Keresztény kereskedelmi rádió Kárpátalján

2013. május 21., kedd

Pünkösdhétfőn hivatalosan is elindult a beregszászi Pulzus FM. A keresztény magyar értékeket közvetítő kereskedelmi rádió az FM 92.1-es frekvencián magyar és ukrán nyelven sugározza műsorait.

Az új, földfelszíni sugárzású rádió a Kárpátaljai Református Egyház (KRE), a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában immáron tizenöt éve működő Sion Rádióra, valamint on-line rádió stúdiójára épül, illetve azzal párhuzamosan kezdte el működését.

A Sion Rádió 1998 óta működik, 2005-ben kötött testvérkapcsolatok útján együttműködési megállapodást a Tiszáninneni Református Egyházkerülettel, és azon belül a miskolci Európa Rádióval. A Pulzus rádió földfelszíni sugárzásának gondolata már 2010-ben megfogalmazódott, az előkészületi munkák elkezdődtek, a rádió a frekvenciát 2012. december 26-án nyerte el.

A hivatalos megnyitó napján, a református istentisztelet keretén belül Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke prédikált, valamint átadta Zán Fábián Sándornak, a Kárpátaljai Református Egyház püspökének a Kárpátaljai Református Egyház megújult honlapját is, mely jelenleg tesztüzemmódban működik, hamarosan azonban az internetező nagyközönség számára is elérhető lesz.

Bacskai József ungvári főkonzul az ünnepség után kiemelte, hogy a rádió elindulása a kárpátaljai magyarság egyik nagy álmának beteljesülése, egy igazi határon átnyúló együttműködés, ugyanis nem csak határon innen, hanem határon túl egészen Vásárosnaményig mindenki értesülhet a Kárpátalján történő eseményekről. Gajdos István ukrán parlamenti képviselő szerint a Pulzus a magyar nyelv és magyar szellem megőrzésében kiemelten fontos szerepet játszik.

A rádió megnyitója még ma és holnap is kulturális programokkal, koncertekkel folytatódik. Többek között lesznek gyermekeknek szóló rendezvények, este pedig fellép az Ismerős Arcok zenekar is.

Forrás: Pulzus FM

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió