Kálvin-napok a Kézdi-Orbai Egyházmegyében

2010. július 08., csütörtök

altVándorrendezvényként szervezi a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye a Kálvin-napokat, amelynek záró alkalma a Dálnokra hirdetett szombati gyülekezeti nap lesz.

 

Zágonból indult a rendezvénysorozat kedden az ifjúsági nap programjaival, szerdán Felsőcsernátonban tartottak nőszövetségi konferenciát és előadást Kálvin János életéről, csütörtökön Bitán gyermeknap szerepel a programban gyermek-istentisztelettel, drámajátékkal, szabadtéri játékokkal, pénteken Kovásznán tartanak presbiteri konferenciát és előadást Kálvin egyházszervezetének örökségéről. Dálnokon az istentiszteletek mellett szakácsművészeti vetélkedőre, kórustalálkozóra és keresztyén ifjúsági zenei koncertre várják az egyházmegye gyülekezeteinek tagjait.

Részletes program

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.