A Budapest-pasaréti templom évfordulója

2012. június 12., kedd

73 éve a mai naponszentelték fel a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség templomát, amely az ország egyetlen Bauhaus stílusú protestáns szakrális épülete

Pasarét területe az első világháború után épült be kertes családi házakkal. Az első templom a ferences rend Padovai Szent Antal temploma volt, mely az 1930-as évek elején épület mg. Ekkor Pasarét református lakossága még a Budapest-Budai Református Egyházközséghez tartozott, és a lakóhelyüktől jó pár kilométerre található Szilágyi Dezső téri református templomban vehettek részt az istentiszteleteken.

A pasaréti református hitélet első állomása a Labanc utcai iskola egyik tantermében tartott bibliaóra volt, majd a János-kórház egyik helyisége. Később a Fenyves utcai iskola tanterme adott otthont a gyülekezeti alkalmaknak. 1937-ben megalakult missziói egyházközség hamarosan adminisztrátor lelkészt kapott, dr. Szabolcska László személyében. A Gábor Áron utca 10. alatti ház helyiségeiben rendeztek be lelkészi hivatalt és egy 110 főt befogadni képes istentiszteleti helyet.

Következő évben anyaegyházközséggé nyilvánítják a gyülekezetet, dr. Joó Sándort, pedig lelkészévé választják, aki élete végéig szolgált itt. Szintén 198-ban Budapest székesfőváros 600 négyszögöles telket adományoz a gyülekezetnek templomépítés céljára, a Torockó utcában.

A 600 fős templomot ifj. Szabó László és Márton építészmérnök presbiterek tervezték. Az épület az 1920-as években Németországban kialakult Bauhaus modern szemléletű stílusában fogant, ennek jegyében a díszítetlenség és a zárt geometriai formák jellemzik. 1938 novemberében történt meg az alapkőletétel, felszentelésére 1939. június 12-én került sor, Ravasz László szolgálatával. Erre az alkalomra készült el a templom 206 kg-os harangja, mely a széles esőfogóval védett bejárat mellett emelkedő terméskő-falban kapott helyet. A templomnak nincs tornya, a betlehemi csillagot egy rúd tartja a magasba.

A templom téglalap alaprajzú, a hátsó részében karzattal. Itt kapott helyet 1940-től az orgona.
A hajót a keleti oldalon fejezet és díszítés nélküli oszlopsor tagolja. Ezen az oldalon eredetileg eltolható üvegajtók voltak, amelyeket a második világháború után részben befalaztak:így ma a fény a befalazott rész feletti üvegtáblákon keresztül árad be . A templom szószéke, mely a hajó hossztengelyében helyezkedik el a liturgikus térben, eredetileg virágstukkó-díszes betonépítmény volt, de az 1960-as években ezt dísztelen faborításra cserélték. A szószék előtt álló kerek fehérmárvány úrasztala, mely egy ugyancsak kerek szürkemárványkörcikkelyekből összetevődő pódiumon áll, id. Beke Balázs és felesége adománya.

Millisits Máté

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.