Kárpát-medencei magyar és nem magyar egység a zenében

2010. november 06., szombat

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje nyitógáláját Budapesten, idén a Hagyományok Házában.

A publikumot idén is Jókai Anna köszöntötte. A Kossuth-díjas írónő Magyarországot egy olyan anyához hasonlította, akit körülvesznek a gyermekei, az elszakított magyarok, és akik átkarolják egymást, de közben fogják édesanyjuk szoknyája szélét is. A szónok hozzátette: a magyaroknak jó testvérekként az országhatároktól függetlenül ismerniük kell egymást, tudniuk kell egymásról, az édesanyjuknak pedig segítenie kell őket.

A koncert fellépői előadásaikkal nemcsak a magyarság határokon átnyúló egységét, de az egész Kárpát-medence kulturális egységét is kifejezték. Agócs Gergely felvidéki népzenész nemcsak magyar dallamokat játszott, de „az új szlovák kormány számára a bizalmat megelőlegezendő” egy szlovák népdalt is elénekelt. Mint ismert, az előadó két évvel ezelőtt ezen a koncerten jelentette be, hogy amíg a szlovák politikai elit diszkriminatív intézkedéseket tesz a magyarsággal szemben, nem énekel szlovák népdalokat. A Magyar Állami Népi Együttes műsorában zempléni magyar és szlovák lányok együtt járták a karikázót, az erdélyi Küküllő vidékének táncait bemutató koreográfiában pedig a magyarok mellett román és cigány párok ropták nem csak a magukét, de néha még az egymásét is. A Kárpát-medencei magyar zene más műfajait állította színpadra az este folyamán még a szentendrei Péter Pál Énekkarral kiegészülve Vedres Csaba és Gyermán Júlia, valamint a Misztrál együttes.

Böszörményi Gergely és a Periferic Records kezdeményezése egyben jótékonysági rendezvény is, hiszen a Kárpát-medencei koncertsorozat keretében minden évben több millió forint értékű CD-adomány jut el a határon túli magyar közösségek könyvtáraiba. A nemzet egységét kifejező esemény mellett a Magyar Református Egyház is ott áll, és az adományozás annak határon túli egyházkerületein keresztül történik a helyi közösségek számára. A koncertsorozat védnökségét Mádl Dalma, a Magyar Karitász jószolgálati nagykövete mellett idén is Bölcskei Gusztáv református püspök vállalta.

Kiss Sándor

Képek: Ribényi Csaba Alfonz

Istent keresem

Lk 9,28–36

„Ez az én fiam, akit kiválasztottam…” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink