Képtelenek elhagyni Jézust

2020. január 27., hétfő

– Van egy űr az életben, amit soha nem tudok kitölteni nélküle – mondja Krisztusról a tizenöt éves indiai lány, akit felvállalt keresztyénsége miatt kiközösített a családja. Ő csak egyike 260 millió testvérünknek, akiket hitünkért üldöznek vagy elnyomnak világszerte. Az Open Doors szervezet szokásos év eleji jelentéséből kiderül, épp melyik 50 országban a legveszélyesebb Jézust követni, de az is, hogy az erőszak mégsem állítja meg Isten országának növekedését.

– Hányan szeretnétek Krisztus tanúi lenni? – A Sion-templom vasárnapi iskolásai épp közös reggelivel ünnepelték Jézus feltámadását. A fenti kérdésre válaszul – a beszámolók szerint – öt-hat gyermekkéz is a levegőbe emelkedett, majd imádságra kulcsolódott össze. Néhány perccel később bomba robbant az épületben, 29 ember, közöttük 14 gyermek halálát okozva. 

A Srí Lanka-i protestáns templomban több mint százan tartózkodtak, sokan megsérültek, elveszítették szeretteiket. Ahogy arról mi is beszámoltunk: a szigetországban aznap még két katolikus templomot és több hotelt is megtámadtak, több mint kétszázan haltak meg, közel ötszázan pedig megsérültek.

A húsvétvasárnapi tragédiát is beleszámítva tavaly összesen 9488 keresztyén templomot és egyházi épületet támadtak meg világszerte. 3711 embert vettek őrizetbe, tartóztattak le, börtönöztek be vagy ítéltek el, 2983 embert pedig megöltek Krisztusba vetett hitéért vagy azzal összefüggésben – derül ki az Open Doors legújabb jelentéséből. Bár a személyek elleni erőszak száma csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz képest, a keresztyénüldözést vizsgáló világszervezet arra figyelmeztet, hogy az elnyomásban élő hittestvéreink száma 6 százalékkal nőtt: jelenleg 260 millió keresztyén él a Krisztus-hívőket leginkább üldöző és elnyomó 50 országban. Jelentésükből az is kiderült, hogy az elnyomásnak sokféle arca van.

Mi az az Open Doors?
Az Open Doors világszerte több mint 60 országban támogatja az üldözött keresztyéneket bibliákkal, elsősegéllyel, szakmai tréningekkel, traumatanácsadással és jogi eszközökkel. Története 6 évtizedre nyúlik vissza, nevét onnan kapta, hogy alapítójának, Andrew van der Bijl-nek, Isten „ajtókat nyitott", hogy bibliákat csempészhessen át a vasfüggönyön. A szervezet 1992 óta minden évben jelentést készít a globális keresztyénüldözésről, összeállítja az 50 legveszélyesebb ország listáját (World Watch List).


Hogy készül a World Watch List?

Terepen dolgozó munkatársainak tapasztalatait külsős szakértők számszerűsítik és elemzik: az erőszakos cselekmények (rongálás, jogtalan letartóztatás, emberrablás, szexuális visszaélések, bántalmazás, gyilkosság) számára és az élet különböző területein (magánélet, család, közösség, nemzet, egyház) tapasztalt nyomásra alapozva rangsorolják a világ országait, rávilágítanak folyamatokra és imádságra hívnak bennünket.

Nem új keletű konfliktusok

A lista eleje – az a 11 ország, ahol extrém üldöztetésnek vannak kitéve a keresztyének – szinte nem változott tavalyhoz képest, csak a Szudán előzte meg Eritreát (a 6. és 7. helyen). További 34 országban nagyon magas, a maradék 5 országban pedig magas a szorongattatás szintje. Jelentősen erősödött az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények száma Marokkóban, Katarban, Bangladesben és a már említett Srí Lankán. Csökkent viszont Indonéziában, Törökországban, Etiópiában és Bhutánban. 2019-hez képest új szereplő a listán Kamerun (a 48. helyen), Niger (a sereghajtó) és Burkina Faso. Utóbbi, sokáig vallási toleranciájáról ismert országban katolikus papokat és protestáns lelkészeket, valamint családtagjaikat gyilkoltak meg vagy raboltak el, ezért végzett a 28. helyen, egy év alatt 33 helyet előreugorva. Tavaly még igen, de idén már nem jutott hely a jelentésben Mexikó, Palesztina és Azerbajdzsán számára sem.

Nemcsak a veszélyes országok listája mutatja, hogy a keresztyéneket leginkább sújtó konfliktusok nem éppen új keletűek, hanem a jelentés által felvázolt tendenciák is ismerősek lehetnek az elmúlt évekből. Legutóbb novemberben írtunk a közel-keleti keresztyén közösségeknek az évek óta húzódó katonai konfliktusok miatti drámai fogyásáról. Az Open Doors jelentése szerint a 2003-as amerikai bevonulás óta, azaz egy generáció alatt másfél millióról 202 ezerre csökkent a Krisztus-hívők száma Irakban. A lista 15. országában a hazatérésnek és az újjáépítésnek pedig még mindig gátja az alacsony közbiztonság, az egészségügy és az oktatási alacsony színvonala, valamint a munkalehetőségek hiánya.

A tavalyi 11. helyét megőrző Szíriában a 2011-ben kirobbant polgárháború előtt 2,2 millió keresztyén élt, most csak 744 ezer. A kormány ellenőrzése alá vont területeken ugyan visszatért az élet a megszokott kerékvágásba, de a romok eltakarítása még nagyon sokáig fog tartani, alapvető szükségletekből is hiányt szenved a lakosság, gyenge az egészségügyi ellátás, szintén kevés a munkalehetőség. Az év végi török beavatkozás pedig további 40 ezer keresztyént érintett negatívan a kurdok lakta régiókban.

A 11 ország, ahol a legveszélyesebb Krisztust követni (zárójelben az extrém üldöztetés fő oka):
1. Észak-Korea (kommunizmus)
2. Afganisztán (etnikai ellentétek)
3. Szomália (iszlám elnyomás)
4. Líbia (iszlám elnyomás)
5. Pakisztán (iszlám elnyomás)
6. Eritrea (keresztyén felekezeti protekcionizmus)
7. Szudán (iszlám elnyomás)
8. Jemen (iszlám elnyomás)
9. Irán (iszlám elnyomás)
10. India (vallási nacionalizmus)
11. Szíria (iszlám elnyomás)

Miközben a Közel-Keleten évek óta igyekeznek visszaszorítani az erőszakos iszlám extrémizmust , az a világ más tájain – Afrikának a Szaharától délre eső részén, valamint Dél- és Délkelet-Ázsiában – hódít magának teret. Ahol gyenge a központi hatalom, vagy ahová egyszerűen nem ér el az állam keze, ott felfegyverzett csoportok ölnek, rabolnak büntetlenül, pusztulást és káoszt hagyva maguk után. A helyszíni beszámolók szerint békés falvakra támadnak, a nyílt utcán lövik agyon a férfiakat, nőket erőszakolnak és csonkítanak meg. A túlélők menekülnek. Afrikában Burkina Faso mellett Mali, a Közép-Afrikai Köztársaság, Kamerun és Nigéria is szenved a Boko Haram, az Iszlám Állam nyugat-afrikai provinciája és hasonló radikális csoportok garázdálkodásaitól. Afganisztánban a tálibokkal nem bír leszámolni a kormányzat, Pakisztánban pedig a radikális csoportok egyenesen szabad kezet kaptak az államtól.

Növekedést szül

A világ számos országában tilos áttérni a keresztyénségre, vagy legalábbis nem nézik jó szemmel, ha valaki nem törzse, családja hitéhez, vagy az állami ideológiához hűséges. Annak ellenére, hogy ezeken a helyeken nem lehet nyíltan hirdetni az evangéliumot, csodás és kreatív módokon, a szenvedések ellenére is terjed a Krisztusba vetett hit – erről is bizonyságot tesz az idei jelentés. Eszter például Kenyában született. Allergiás tünetei élete során sok szenvedést okoztak a muszlim lánynak, mígnem egy lelkipásztor érte mondott imádsága után elmúltak. Csodás gyógyulása után megtért, de amikor a férje erről tudomást szerzett, elköltözött tőle, tudni sem akart róla többé. Azóta két fiát egyedül neveli, apjától örökölt kis földjét műveli, időszaki munkákat vállal. Amiért az egyik fia játék közben megütött egy muszlim gyereket, a falubeliek felelősségre vonták, bántalmazták és még le is tartóztatták. Több napig volt börtönben, megalázták, a gyermekei sorsával fenyegették. Az Open Doors munkatársai segítettek neki feldolgozni ezt a traumát és jobb életkörülményeket teremteni családjának. – Nem adjuk fel. Én és a fiaim továbbra is Jézusban bízunk – mondta szabadulása után.

Iránban egyre szűkebb a keresztyénség mozgástere, az állam nyelvén már nem tarthatnak istentiszteleteket, tavaly egy református templomot szabályosan elfoglaltak fegyveresek. – Még ha sok nehézséget és nyomást tapasztalunk is, motiváltak vagyunk mindennap, mert látunk kamaszokat, fiatal felnőtteket és idősebb embereket Krisztushoz térni. Csodálatos látni, hogy szívből szeretik Istent, hogy milyen elkötelezettek és mennyire szomjazzák az Urat! – Darya, az egyik házi gyülekezet vezetője meg is osztotta egyik ilyen élményét a sok közül: egyszer meglátogatta egy keresztyén ismerősét, aki nem érezte jól magát, és épp ott járt az illető unokahúga is, aki akkor még nem volt hívő. A lány festegetett, amíg beszélgettek, majd egyszer csak azt mondta, szeretné lefesteni Krisztus arcát. Aznap még egy vendég érkezett a házhoz, Mohamed próféta leszármazottja, de ő is odaadta a szívét Jézusnak.

Tara egy 15 éves indiai lány, aki ugyan egy házban él a családjával, de ők elutasították, mert hisz Jézusban. Senki sem beszél vele, dolgoznia kell, külön szobában alszik, nem engedik be a konyhába sem, nehogy beszennyezze az ételüket és a vizüket „tisztátalan hitével". Ő is azután lett keresztyén, hogy meggyógyították egy betegségből. Olyan békére talált, amilyet nem ismert azelőtt, bár az élete felfordult. – A szüleim azt mondták nekem, szégyene vagyok a családnak. „A közösségünk figyel minket, mert te templomba jársz. Vagy elhagyod Jézust vagy elfelejthetsz minket!" – és a lány kétségbeesésében egyszer tényleg el akarta hagyni az Urat, de akkor üresnek érezte magát. – Van egy űr az életben, amit soha nem tudok kitölteni nélküle. Kérem, imádkozzanak a családomért, hogy ők is minél hamarabb megismerjék az Urat és elfogadjanak engem is!

A legveszélyesebb ország mégis már 19 éve a kommunista Észak-Korea, ahol csak teljes titokban találkozhatnak Jézus követői. Sokan egy jobb élet reményében Kínába próbálnak menekülni, de gyakran kerülnek emberkereskedők kezébe, kényszerítik őket prostitúcióra vagy házasságra. Az Open Doors ezért védett házakat működtet számukra. A koreaihoz hasonlóan a kínai oktatási rendszer is azt neveli a fiatalokba, hogy a keresztyénség tőlük idegen vallás, és azon keresztül a nyugati hatalmak akarnak beférkőzni hazájukba. Ráadásul a világ legnépesebb országában a keresztyének nem tudnak szabadulni az állam figyelő tekintetétől. Közel félmillió térfigyelő kamera és a mobiltelefonokba épített arcfelismerő szoftver segíti, hogy Jézus követése ne mondhasson ellent az állam érdekeinek. A legújabb szabályok tiltják a 18 éven aluliaknak, hogy belépjenek egyházi épületbe, részt vegyenek egyházi rendezvényen. Azzal is riogatják őket a tanáraik, hogy ha követik Jézust, nem érettségizhetnek. Ez mégsem töri meg a fiatalok hitét, inkább segíti azt növekedni. Szembesülnek az üldöztetéssel, megtanulnak együtt megállni a hitben, kreatív módszereket találnak az együttlétre. Lelkipásztoraik pedig gyakran emlékeztetik őket, hogy nincsenek egyedül, mindennap keresztyének láthatatlan serege imádkozik értünk világszerte, hogy Isten működjön az életükben.

– Imáink megerősítik azokat a keresztyéneket, akik olyan helyeken élnek, ahol veszélyes Krisztust követni. Azért gondoljunk 2020-ban a listán szereplő országokra. Imádkozzunk minden héten egy-egy azon szereplő ország gyülekezeteiért és lelkipásztoraiért, mindazokért, akik nem tudják nyilvánosan dicsőíteni Istent, szükséget szenvednek vagy erőszak áldozatai lettek – kérik a készítők. A rendszeres imádságot mobilalkalmazás is segíti, mely letölthető a teljes jelentéssel együtt az opendoorsusa.org weboldalról.

Feke György

Fotó: Open Doors USA

A cikkben szereplő képek illusztrációk, a megszólalók védelme érdekében a jelentésben álneveket használtak.

Istent keresem

Lk 10,21–42

„ ...pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink