály tervezetét első olvasatban tárgyalta a Zsinati Tanács szerdai ülése, összefoglaló cikkünkben az ott elhangzottakról is olvashatnak. A fejezet az ingó és ingatlan vagyonnal való gazdálkodás szabályait taglalja.

Az észrevételek között elhangzott, hogy a szabályozás érinti a hitéleti célú ingatlanok tulajdonjogát, viszont pontosításra szorul a hitéleti célú ingatlan fogalma.

A sok technikai jellegű pontosítás mellett (ezeket itt nem taglaljuk), akárcsak szerdán, ezúttal is sok szó esett az egyházi jogi személyek (elsősorban az egyházközségek) által létrehozott alapítványok szabályozásáról. Több zsinati tag ugyanis aggályát fejezte ki ezek működésével kapcsolatban, elhangzott olyan vélemény is, hogy eredeti céljaikkal szemben nem hozzák az anyagi forrásokat az egyház működtetéséhez, hanem ellenkezőleg, apasztják a forrásokat.

Takaró András egyenesen azt kérte, vonatkozzon tiltás arra, hogy az egyházközségek az alapítvány megtétele után bármilyen eszközt juttassanak az alapítványaiknak. Javaslatát nem fogadták el a zsinati tagok.

A Zsinati Hivatal gazdasági osztályvezetője, Lőrincz Szabolcs elismételte a zsinati tanácsi vitában kifejtett véleményét, miszerint ha valaki az egyház közhasznú tevékenységét támogatni akarja, akkor azt ne alapítványon keresztül tegye meg, hanem adja támogatását magának az egyháznak. Arra is figyelmeztetett, az állami törvények nem teszik lehetővé, hogy az alapítvány megtévője számon kérje, ellenőrizze az alapítványt.

Szabó István püspök javaslatát viszont elfogadták a zsinati tagok, így jelentősen szigorúbbá válik az ingatlanok, pénz- és tárgyi eszközök átadása alapítványok részére az egyházközségek és más egyházi jogi személyektől.

A Zsinat egy tartózkodással elfogadta a VI. fejezet tervezetét.

12:43 A Reformáció 500 éves évfordulójának 2017-ben esedékes megünneplése előkészületei kapcsán arról döntött a Zsinat, hogy kezdeményezi egy ünnepi, közös zsinati ülés megtartását a Magyarországi Evangélikus Egyházzal.

12:45 A testület elfogadta az Egységes Lelkészképesítő Bizottság (ELB) beszámolóját az idén szeptemberben először megtartott egységes lelkészképesítő vizsga (elv) tapasztalatairól és döntött a vizsgaszabályzat apróbb módosításáról.

12:47 A Zsinat munkája már a 2012-re való előretekintésre is irányul. A következő év hangsúlyairól szólva Bölcskei Gusztáv a csütörtök reggeli áhítatban említett lelkületre utalt vissza, a jó gyakorlatok terjesztését említette. Meghatározzák a következő év fő hangsúlyait, megfogalmazzák a MRE számára az egyes szakterületeken folyó munka időszerű feladatait, valamint kijelölik a közeli és távolabbi jövő szakmai feladatait. Már 2017-re is készül az egyház, hiszen abban az évben kerül sor a Reformáció 500 éves évfordulójára. Ennek méltó megünnepléséről már folyik a közös gondolkodás, az akkori jubileumi ünnepségsorozatot már most el kell kezdeni előkészíteni.

12:50 A Zsinat elnöke arról tájékoztatta a testületet, hogy a Zsinati Hivatalban ifjúsági irodáját eddig vezető Síba Balázs a Károli-egyetemen folytatja pályafutását, helyét Szontágh Szabolcs veszi át 2012. január elsejétől.

12:57 A testület úgy határozott, a 2012-es évben az október utolsó vasárnapi perselypénzt egy később megnevezett épülő tiszáninneni templomnak adományozzák.

13:02 Bölcskei Gusztáv áldásával véget ért a XIII. Zsinat kilencedik ülése. A Zsinat lelkészi elnöke az tanácskozás végén köszönetet mondott minden résztvevőnek, felszólalónak, a bizottságoknak, a sajtó képviselőinek és az internetes közvetítést végző szakembereknek, valamint az ülésen segédkező önkénteseknek.

A szöveges közvetítésben részt vesz: Czanik András, Csepregi Botond, Feke György, Kalocsai Richárd (fotó), Kováts Anna, Kiss Sándor, Lentulai Gábor (fotó)

Istent keresem

2Krón 4

„...befejezte Hírám azt a munkát, amelyet az Isten házában kellett készítenie Salamon király megbízásából...„ tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →