Ez történt a Zsinat pénteki ülésén

2010. november 19., péntek

Véget ért a XIII. zsinati ciklus hatodik ülése. Lezárult folyamatosan frissülő szöveges közvetítésünk, olvassa el a pénteki történéseket részletesen, időrendben visszafelé haladva.

A pénteki ülés egyik legfontosabb témája a múltfeltárás folyamatának továbbvitele volt. A tárgysorozatban szerepelt a zsinati alapítású kitüntetések átadása, beszámolók a Csillagpontról, a Reformáció ötszázadik évfordulójának megünnepléséről, a Kálvin Bizottság munkájáról, az új énekeskönyv előkészítéséről, valamint a közegyházi intézmények munkájáról.

16:10 Véget ért a XIII. zsinati ciklus hatodik ülése.

15:55 A közegyházi intézmények beszámolóját tárgyalta és fogadta el a Zsinat.

15:35 Bölcskei Gusztáv zsinati lelkészi elnök ismertette az MRE 2011-es munkájának fő hangsúlyáról, amelynek mottója az lesz, Krisztusért követségben.

15:20 A 2011, az önkéntesség éve tárgyában Siba Balázs, a Zsinati Hivatal Ifjúsági Irodájának vezetője számolt be.

15:15 Hámori Ádám a Zsinati Hivatal EU-referense számolt be a 2011-es magyar uniós soros elnökséggel kapcsolatos egyházi előkészületekről.

A zsinati munkatárs kifejtette, jogos a kérdés, mi is a dolga a református egyháznak a soros elnökséggel, de egyúttal meg is adta a választ a Lisszaboni Szerződésből vett idézettel, amely az egyházak szerepét tisztázza. Elmondta, hogy vannak olyan prioritásai a magyar uniós elnökségnek, amelyekhez az Egyház meg tudja találni a kapcsolódást. Ezek közé tartozik a visegrádi országok bemutatkozása; kulturális és nyelvi sokszínűség, a hagyományos kultúrák és kisebbségek megőrzése Európában; a cigányság integrációja; 2011, az önkéntesség európai éve.
>>Itt olvashat részletesen az EU-elnökséggel kapcsolatos református előkészületekről.

15:10 A Zsinat támogatta a Debreceni Református Hittudományi Egyetem javaslatát a katechéta-lelkipásztori munkatárs alapszak református kántori szakirány képzési és kimeneti követelményeinek módosításáról azzal, hogy a pedagógus alapképesítésű hallgatók esetében a református kántor képzettség jogosít a református egyházi ének tantárgy tanítására.

15:00 A Zsinat Fekete Csaba beszámolójában megismerte az Énekeskönyvi Bizottság eddigi munkáját.

Az idén februárban megalakult testület az elmúlt nyolc hónapban megalkotta szervezeti kereteit, és a munkaterület áttekintésére törekedett. A bizottság kibővült a Magyar Református Egyház tagegyházainak küldötteivel is, szeptemberben pedig közös munkaülést tartott a Generális Konvent Liturgiai Bizottságával. A Kárpát-medencei együttműködésben megvalósuló egyeztetések alapján döntöttek arról, hogy az új énekeskönyv szerkezete az 1996-os, világtalálkozóra készült énekeskönyv beosztását követi.

A következő körülbelül egy évben várhatóan a genfi zsoltárok és a régi magyar istenes énekek átvizsgálását végzik el, és megkerülhetetlennek tartják bizonyos szövegi és dallami változtatások meggondolását. Úgy látják, hogy az 1948-as énekeskönyvnek csak töredékét kell elhagyni vagy helyettesíteni, új énekek beemelését pedig teológiai, nyelvi és zenei szűrésnek kell megelőznie. Az idei év végére tervezik, hogy összeül a zsoltárbizottság.

Ha a munka eredményesen halad, akkor a bizottság elnöke szerint 2015 év végére készülhet el az új énekeskönyv végleges kézirata.
>>Részletesen itt olvashat az énekeskönyv előkészítéséről.

14:45 A Zsinat megemlékezett a húszéves Börtönmisszió és a tízéves börtönlelkészség megalakulásáról.

A zsinati ülésen megjelentek a magyarországi református börtönlelkészek. Bölcskei Gusztáv emlékeztetett rá, hogy húsz éve vette fel a kapcsolatot a büntetés-végrehajtás a felekezetekkel. 1993 karácsonya mérföldkő volt, amikor ökumenikus alkalmat lehetett tartani a szegedi fegyházban, amelyen a büntetés-végrehajtás akkori parancsnoka is részt vett. 2000-ben megszületett az igazságügyminiszteri rendelet a börtönlelkészi szolgálatról.

A Zsinat lelkészi elnöke hangsúlyozta, hogy a börtönlelkészeknek sajátos módon kell hirdetni az evangéliumot. A börtönlelkészi szolgálat nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy csatlakozzon az egyházi kezdeményezésekhez. A tiszalöki intézmény színjátszó csoportja például részt vett a tavalyi debreceni Alkotmányozó Zsinathoz kapcsolódó rendezvényen is.

A Zsinat tagjai a 134. zsoltár 3. versével kértek áldást a börtönlelkészek szolgálatára, akik emléklapot vehettek át a Zsinat elnökétől.

L. Molnár István lelkipásztor elmondta, hogy „sokszor érezzük magunk mögött az egyház támogatását”. A Börtönmisszió vezetője hangsúlyozta, hogy a fogság mindig Isten eszköze. Mint mondta, hirdetni kell a foglyok közt a szabadulást és a fogva tartottaknak nagyon nehéz utat kell bejárni, hogy találkozhassanak Jézus Krisztusnak.

14:22 A Zsinat nevében Bölcskei Gusztáv püspök köszöntötte, és Kálvin-emlékplakettel ajándékozta meg Andreas Hess lelkipásztort, a svájci egyház segélyszervezetének (HEKS) kelet-európai megbízottját.

A Zsinat lelkészi elnöke köszöntésében örömét fejezte ki, hogy Andreas Hess személyesen is megjelent a Zsinaton. Megköszönte neki a „differenciált látásmódot”, hogy az elmúlt évtizedekben „a velünk együtt gondolkodó, de nekünk nem mindig igazat adó lelkületet képviselte mindenhol, amerre járt”.

Andreas Hess elmondta, hogy azért éppen Magyarországot segítette évtizedekig, mert szereti az országot és az itt élő embereket. A megbékélést kívánta az országnak és az egyháznak egyaránt. „Az ország nehéz történelmen ment keresztül, és a benne élő emberek különbözőképpen találkoztak a problémákkal. Mindenkinek elsősorban magával kell elszámolnia az elmúlt évtizedekkel kapcsolatban” – utalt Andreas Hess a múltfeltárás ügyére. „Úgy kell a megbékélést keresni, mint megbékéltetett emberek, úgy keressük a megbocsátást, mint akiknek már megbocsáttatott” – tette hozzá a svájci lelkész, aki azt is hangsúlyozta, hogy amikor az egyház a történelmi igazságot keresi, nem veszítheti szem elől a végső igazságot.

Andreas Hesst idén november elején a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) díszdoktorává választották. Akkor Fazakas Sándor debreceni rektor méltató beszédében elhangzott, hogy „a debreceni és a térség számos teológiai szakkönyvtára az ő segítségével és közvetítésével frissült fel a rendszerváltás után a legalapvetőbb, de hiányzó irodalommal vagy a legaktuálisabb kortárs teológiai szakkönyvekkel.” Az elmúlt évtizedekben sok millió svájci frank érkezett Magyarországra Andreas Hess segítségével.

14:21 A Zsinat elfogadta az egyházi alkotmány módosítását az egyházközségek státusza tárgyában.

14:21 A Zsinat engedélyezte a református név használatát a Kispaládi Református Életért Alapítvány Közhasznú szervezet számára.

14:20 Folytatódott az ülés.


13:20 Szünet, illetve a szünet alatt a múltfeltáró munkát segítő Értékelő Bizottság tagjainak megválasztása következik.

13:00 A Tényfeltáró Történész Bizottság (TTB) megalakulásáról Dr. Dienes Dénes számolt be. Beszámolóját a Zsinat elfogadta.

A TTB tagja az előterjesztő mellett (aki a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója) Dr. Horváth Erzsébet, a Zsinati Levéltár vezetője és Dr. Szabadi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárának igazgatójá.

A testület rendszeresen, de évente legalább négyszer étekezletet tart majd. Munkájáról rendszeresen beszámol majd a zsinatnak, és feljegyzéseket készít az üléseiről, amelyeket azonban nem publikál, hanem a Zsinati Levéltárban helyez el.

Fontos itt is megjegyezni, hogy a határozat nem ügynöklisták összeállítására, hanem a történések teljes megértését irányozta elő. A Tényfeltáró Történészi Bizottságnak a Zsinat által meghatározott elsődleges feladata a korszak elnyomó szervezeteinek az egyházakkal kapcsolatos működési mechanizmusának vizsgálata és feltárása.

Az összegyűjtött anyag a Zsinati Levéltárba kerül majd.

A TTB felkért három kutatót a tényleges levéltári kutatás elvégzésére. Ők Boér Zoltán, Bognár Zalán és Fodorné Nagy Sarolta lesznek. A kutatók elfogadták a titoktartást, illetve azt, hogy a megismert adatokat máshol nem publikálják.

Dienes Dénes beszámolt róla, hogy a munka nemcsak az eddig használt levéltárakra, hanem több intézményre terjed majd ki, mert nemcsak az ügynökmúlt feltárása a cél.


12:38 A múltfeltárással kapcsolatos fejleményekről adott tájékoztatást Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke.

A legfontosabb  fejlemény a Tényfeltáró Történész Bizottság (TTB) szeptember 29-i megalakulása. A TTB beszámolója önálló pontként szerepel a tárgysorozatban. A TTB az Elnökségi Tanáccsal kiválasztotta a történész kutatókat, akik a tényfeltáró munka effektív feltáró, kutató feladatait elvégzik majd.

Az előterjesztés szerint a múltfeltárás szervezeti keretét a zsinati döntéssel ellentétben ne a Károli Egyetem adja, hanem a Zsinati Levéltár kereteiben folyjon a munka. Ezt a Zsinat elfogadta.

Bölcskei Gusztáv beszámolt arról is, hogy a zsinati felhívás alapján az átvilágításról szóló bírósági határozatokat az előző zsinati üólés óta eltelt időben csak néhányan küldték el.

A Zsinat úgy döntött, hogy a múltfeltárás során keletkezett ismeretek feldolgozására létrehozandó Értékelő Bizottságba lelkipásztorokat kell delegálnia az egyházkerületeknek.

12:20 Püski Lajos tartott beszámolót a Világmisszió éve tárgyában.

Megemlítette az edinburgh-i Világmisszió Konferenciát, Pálur Tamás és Németh Júlia indiai misszióját, valamint a Magvető társasjáték megjelenését, amely két egyházkerületben minden gyülekezethez eljut a kerület jóvoltából.


12:15 A Zsinati Ifjúsági Iroda munkatársa, Pusztai Tímea Csillagpont-referens a 2011-es ifjúsági találkozó  előkészületeiről számolt be.

Az immár ötödik Csillagpont találkozót jövőre július 19-23. között tartják, Tatán, az olimpiai edzőtábor területén. Az esemény fő témája az érintések lesz, a fő előadásokat Bagdy Emőke pszichológus tartja majd.

12:05 Márkus Mihály nyugalmazott püspök számol be a Kálvin Bizottság 2010-es munkájáról.

A nyugalmazott püspök beszámolója szerint látványos 2009 után a 2010-es munka elsősorban a háttérben  zajlott. Mondandója két témára koncentrált. Az első a Parókiális könyvtár sorozat felújítását érintette. Az első négy kötet, Kálvin újszövetségi kommentárjaival 2010 karácsonyára megjelenik. A másik téma atz Institutio új fordítása volt, amelyet a zsinatri ülésen nem sokkal korábban kitüntetett kolozsvári professzor, Buzogány Dezső végez. Az aranygyűrűs professzor már elékszült az első két fejezet fordításával. Kálvin János főműve 2014-re jelenhet meg új fordításban.

11:52 A szeptemberben megalakult Cigánymissziós Tanács munkájáról Csomós József tiszáninneni püspök számolt be. A Zsinat a beszámolót elfogadta.


"Megkerülhetetlen ez a kérdés egyházunk számára" - jelentette ki az egyházvezető. A püspök megjegyezte a jelentésről, hogy amint az látszik is, a dokumentum egy kezdetről szól. Fontosnak tartotta azonban azt is hozzafűzni, hogy a cigányokkal való foglalkozás nem most kezdődött. A tanács eddigi két ülésén egyértelművé vált, hogy a szolgálat elsődleges feltétele, hogy a jelenleg a cigányok között folyó szolgálatot, annak eredményeit, tapasztalatait felmérjék. A testület munkájának középpontjában a cigányok közötti szolgálat stratégiájának kidolgozása áll, ami a tervek szerint 2012-re történhet meg. A tanács 2011-re egy áttekintő, téma-felvető konferencia szervezését tervezi.  

11:48 Derencsényi István az Emlékhely Bizottság eddigi munkájáról számolt be a Zsinatnak.

A tiszántúli főjegyző elmondta,  hogy az Emlékhely Bizottság felvette a kapcsolatot a Tanulmányi és Teológiai Bizottsággal, a református kegyeleti emlékezés kultúrája szempontjainak közös kidolgozása érdekében. Az Emlékhely Bizottság egy kérdőívet dolgozott ki, mely alapján felmérhetőek lennének református emlékhelyeinket. Az Elnökségi Tanács a kérdőívet túl részletesnek tartotta, ezért új kérdéssor kialakítását kérte a bizottságtól, amelyet Derencsényi István ismertetett. A Zsinatnak nem volt ellenvetése az új kérdéssorral kapcsolatban.

11:42 Márkus Mihály nyugalmazott püspök ismertette a Zsinattal a reformáció 500. éves évfordulója megünneplésének előkészítését.

2017. október 31-én emlékezik majd a protestáns világ a reformáció útra indulásának az 500 éves évfordulójára. A Kálvin Emlékbizottság a Zsinat Elnökségétől megbízást kapott arra, hogy ennek az előkészítő munkáival is foglalkozzon. A Zsinat Elnöksége és Elnökségi Tanácsa felvette a kapcsolatot a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségével, és néhány kérdésben megkezdődtek az egyeztető tárgyalások. Márkus Mihály elmondta, hogy az Országos Református Gyűjteményi Tanács körkérdésben fordult az egyházkerületi gyűjteményekhez, bekérve javaslataikat. Ennek alapján egy „Wittenberg és Debrecen” kiállítás körvonalai fogalmazódtak meg. 2017 előtt a Kálvin Bizottságnak van egy rövidebb távú javaslata: 2013-ban lesz 450 éves a Heidelbergi Káté.  Előkészítés alatt áll egy magyarázatos Kátékiadás. Ennek munkálatai során felvetődött egy esetleges új fordítás elkészítése is, - amelyből majd újabb nemzedékek tanulhatják a református hit és erkölcs alapjait. A Zsinat továbbra is várja a javaslatokat az ünnepi évekkel kapcsolatban.

11:35 A Zsinat Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok előterjesztés hallgatták meg az Országos Református Szakképzési Hálózatról.  Az előterjesztést a Zsinat elfogadta.

A főgondnok kiemelte, hogy a fiatalok nagy része középiskolai tanulmányait nem a lakhelyén végzi, így az egyház sokukat nem tudja elérni. Statisztika adatokra hivatkozva elmondta, hogy a  gyülekezetekkel kapcsolatba kerülő fiatalok csupán 30%- a adja be gimnáziumba a jelentkezését, a fiatalok közel 70%-a szakiskolába vagy szakközépiskolába jelentkezik. „Ezeknek a tanulónak nagy részét elveszítjük – hívta fel a figyelmet a főgondnok. Olyan nevelési környezetbe kerülnek a fiatalok, ahol nagyon nehéz megállniuk a helyüket.” Ábrám Tibor példaként említette, hogy a Lévay József Református Gimnázium diákotthonában 56 szakközépiskolában tanuló fiú lakik. „Ezeknek a fiúknak a szülei felelősséget éreztek gyermekeikért, ezért választották a református diákotthont. Ettől a felelősségtől indíttatva terjesztjük a Zsinat elé a határozati javaslatot egy Országos Református Szakképzési Hálózatról. Az MRE Zsinata tehát felkéri a Zsinati Oktatásügyi Irodát hogy az egyházkerületi oktatásügyi szervezetek és a már meglévő szakképző intézmények 2011. március 30-ig szakmai előterjesztést nyújtson be” – zárta gondolatait a tiszáninneni főgondnok.

11:21 A Zsinat második olvasatban tárgyalta és elfogadta az egyházi alkotmány módosítását az egyházközségek tárgyában.

11:20 A szavazás eredményeként, a Tiszántúli Református Egyházkerület képviseletében Szabó Csaba lett a Zsinati Bíróság új tagja. Szabó Csaba a Zsinat előtt letette esküjét.

10:57 Bölcskei Gusztáv szünetet rendelt el.

10.55 Halálozás miatt a Zsinat új tagot választ a Zsinati Bíróságba.

10:47 A Juhász Zsófia Díjat Dr. Nagy Istvánné Ilonka és Ungvári Miklósné kapta. A díjazottakat Rozsnyai István méltatta. 

Dr. Nagy Istvánné és Ungvári Miklósné Juhász Zsófia Díjat vehettek át szolgálatuk elismeréseként

Dr. Nagy Istvánné húsz éven át volt a kiskunhalasi gyülekezet „papnéja”. Nagykőrösre kerülve Református Tanítóképző Főiskola tanulmányi osztályán végezett munkáján túl szerteágazó diakóniai tevékenységet folytatott. Jelentős szerepet vállalt a nőszövetség megalapításában. Fő szervezője volt a határon kívüli gyülekezetek adománnyal történő segítésének. A tanulmányi osztály vezetőjeként és a gólyatáborok háziasszonyaként minden főiskolást személyesen ismert. 2008 óta a főiskola internátusainak vezetőjeként még többet dolgozik azon, hogy a kollégium valóban otthona legyen a diákoknak.

„Ungvári Miklósné 1980 óta a ceglédi Molnár Mária Fogyatékos Otthon munkatársa. Feladatát nagy szakértelemmel, és odaadással teljesíti, fáradságos, egész napos, nehéz fizikai munkáját nagy türelemmel és kitartással végzi, szívén viseli a kis beteg gyeermekek minőségi ellátását” – mondta Rozsnyai István

A Juhász Zsófia-díj a Magyarországi Református Egyházban végzett intézményes diakóniai szolgálatért jár. A kitüntetésre az terjeszthető fel, aki a református diakóniai intézmény(ek)ben vállalt hűséges szolgálatával mind szakmailag, mind emberileg, mind a református lelkiség szempontjából kiválóan és eredményesen segítette rászoruló embertársait, és aki legalább 15 éves aktív munkaviszonnyal rendelkezik a református diakónia területén. A kitüntetésre a református diakóniai intézmények fenntartói terjeszthetnek fel jelöltet. Ebben az elismerésben is évente két személy részesülhet, a kitüntetés 300 000 Ft összegű díjjal jár együtt.

10:40 A Zsinaton átadták az idei Kiss Ferenc Díjat is, melyet Dr. Bodolay Gézáné, a Németajkú Református Egyházközség presbitere, valamint Köles Jánosné, a Tiszaföldvár-Belterületi Református Egyházközség tagja kapott. 

Dr. Bodolay Gézáné áldozatos munkájáért Kiss Ferenc Díjat kapott

„Dr. Bodolay Gézáné az elesett elhagyatott szociálisan kiszolgáltatott német, osztrák, svájci származású idős emberek látogatását, felkarolását végezte gyülekezetében.  A nyugati látogató csoportok ellátásában is nagy szerepet vállalt” – mondta laudációjában Rozsnyai István. 

Köles János átveszi édesanyja kitüntetését

A Kiss Ferenc Díj másik kitüntetettje, Köles Jánosné szolgálatának fő területe az idősek, betegek látogatása a gyülekezetben, valamint a gyerekek felé való szolgálat. A Nőszövetséggel megszervezte, hogy a gyerekek minden karácsonykor csomagot kapjanak, a nyári Vakációs Bibliatábor alatt a gyerekek ellátását a Nőszövetség magára vállalta. Köles Jánosné betegsége miatt nem tudott a díjátadón részt venni, helyette fia, Köles János vette át a kitüntetést.

10:22 Aranyokleveles teológus címet kapott Sepsy Károly nyugalmazott lelkész, orgonaművész és Németh Pál lelkész.

Sepsy Károly fogadja Bölcskai Gusztáv gratulációját

"Sepsy Károly a 20. századi református egyházzene meghatározó alakja – mondta laudációjában Fekete Károly. – Sepsy Károly Debrecenben végezte a teológiát, és a miskolci konzervatóriumban képezte magát a zene terén. Orgonista lelkipásztorként a debreceni nagytemplomban is szolgált. A kántorképző ügyét felvállalta mint tanára, és 19 éven át mint vezetője. Harminc éven át ének-zene tanár volt a debreceni teológián. Sok teológus hallgató az ő hatására lett az egyházzene felkarolója. Az orgonaépítők körében is szaktekintélyt szerzett, tapasztalatai országos hírű orgonatervezővé avatták. A Kollégiumi Kántusnak diákként tagja, később vezetője volt. Szólistaként több országban adott orgonahangversenyt szerte a világban."

Németh Pál Aranyokleveles teológus díjat vehetett át

Németh Pál lett az Aranyokleveles teológus díj másik kitüntetettje. Németh Pál református lelkész, iszlámkutató 1953-ban született Budapesten. Teológiai tanulmányai közben az ELTE BTK-n sémi filológiát és arabisztikát tanult, majd arab nyelvet és irodalmat, iszlám vallásjogot és filozófiát a Damaszkuszi Egyetemen. 1984 óta a Pestszentlőrinc-ganzkertvárosi Református Egyházközség lelkésze. Kádár Zsolt laudációjában kiemelte: „A muszlim világ számunkra idegen és bizonyos fenyegetést magában rejtő és félelmet keltő általános megítélésekor Németh Pál segít bennünket abban, hogy megértsük, ha teljeséggel elfogadni természetes nem is tudjuk, azt a vallási, értékrendszeri különlegességet, amelyet az iszlám jelent. A pozitívumokra hívja fel a figyelmet, az iszlám előttünk rejtett értékeiről szól. A multikultúrális világ mai útkeresésében kell, hogy legyen ilyen lámpásunk is."

10:05 Aranygyűrűs teológiai doktori címet ebben az évben két professzor is megkapta. 

Dr. Boross Gézáné átveszi férje kitüntetését

Az egyik kitüntetett Dr. Boross Géza, Budapesten tevékenykedő teológiai professzor lett. Boross Géza professzor október 2-án elhunyt, ezért a díjat az özvegye vette át. „Boross Géza rajta tartotta a kezét a gyakorlati teológia ütőerén. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az elmúlt ötven év legszorgalmasabb gyakorlati teológusát tiszteljük meg ezzel a díjjal. Tanításai tankönyvei által vonultak be az összes magyar teológiára. Termékeny szerző volt, tankönyveinek száma eléri a húszat”– mondta laudációjában Fekete Károly.

Az Aranygyűrűs teológia doktor cím kitüntetettje Dr. Buzogány Dezső

Az Aranygyűrűs teológia doktor cím másik kitüntetettje Dr. Buzogány Dezső kolozsvári professzor. Kálvin János Institutiójának fordítóját Kádár Zsolt méltatta. "Dr. Buzogány Dezső testvérünk, barátunk, munkatársunk a hetedik az Aranygyűrűs teológia doktorok sorában, és a második, aki Erdély földjén élve tölti be az Istentől neki rendelt küldetést, de elválaszthatatlanul közénk tartozik – mondta laudációjában Kádár Zsolt. – Buzogány professzor úr történész, tudományos szakfordító, egyetemi oktató és az egyházi média jelentős személyisége is. Mint theologiai professzor fontos feladatának érzi, hogy a história iránt érzékenyen érdeklődő ifjú tehetségeket, tanítványokat, munkatársakat ösztönözzön és irányítson a diszciplínákban való elmélyülésre."

"Kívánjuk szívünkből, hogy ez a magas elismerést jelentő aranygyűrű legyen lelki és szellemi ösztönzés Buzogány Dezső számára. Kérjük Istent, hogy adjon Neki elegendő türelmet, kitartást, bölcsességet és látást, hogy egy napon kezünkbe vehessük, és szívünkbe zárhassuk az ő tudós közvetítése révén a máig ható, s nekünk is üzenő Kálvin Jánost" – zárta gondolatait Kádár Zsolt.

09:55 Év könyve díjat Dr. Huszár Pál dunántúli főgondnok, a Zsinat világi elnöke kapta. 

Huszár Pál átveszi az Év Könyvének járó díjat

Az elismerést a Kálvin Kiadó által kiadott, magyar szerző által írt, s az adott évhez kötődő kötet kaphatja. Huszár Pál Kálvin életéről írt munkája, a Kálvin János élete, teológusi, reformátori és egyházszervezői munkássága az MRE Kálvin János Emlékbizottságának könyvkiadói programja keretében jelent meg. "Egyházunk Kiadójától, valamint a Zsinati Kálvin Emlékbizottságtól Huszár Pál arra kapott megbízást, hogy a tudományos eredményeket, egyháztörténeti tényeket szem előtt tartva a népszerű életrajzok mintájára foglalja egybe a sokak számára egészen magyarnak érzett genfi reformátor életét és munkásságát. Az elfogyott példányok alapján elmondhatjuk, hogy Huszár Pál ennek a faladatnak minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt sikerrel tett eleget”– mondta Kádár Zsolt laudációjában. – Igazi értéke ennek a könyvnek az, hogy szerzője sok évtizedes tapasztalattal bíró gyakorlott pedagógus, professzionális fordító, a témát kitűnően ismerő egyháztörténész és hitben élő kálvinista egy személyben."

09:40 A református iskolaügyért végzett áldozatos munkáért járó Imre Sándor-díjat Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő kapta, aki 2002-től 2010-ig a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Óvodája igazgatója, majd főigazgatója volt. 

Köszönetet mond az Imre Sándor-díjért Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő

A díjazott köszönőbeszédében lelkész nagyapja emlékét idézte fel, majd a református oktatási rendszer elmúlt 20 évben történt fejlődésére hívta fel a figyelmet. Elmondta: Pécsen a reformátusság nem rendelkezik nagy hagyományokkal, ma mégis két református gyülekezet van a városban, a református kollégiumnak - a Pécs környéki településeken működő csatlakozott intézményekkel együtt - pedig 1000 tanulója van. A díjjal járó pénzösszeget a díjazott egy baranyai tehetségeket támogató alapítvány céljaira ajánlotta fel.

09:31 A Dobos Károly Lelkészi Díjat a Zsinat júniusi ülése Bíró Ferenc nyugalmazott Budapest-mátyásföldi lelkipásztornak ítélte. 

Bíró Ferenc nyugalmazott lelkipásztor átveszi a Dobos Károly Lelkészi Díjat

A díjra az a gyülekezetben hűséggel szolgáló, gyülekezetét megőrző, építő, velük közösséget vállaló lelkipásztor jelölhető, akinek gyülekezeti szolgálati ideje legalább húsz év. Simonfi Sándor, a Budapest-Északi Egyházmegye esperese laudációjában elmondta, hogy Bíró Ferenc lelkipásztor 1943-ban az erdélyi Tordán született és 1976-ban települt át Magyarországra. Elnéptelenedő gyülekezetbe került Budapesten, majd gyülekezet- és templomépítésbe kezdett. Nyugdíjazására a mátyásföldi egyházközség Budapest egyik leginkább élő, nagy közössége lett.

09:30 A zsinati alapítású díjak átadásával folytatódott a tanácskozás.


09:25 Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke ügyrendi javaslatot tett, a Zsinat elfogadta a javaslatot.

A lelkészi elnök azt indítványozta, hogy a csütörtökön megszavazott alkotmánymódosítást (az egyházközségek tárgyában) a tanácskozás délelőtti szakaszában tárgyalja második olvasatban, majd délután harmadik olvasatban is kerüljön a tagok elé. Elfogadás esetén így 2011. január 1-én kihirdethető lesz az új szabályozás.

09:15 Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke megnyitotta az ülést.

Megtörtént a jegyzők kijelölése, a jelenlévők, valamint a távolmaradók számba vétele.

09:00 Lentulai Attila esperes áhítatával megkezdődött a pénteki zsinati ülés.

Csepregi Botond/Fodor Zsófia/T. Németh László, fotó: Kalocsai Richárd

"Sepsy Károly a 20. századi református egyházzene meghatározó alakja –mondta laudációjában Fekete Károly. – Sepsy Károly Debrecenben végezte a teológiát, és a miskolci konzervatóriumban képezte magát a zene terén. Orgonista lelkipásztorként a debreceni
nagytemplomban is szolgált. A kántorképző ügyét felvállalta, mint tanára, és mint 19 éven át vezetője. Harminc éven át ének-zene tanár volt a debreceni teológián. Sok teológus hallgató az ő hatására lett az egyházzene felkarolója. Az orgonaépítők körében is szaktekintélyt szerzett, tapasztalatai országos hírű orgonatervezővé avatták. A Kollégiumi Kántusnak diákként tagja, később vezetője volt. Szólistaként több országban adott orgonahangversenyt szerte a világban.”
Németh Pál lett az Aranyokleveles teológus díj másik kitüntetettje. Németh Pál református lelkész, iszlámkutató 1953-ban született Budapesten. Teológiai tanulmányai közben az ELTE BTK-n sémi filológiát és arabisztikát tanult, majd arab nyelvet és irodalmat, iszlám vallásjogot és filozófiát a Damaszkuszi Egyetemen. 1984 óta a Pestszentlőrinc-ganzkertvárosi Református Egyházközség lelkésze. Kádár Zsolt laudációjában kiemelte: „A muszlim világ számunkra idegen és bizonyos fenyegetést magában rejtő és félelmet keltő általános megítélésekor Németh Pál segít bennünket abban, hogy megértsük, ha
teljeséggel elfogadni természetes nem is tudjuk, azt a vallási, értékrendszeri különlegességet, amelyet az iszlám jelent. A pozitívumokra hívja fel a figyelmet, az iszlám előttünk rejtett értékeiről szól. A multikultúrális világ mai útkeresésében kell, hogy legyen ilyen lámpásunk is."

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió