Keresztyének és védik a környezetüket

2019. augusztus 12., hétfő

Azok a keresztyén gyülekezetek, egyházi közösségek és intézmények – óvodák, iskolák, kollégiumok, felsőoktatási intézmények, idősotthonok –, amelyek szemléletükkel, önkéntes működésükkel aktívan tesznek a teremtett világ megóvásáért, ökogyülekezeti címre és díjra pályázhatnak.

Mit kell tennünk azért, hogy közösségünk ökogyülekezetté válhasson?

Az ökogyülekezetek önkéntes alapon – mind lelkiekben, mind a gyakorlatban – betartják az alábbi alapvető célokat:

Azok az ökogyülekezetek, akik három éven keresztül megvalósítanak egy általuk kidolgozott teremtésvédelmi programot is, jó példát mutatva a teremtett világ megőrzéséhez, ökogyülekezeti díjra is pályázhatnak. Fontos szempont, hogy a közösség minél több tagja részt vegyen benne.

A pályázati folyamat három lépcsős:

Ajánlások, ötletek a program-alkotáshoz (nem kötelező formátum):

I. Gyülekezet/intézmény jelenlegi „teremtésvédelmi állapota", állapot felmérés: teológiai értelemben vett öko-állapot

1. imádkozás, liturgia stb.
2. rendszeres előadások, megbeszéléssel, fórumok
3. tanulmány vagy könyv ismertetése

II. Gyülekezet/intézmény adottságai, lehetőségei:

- fizikai /gyakorlati értelemben vett öko- állapot

- közösségi értelemben vett öko-tudatos állapot jelenleg, jövőbeli tervek

1. gyermekekkel való foglalkozás, ifjúsági munka, ökotábor stb.
2. gyülekezeti kiscsoportok, ökokör
3. lehetőség szerint minden korosztállyal értessük meg az ökogyülekezet, a teremtésvédelmi gondolkodás és szemlélet fontosságát
4. testvérgyülekezeti kapcsolatok; hazai, kárpát-medencei, nemzetközi kapcsolatokban is jelenjen meg a teremtésvédelmi gondolat

A teremtésvédelmi programokat az info@okogyulekezet.hu címre várják.

Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 10. Az ökogyülekezeti cím és díj adományozásáról a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Tanácsa dönt. Kihirdetése a Teremtés hetén történik, szeptember utolsó és október első vasárnapja között.

További információk: www.okogyulekezet.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió