Újra együtt a család

2012. március 19., hétfő

András, Attila, Nikoletta, Marcell, Timike és Tomi három hónapig voltak elszakítva a szüleiktől. A karácsonyt is a nevelőszülőknél töltötték. Február utolsó napjaiban végre hazatérhettek. Amennyiben legalábbis elfogadjuk a tételt: egy gyermeknek ott az otthona, ahol az édesanyja lakik. Mert csak a szüleik várták őket. A ház, a megszokott környezet, a szomszédok, az iskolatársak nem. Ők Tuzséron maradtak. A Györky család a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) és adakozói jóvoltából talált új otthonra – az alföldi községtől több száz kilométerre, a főváros nyolcadik kerületében.

„Mint a villámcsapás. Úgy ért minket, mikor meghallottuk, hogy a gyermekvédelmi hatóság elveszi és nevelőszülőkhöz adja a gyermekeinket. Azt hittem, szívinfarktust kapok, összeesek és meghalok" – emlékezik vissza arra a szomorú december eleji napra Györkyné Kiszelák Andrea, az édesanya. Mint mondják, nem tájékoztatták őket előre, így a felnőttek és a gyerekek sem készülhettek fel az őket érő traumára. Ráadásul szétválasztották a pulyákat is: a három nagyobbat Papra, a kisebbeket Nagyvarsányba vitték nevelőszülőkhöz.

Dönteni kellett

Györkyék hét évvel ezelőtt vették fel svájci frank alapú, szabad felhasználású jelzáloghitelüket 1,2 millió forint értékben. A vágyuk csupán annyi volt, hogy tuzsér-kálongatanyai rozzant, összkomfort nélküli házacskájukat egy nyolcvan négyzetméteres, kétszobás, összkomfortos „palotára" cseréljék. A hitelt a családfő 27000 forintos, ötven százalékos rokkantnyugdíjára és a gyerekek után járó juttatásokra kapták. Az édesapa maga termelte élelmiszerrel egészítette ki a jövedelmét: kertet művelt és sertést is tartott a ház körül. A kezdeti törlesztő részlet nyolcezer forint környékéről indult. Hat év után az árfolyamváltozások miatt úgy megemelkedett, hogy már a nyugdíj sem volt rá elég. Bár hat évig fizették a részleteket, a tőketartozásuk így is egymillió forint fölött maradt.

„Döntenünk kellett: ha a törlesztő részleteket fizetjük, a vizet és a villanyt kapcsolják ki, és a gyerekeinktől kell megvonnunk a falatot" – mesélik Györkyék, akik kétségbeesésükben a házból és a ház körül fillérekért mindent pénzzé tettek, ami mozdítható volt, hogy segítsenek bajukon. A gyermekvédelmisek végül a család körülményei miatt döntöttek úgy, hogy jobb lesz a kicsiknek más családoknál.

Pulyabusz helyett BKV

Amikor a gyerekeket elvitték, aznap hirdette meg az MRSZ a devizahitel-csapdába esett családokon segítő Mentőöv programját. A Györkyéket látogató gyermekvédelmi munkatárs a híradóban látta, hogy mire készülnek a reformátusok, és másnap azonnal hozzájuk fordult. Így lettek Győrkyék az első család, akiknek segíteni tudott a segélyszervezet. Az elsődleges cél a család újraegyesítése volt. Ennek azonban feltételei voltak. Miután Györky Attila hiába próbált megegyezni a bankkal és a végrehajtóval, a kálongatanyai házra a pénzintézet rátette a kezét. Az első feladat tehát egy új otthon megteremtése volt. A száz négyzetméteres, két- és két félszobás lakásra Budapesten találtak rá a szeretetszolgálat munkatársai, amelynek 80000 forintos havi bérletét fél évig az MRSZ fedezi. Az édesapának munkahelyre is szüksége volt, amit február elején egy biztonsági cégnél talált meg a segélyszervezet kapcsolatain keresztül.

De fenntartható lesz-e a pesti élet? A családfő szerint igen. Ha a hónap minden napján átlagosan több mint tizenkét órát dolgozik – előfordul, hogy egy huzamban huszonnégy vagy éppen negyvennyolc órát van szolgálatban a biztonsági őr –, akkor 180000 forintot is megkereshet. Ehhez jönnek még a gyerekek utáni juttatások, ami jelenleg 121000 forint. A lakás – a féléves időszak lejárta után – számításaik szerint a rezsivel együtt havonta 150000 forintba kerül majd, így nagyjából 160000 forint marad nyolcuk napi szükségleteire.

„Ha nem jött volna a segítség, ki tudja, hol lennénk?! A férjem és én biztosan az utcán, a gyerekek idegeneknél" – vélekedik Györkyné Kiszelák Andrea. Férje is kilátástalannak érezte nélkülük a helyzetet, de most már bízik az újrakezdésben. Mint mondják, furcsa az új környezet: a nagy zajt, a tömeget és a rossz levegőt nehéz megszokni, és a hús is finomabb volt, amikor ők termelték meg maguknak. De legalább van munkahely, és a gyerekeknek is sikerült a beilleszkedés. „Jól érzem magam. Itt minden olyan nagy, és vannak olyan járművek, amilyenek Tuzséron nem voltak" – mondja a kilencéves Timike, aki a szabolcsi tanyavilágban eddig legfeljebb csak a pulyabusznak nevezett iskolabuszon utazhatott, most az ablakból nézi a házuk előtt elrobogó Népszínház utcai villamosokat.

Hova fajul a világ?

A családfő nem kudarcként tekint a történetükre, hanem csapásként. Egy életen át dolgozott azért, hogy tető legyen a fejük fölött, de úgy érzi, önhibáján kívül mindent elvesztett. Még a gyerekeit is elvették tőle. Györky Attila azonban arra figyelmeztet, hogy bár most velük beszélgetünk, nemcsak róluk szól ez a történet, hanem sok tízezer honfitársunkról is. Végül indulatosan folytatja, és fontos kérdést tesz fel, amire sokan szeretnénk tudni a választ: „Egy csődtömeg ez az ország! Az ész megáll! Mi fog kisülni ebből? Hova fajul a világ?"

Kiss Sándor (Megjelent a Reformátusok Lapja 2012. március 18-i számában.)

Istent keresem

1Krón 27

„Jónátán, Dávid nagybátyja tanácsadó volt, értelmes és írástudó ember...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink