Jézus – az én zsidó barátom

2010. május 10., hétfő

altA német Aussaat Kiadó izgalmas és szép könyvvel lepte meg az érdeklődőket: az amerikai zsidó szerző, Rolf Gompertz vall Jézusról.

„Ezzel a könyvvel a zsidó-keresztyén megbékélést szeretném elmélyíteni, hogy kölcsönös tiszteltben, méltósággal és békességben élhessünk együtt egymással” – nyilatkozta könyvről a szerző. Nagyon elevenen ír Jézusról, a korról, aki maga is Holokauszt-túlélő. Jóllehet a történelmet nem lehet visszamenőlegesen megváltoztatni, de lehet átjáró hidat építeni a zsidók és a keresztyének közé. A könyvhöz Nikolaus Schneider rajnai egyházelnök, az EKD elnöke írt előszót, ebben rámutat: „A szerző azzal is erősíti saját és mások hitét, hogy felmutatja: miként lehet a szellem erejével legyőzni az üldözést és az elnyomást – egykor a pogány Rómában, illetve a 20. századi náci Németországban.” A könyv olvasásakor kiderül: igazából Jézus az, aki összeköti a zsidókat és a keresztyéneket. Ez igaz úgy is, hogy ha megtagadjuk Jézust, akkor a béke ismét veszélybe kerül. – A könyv sztorija a keresztre feszítéssel indul. 12 fejezetében, közel 180 oldalon foglalkozik Róma hangjával, Júdás szerepével, a Pax Romanaval, a keresztyén misszió indulásával. A szerzőnek ez nem az egyetlen vallási témájú könyve, korábban már írt Ábrahámról. (jesus.de – 2010-05-11- dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.