Megállni a végzetes lépéshez vezető úton - kiál(lí)tás az ifjúságért

2010. január 11., hétfő

altA rendőrségben és az egyházban az a közös, hogy egyiknek sincsenek illúziói az emberről, mindkettő ismeri a bűn valóságát”- mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke a Kontrasztkiállítást megelőző sajtótájékoztatón. A Magyarországi Református Egyház és a Rendőrség ifjúságvédelmi kiállítása január 11. és március 12. között tekinthető meg Kisvárdán. A tárlatra mintegy négyezer fiatalt várnak a szervezők.

Bölcskei Gusztáv a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Rendőrség és a Magyarországi Református Egyház összefogása hasznos lehet az egész magyar társadalomra.

 

altMegmutatkozott ez akkor is, amikor a Rendőrség is bekapcsolódott a református egyház adománygyűjtő akciójába, vagy akkor, amikor a rendőrség országos székházában a történelmi egyházak kápolnát létesíthettek. A püspök szerint a Kontrasztkiállítás minőségi továbblépést jelent ebben az együttműködésben. A püspök szerint fontos a közös felelősség, hogy a végzetes lépéshez vezető úton megállítsák az embereket. A Kontrasztkiállítás is ebben segíthet: a hamis igazságok és örömök helyett valami mást nyújt az embereknek azért, hogy szép és igaz életet tudjanak élni. „Sok sebből vérző, indulatokkal teli, zaklatott társadalmunkban szükség van a kiállítás kijózanító hangjára” – zárta gondolatait a püspök.
altBencze József országos rendőrfőkapitány a Rendőrség bűnmegelőző céljairól beszélt. Elmondta, hogy ebben eredményt elérni nagyon nehéz egyedül, mert az emberekhez nehezen jut el a figyelmeztetés. A főkapitány abban bízik, hogy az egyház szava talán többekhez eljut, mert a kiállítás véleménye szerint mindazt a célt bemutatja, amiért a világra születtünk: szabadság, hazaszeretet, család és gyermekvállalás – és bemutatja azt is, ami szemben áll ezekkel. Bencze József hangsúlyozta: egyre többször követnek el bűncselekményt gyermekek, és még többször elszenvedői azoknak. Bár a kiállítás megtekintését a szervezők nem ajánlják a tizenhat évesnél fiatalabbaknak, tanáraiknak azonban mindenképpen.
Százvai László kisvárdai ifjúsági lelkész elmondta, hogy a kiállítást az élet hívta létre. A tárlat ötletgazdájának meglátása szerint a bemutatott problémák, devianciák nem elszigetelt jelenségek, ezért felszámolásukhoz széleskörű társadalmi összefogásra van szükség. Nagyszerűnek tartja, hogy a református egyház és a Rendőrség legmagasabb szintű vezetése is odaállt a kezdeményezés mellé, példát adva ezzel is társadalmunknak az összefogásra. A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy önmagában bármilyen együttműködés csak tünetkezelés. A szív megváltozása, újjászületése nélkül csak időleges eredményeket lehet elérni, ezért a megváltás csodájának megismertetése lehet a maradandó megoldás.

altA házasságkötés, családi élet – válások, széthulló közösségek; példaképek, apa és anya szerepköre – családon belüli erőszak; szenvedélybetegségek – szabadság, öröm; hazaszeretet, felelősségvállalás – kozmopolitizmus, globális pénzhatalom; gyermekvállalás – abortusz; az élet értelme, küldetés – öngyilkosság, céltalanság, depresszió; valamint a megváltás témakörét körbejáró kiállítást szervezett csoportokban tekinthetik meg a fiatalok. További információ: www.kontrasztkiallitas.hu.

Kiss Sándor

 

hogy egyiknek sincsenek illúziói az emberről, mindkettő ismeri a bűn valóságát”- mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke a Kontrasztkiállítást megelőző sajtótájékoztatón. A Magyarországi Református Egyház és a Rendőrség ifjúságvédelmi kiállítása január 11. és március 12. között tekinthető meg Kisvárdán. A tárlatra mintegy négyezer fiatalt várnak a szervezők.

Bölcskei Gusztáv a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Rendőrség és a Magyarországi Református Egyház összefogása hasznos lehet az egész magyar társadalomra.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió