Kétszeres túljelentkezés a Diakóniai Évre

2013. március 13., szerda

Százan vettek részt a Magyar Református Szeretetszolgálat Önkéntes Diakóniai Programirodájának kiválasztó hétvégéjén. A március 1. és 3. között Berekfürdőn megrendezett alkalmat német, francia, olasz, angol és német partnerekkel közösen tartották. A határon túli magyar területekre készülők még izgulhatnak kicsit, őket később válogatják a kiutazó csapatba.

A fiatalokkal való beszélgetés során az is kiderült, hogy az önkéntes szolgálat egyre népszerűbb, sokan azért jelentkeztek diakóniai évre, mert ilyen formában is szeretnék magukat kipróbálni, szolgálni és új ismereteket szerezni. A hétvége során nagy volt az izgalom a jelentkezők között, hiszen a külföldi partnerek minden jelentkezőt meghallgattak arról, hogy miért szeretnének önkéntesek lenni és miért vállalkoznának az egy éves szolgálatra.

Az Önkéntes Diakóniai Éven (ÖDE) korábban résztvevő fiatalok is segítették a szervezők munkáját, akik már kint jártak valamelyik országban és tapasztalták a diakóniai év jó ízét. Hitük, odaadásuk és lelkesedésük nagyban segítette az egész hétvégét és vidámságot csaltak oda is, ahol talán túl sok volt az izgalom.

Kiscsoportos foglalkozás

Az Önkéntes Diakóniai Évről úgy szoktunk beszélni, mint egyfajta lelki utazásról, ahol fiatalok magukról, a világról és Istenről is tanulhatnak. Ebben a lelki utazásban ez a berekfürdői hétvége volt az egyik első lépcsőfok, hiszen maga a szolgálat szeptemberben kezdődik meg.

A hétvége alatt a szervezők is nagyon sok mindent tanultak: Talán most egy kicsit jobban megtanultunk figyelni egymásra, ismerkedni azzal a sok különböző látásmóddal, amit részben a fiatalok, részben a külföldi partnerek hoztak közénk.

Isten fizesse és áldja meg mindazokat, akik anyagiakkal vagy imádsággal támogattak bennünket. Ezekre az imádságokra továbbra is nagy szükségünk van, hiszen a lelki és valóságos, fizikai utazás még csak ezután kezdődik!

Závodi Emese

A szerző református lelkész, az Önkéntes Diakóniai Év programvezetője

Istent keresem

1Krón 27

„Jónátán, Dávid nagybátyja tanácsadó volt, értelmes és írástudó ember...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink