Kálvin ma is él Genf utcáin – szabadtéri évad reformátorunkkal

2010. szeptember 05., vasárnap

altA nyár során Genf belvárosában megelevenedett a múlt, a Calvin utcaszínház jóvoltából. Párbeszédes formában sokoldalúan jelenik meg a reformátor a nézők előtt.

Az utcaszínház jó hagyományt folytat, amit már 2009 nyarán, Kálvin születésének 500. évfordulóján elkezdtek. Roland Benz, a Kálvin-év genfi koordinátora most is megtalálta a finanszírozás forrásait. Minden színész, akit tavaly és az idén is ő, valamint Cyrill Kaiser rendező alkalmazott, most is készen áll a folytatásra. A genfi belváros ódon belső udvarain a frissen házasodott Kálvinnal találkozhatunk, aki Genf meghívására érkezik a városba Strassburgból. Még érződik rajta a strassburgi tanárkodás hatása, még benne izzik az Idelette iránti szerelem. De elfogadja az új hívást és kihívást. A Kálvin-darabban kirajzolódik a reformátor életének néhány fontos állomása, de összetett jelleme is, a valóságérzékkel párosuló hév, a pátosz és a küzdelmekben elővigyázatossá tevő józan ész tanácsolása. Genfben éltes férfiak és könnyelmű asszonyok jelennek meg körülötte, akik ellenállnak annak az egyház-fegyelmezésnek, amit Kálvin küzdelmek árán, de végül is elfogadtatott a magisztrátussal, a városi vezetéssel. És gyűlnek feje felett a sötét fellegek: Servet fellépése, majd elégetése, a Kálvin által kiképzett prédikátorok bebörtönzése a katolikus országokban. Két jelenetet az utcaszínház tagjai a Hotel de Ville előkelő udvarán adnak elő, majd az Auditóriumba, Kálvin iskolájába vezet a rendezői út. Itt tanított egykoron Kálvin is. Majd a prédikátor Kálvint látjuk. Nem a szent helyeken, hanem az utcán találkozunk Kálvinnal, s ez még közelebb hozza a nézőhöz a reformátort. A darabot szeptember 13-ig lehet megtekinteni a genfi óváros különböző helyszínein. (Livenet.ch – 2010-09-05 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió