Kétszázezernél is többen támogatták egy százalékukkal a református egyházat

2011. szeptember 15., csütörtök

Több mint tizenhárom százalékkal nőtt az előző évihez képest az egyéni felajánlók száma, akik 2010-es személyi jövedelemadójuk egy százalékával a Magyarországi Református Egyházat támogatták. Az egy főre eső felajánlások száma azonban drasztikusan csökkent, így az MRE-nek jutó támogatás is visszaesett a tavalyihoz képest.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett tájékoztatás alapján, az egy évvel ezelőtti előzetes eredményekkel összevetve az látható, hogy a református egyház a többi történelmi egyházzal alapvetően azonos arányban, de a legnagyobb mértékben, 13,4 százalékkal tudta növelni az SZJA egyszázalékos egyéni felajánlók számát, ami így meghaladja a kétszázezer főt (207 012 fő).

A 2010-es év legszembetűnőbb változása az egy főre jutó felajánlott összeg drasztikus csökkenése. A több mint 15 százalékos, mintegy ezer forintos visszaesés eredményeképpen a Magyarországi Református Egyház a megnövekedett felajánló szám ellenére a tavalyi előzetes tájékoztatási adatokhoz képest 4 százalékkal kevesebb támogatást, egymilliárd-huszonnégymillió forintot kapott az adófizető állampolgároktól.

A Magyarországi Református Egyház ezúton is megköszöni az adófizetők egyszázalékos támogatását, ami már több mint kétszázezer ember számára természetes.

Reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.