Kárpátalján járt a MEÖT-főtitkár

2014. június 19., csütörtök

Fischl Vilmos a feszült helyzetben lévő ukrajnai területen találkozott Zán Fábián Sándor püspökkel és a beregszászi magyar főkonzullal is.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Elnöksége fontosnak tartja, hogy a határon túli magyar keresztyén testvéreinkért is felelősséget vállaljon. Az Ökumenikus Tanács elnöke, Steinbach József püspök már több alkalommal látogatott és szolgált Kárpátalján. 2014 Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök tavaszán tett látogatást az Ökumenikus Tanácsnál.

Ezekhez a kapcsolatfelvételekhez igazodva 2014. június 17-én a MEÖT főtitkára, dr. Fischl Vilmos látogatta meg Zán Fábián Sándor püspököt Beregszászon hivatalában. A kialakult belpolitikai helyzet mellett az egyházak társadalmi felelősségvállalása is szóba került. A püspök elmondta, hogy Kárpátalján a reformátusok mellett van még római katolikus és görög katolikus magyar egyház is, azonban az evangélikusok száma igen csekély.


Zán Fábián Sándor és Fischl Vilmos

A MEÖT-főtitkár és vendéglátója meglátogatta a nagyberegi református líceumot, amelynek bővítése egy új épületszárnnyal a befejezéshez közeledik, és augusztus 23-án adják át. A beregszászi református levéltárban és múzeumban az egyházkerület őrzésre és kutatásra szánt iratait és kegytárgyait nézték meg. Utána az idősek otthona és a krízisben lévő fiatal anyák otthonát látogatták meg. Majd a mezővári Nefelejts rehabilitációs központba következett, ahol fogyatékkal élő fiatalok (2-18 év) nappali gondozása folyik.

A MEÖT-főtitkár a kárpátaljai püspökkel való találkozás végén megállapodott abban, hogy az Ökumenikus Tanács az évi rendes ökumenikus lelkészkonferenciára Kárpátaljáról is vár majd lelkészeket. Épp ezért már 2014. június 23-27 között idén is lesz kárpátaljai résztvevő a lelkészkonferencián.

Fischl Vilmos megbeszélést folytatott Tóth István magyar főkonzullal is, aki elmondta, hogy a Kárpátalján jelenlévő magyar egyházakkal igen jó kapcsolatot ápolnak és egymás rendezvényein rendszeresen részt vesznek. Elmondta a főkonzul azt is, hogy a beregszászi főkonzulátus Magyarország egyik legnagyobb főkonzulátusa és az ott élő magyarok identitástudatának megőrzése érdekében is fontos a jelenlétük.

A megbeszélések Ukrajna békés felén történtek, azonban a köztudatban benne volt az is, hogy az ország keleti határvidékén pattanásig feszült harci jelenlét van, ami nem kedvez a mindennapok közhangulatának.

MEÖT

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió