Két éve alakult a Református Gyermekvédelmi Szolgálat- Nevelőszülői Hálózat

2010. november 25., csütörtök

A befogadás lehet a kulcsszava annak a történetnek, amely a Református Gyermekvédelmi Szolgálat- Nevelőszülői Hálózat megalakulásával kezdődött.

„ Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére” ( Róm 15,7)

A befogadás lehet a kulcsszava annak a történetnek, amely 2008 novemberében kezdődött a Református Gyermekvédelmi Szolgálat- Nevelőszülői Hálózat megalakulásával.

A Magyar Református Egyház 2008 novemberében befogadta az újonnan alakult intézményt. Megkezdődött a nevelőszülők képzése, szolgálatunk keretében és szervezésében, majd működési engedélyhez segítettük őket.
Elsőként egy csecsemő befogadására került sor, akit a nevelőcsaládon kívül, nagy szeretettel fogadott a helyi református gyülekezet és keresztsége folytán a reformátusok nagy családja is.

Azóta az elsőként befogadott gyermek, Jancsika megtanult járni és intézményünk is egyre nagyobb léptekkel gyarapszik. 2010 áprilisában fogadtuk be a 100. jövevényt, szintén egy csecsemő kisfiú személyében. Jelenleg 125 gyermek talált szerető nevelő családra szolgálatunkban.

A nevelő családok és a nevelt gyermekek befogadták egymást, mi pedig azt kérjük, hogy testvéreink imádságaikban hordozzák ezt a szolgálatot, hogy legyenek alkalmas befogadó családok, minél több rászoruló gyermek találjon otthonra és a támogató háttér tudja segítő feladatát betölteni.

B. Á. I.

Istent keresem

2Krón 1,18–2,17

„Áldott legyen az Úr...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →