Kik kapják a diakóniai díjakat?

2014. január 30., csütörtök

Várják a felterjesztéseket az intézményekben és a gyülekezetekben kiemelkedő szeretetszolgálatot végző testvérek munkájának elismerésére.

A 2006-ban alapított Juhász Zsófia Díj és Kiss Ferenc Díj célja, hogy a Magyar Református Egyház elismerje azok munkáját, akik intézményükben, illetve gyülekezetükben olyan diakóniai szolgálatot végeznek, mely mások számára is példaértékű lehet.

Előbbi esetben a református diakóniai intézmények fenntartóitól, utóbbinál az egyházközségektől várják, hogy jelölteket terjesszenek fel a díjakra.

A kitüntetettekről a Zsinat Diakóniai és Egészségügyi Bizottsága javaslatai alapján a Zsinat áprilisi ülése dönt, az ünnepélyes díjátadást pedig a Zsinat őszi ülésén tartják.

A felterjesztés részleteiről itt olvashat.

Forrás: Szeretetszolgálati Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.