Újabb nehézségek Kárpátalján

2013. március 14., csütörtök

Újabb kihívásokkal kell szembenéznie a Kárpátaljai Református Egyháznak a 2013-as esztendőben – tájékoztatta lapunkat Zán Fábián Sándor Mályiban, a Generális Konvent elnökségének március 11-12-én megtartott ülésén.

A püspök elmondta: az ingatlanadó ukrajnai bevezetése az egyházakat is sújtja. Bár a templomok és az iskolák, kollégiumok után nem, de a lakóingatlanok, így a parókiák, a tanári és más szolgálati lakások után a felekezeteknek is be kell fizetnie ezt az adót az államkasszába. Az egyházi vezetőtől megtudtuk: a változás nagy terhet jelent a gyülekezetek, főleg a kisebb közösségek számára, és az egyház idei költségvetésében sem szerepel a váratlanul bevezetett intézkedés fedezete.

A kárpátaljaiak gondjait szaporítja, hogy a tavaly év végén megalakult új ukrán kormány jogutód nélkül szüntette meg azt a katasztrófavédelemért felelős minisztériumot, ahova a humanitárius szállítmányok vámmentességének elbírálása is tartozott korábban. A vámzár alá került magyarországi és nyugati adományok így hónapok óta az egyház által működtetett vámudvaron vesztegelnek, és nem jutnak el a rászorulókhoz.

Zán Fábián Sándor tájékoztatása szerint a bajt tetézi, hogy az egyházi vámudvar területén csak bizonyos ideig tárolhatják a szállítmányokat, és a vámkezelésre szánt türelmi idő lejárta után az állami vámudvarokba kell átszállítani azokat, ahol viszont fizetni kell a tárolásért, ami napi több száz eurót is jelenthet a református egyház számára. A kárpátaljai reformátusok ezért a helyzet megoldódásáig a segélyszállítmányok küldésének felfüggesztésére kérték anyaországi és nyugat-európai testvéreiket.

Kiss Sándor

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió