Kárpátaljai segítség Magyarországnak – több mint hárommillió forint érekezik a bajbajutottakhoz

2010. június 10., csütörtök

altA Kárpátaljai Református Egyház gyülekezeteiben gyűjtést szerveztek az árvízkárosultak megsegítésére. Emellett többen felajánlották kétkezi munkájukat is.

Péntek délután Szeghljanik Péter lelkipásztor vezetésével egy kisebb önkéntes csoport indult el Csonkapapiból Ónodra, hogy a gátakon is helyt álljanak. A csapat a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Diakóniai Koordinációs Központjából startolt, ahol Nagy Béla igazgató, a KRE főgondnoka az önkénteseket ellátta a megfelelő felszerelésekkel. A vállalkozó szellemű fiatalemberek hétvégi szabadnapjukra jelentkeztek, mert mint többen is elmondták, közel egy évtizede ők is megtapasztalták, milyen pusztítást végez az ár, s azt is, mit jelent ilyenkor a segítő kéz, a testvéri szeretet.

Több gyülekezet férfiai is jelentkeztek, de mint Nagy Bélától megtudtuk, az árvíz sújtotta településeken inkább a kárelhárítási munkálatokra kérik a segítséget, így a megszervezett csoportok később indulnak. Viszont június 8-án, kedden Nagy Béla főgondnok vezetésével útnak indult egy szállítmány, mely nagy teljesítményű szivattyúkból, generátorokból, takarókból, munkaruhákból stb. áll. Egyben a koordinációs központ kéréssel fordult a velük kapcsolatban álló nemzetközi segélyszervezetekhez is, hogy segítsék a magyarországi árvízkárosultakat.

A napokban mintegy hárommillió-kétszázezer forintot juttatnak el a magyarországi bajbajutottakhoz. A KRE Diakónia Koordinációs Központja felhívja a figyelmet, hogy a következő számlaszámon a továbbiakban is fogadják az adományokat:

UkrEximbank 2600601825 MFO 312226

Identifikációs szám: 09805194.

A bank címe: UkrEximbank, 88000 Ungvár, Petőfi tér 19, 90200 Beregszász I. Franko u. 15.

SWIFT CODE : EXBSUAUXXXX

forrás: reformatus.com.ua

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.