A vizek Csillagpontja

2012. július 22., vasárnap

Eső, koncertek vagy rég nem látott arcok? Te mire emlékszel a tavalyi Csillagpontról? Képekkel és videókkal igyekszünk felidézni az öt nap legemlékezetesebb eseményeit és a találkozó különleges hangulatát.

Kezdődik! – A tatai olimpiai edzőtábor adott otthont a 2011-es Csillagpontnak. Az ötödik református ifjúsági találkozóra többezer fiatal érkezett, sokan családjukkal együtt. A szervezők húsz helyszínen százharmincöt programmal készültek.  

Nyitó istentisztelet – Kedden délután benépesült az edzőtábor, sokan felállították a sátraikat, majd koraeste a nagyszínpadon hivatalosan is elkezdődött a találkozó. A nyitó istentiszteletet azonban a hirtelen jött eső miatt csak fedett helyen tudták befejezni.

 

A vizek tábora– Tata a vizek városa, s „a név kötelez”, a 2011-es Csillagpontot a vizek táborának is nevezhetnénk. Minden nap esett, sok sátorba is jutott a vízből, így nemcsak a nagyszínpad programjait, hanem többszáz táborozót is fedett helyre kellett költöztetni. A szervezők állták a sarat (vizet), a töretlen jó hangulatról pedig a videó is árulkodik.

 

Lelkész stand up – A tiszteletes is ember, még humora is van. Ezt bizonyította is néhány lelkész első este. Több százan voltak rájuk kíváncsiak, alig fértek be a Cafe El Mondo-ba. Nem bánták meg.

 

Érintések a táncban – Nemcsak a főelőadás szólt az érintésekről, hanem egy különleges színpadi produkció is. Esténként pedig táncház várta azokat, akik nem féltek, hogy megérinti őket a népzene.

 

A lényedre tapint – Bagdy Emőke pszichológus tartotta a délelőtti előadásokat. A professzorasszony az érintések fontosságát hangsúlyozta. Gondolatait kiscsoportokban ízlelgették tovább a táborozók.

 

Sokszínű kínálat – Koncertek, beszélgetések, műhelyfoglalkozások váltották egymást az öt napos találkozón. Keresztyén zenekarok és szervezetek mutatkoztak be, de lehetett vért adni is. Képünkön Erőss Zsolt hegymászó beszél élményeiről a Himaláján.

 

Napsütés délutánok – Ha egy kicsit elállt az eső, kezdődhettek a szabadtéri programok: íjászbemutató, élménykert, frizbizfoci... és az átázott ruhadarabok, sátorponyvák szárogatása.

 

Nemadomfel – A második nap egyik legjobban várt programja a Nemadomfel együttes koncertje volt. A (nemcsak) sérültekből álló zenekar tagjai este egy ráadás produkcióval is kedveskedtek közönségüknek.

 

EQ – Az esős idő csütörtökön sem akart szűnni, sok jó ember szorongott kis helyen, s a kényelmetlenségek miatt aktuális volt Pécsi Rita műhelyfoglalkozása az érzelmi intelligenciáról.

 

Gyerekkert – a hely, ahol a legkisebbek figyelmét is lekötötték. 

 

Lelki táplálék – Lelkileg az imasátorban, valamint a reggeli és esti áhítatokon is fel lehetett töltődni. Az utóbbi alkalmain Steinbach József dunántúli püspök szolgáltatta a mindennapi betevőt a léleknek és az elmének.

 

Száraz péntek – a legkevesebb csapadék erre a napra jutott, így megtartottak több szabadtéri programot is. Az érdeklődők kipróbálhatták a vitorlázást is.

 

Áldjad én lelkem az Urat! – Több hazai és külföldi keresztyén zenekar is fellépett a Csillagponton, többek között a Keresztkérdés, a NON-STOP, a Boyzless Voice, Bill Drake, a Joy Gospel Music és a képünkön látható Túlpart együttes.

 

 

Esti áhítat – az egyetlen, amit a nagyszínpadon lehetett tartani. Meg is volt a különleges hangulata.

 

Csík – Esténként neves könnyűzenei együttesek adtak koncertet, a PASO és a Bolyki Brothers mellett a Csík zenekar is fellépett. Részlet a koncertből.

 

Záró istentisztelet – Az találkozó úrvacsorás ifjúsági istentisztelettel zárult, melyet a Magyar Televízió is közvetített. Az eső ezúttal is csepergett, de hála Istennek, nem szakadt le az ég. Utána az áldások utcájában kaptak útravalót a résztvevők.

 

Csillagpont blues – Többezer református volt együtt öt napig. A rossz idő csak mégjobban összekovácsolta ezt a közösséget. A Bolyki Brothers csillagpontos dalával búcsúzunk Tatától és a 2011-es találkozótól.

 

Képek, videók: a 2011-es Csillagpont médiacsapata, összeállította: Feke György

További képek a reformatus.hu korábbi galériái között és a Csillagpont facebook oldalán, videók az oldal  Youtube csatornáján

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.