Kárpátalján átadták a református egyház levéltárának felújított épületét

2010. február 26., péntek

altÜnnepélyes keretek közt adták át a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) levéltárának és múzeumának nagyrészt magyarországi támogatással felújított épületét csütörtökön Beregszászon.

Az intézmény avatásán mondott beszédében Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára hangsúlyozta: a KRE megújult levéltárának és múzeumának megnyitása azt jelzi, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére a kárpátaljai magyarság élni akar, s a jövőbe tekint. A politikus kifejtette: a kárpátaljai történelmi egyházak, s köztük a református egyház nagyon fontos szerepet játszik a magyarság megmaradásában, s ennek megfelelően a református levéltár és múzeum a nemzeti önazonosságot erősítő közösségi hely is lesz.

Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke nyilatkozatában kiemelte: a 2004-től működő református levéltár létrehozásával az egyháznak az volt a célja, hogy legyen egy intézmény, amely összegyűjti, megőrzi, feldolgozza és kutathatóvá teszi Kárpátalja református gyülekezeteinek iratanyagait, míg a múzeum bemutatja a református múlt emlékeit. Emellett egy olyan egyháztörténeti kutatóközpont szerepét szántuk neki, amelyben a kárpátaljai reformátusság múltjának minden nyomtatott és írott forrása megtalálható – mondta el a református egyházi vezető.

Forrás: MTI

Kárpátaljai Református Levéltár
90200 Beregszász, Bocskai u. 120.
Honlap: http://www.reformatus.com.ua/lap/kremuzeumaleveltara/

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió