Újabb kastélynapot szerveztek Bonyhán

2015. augusztus 11., kedd

Figyelemfelkeltés, nép­szerűsítés – ezzel a céllal szervezte meg az Erdélyi Református Nőszövetség idén nyáron is a bonyhai kastélynapot július 11-én.

A Marosvásárhelyhez közeli bonyhai kastélyt a híres erdélyi Bethlen család egyik leszármazottja, Bethlen Fruzsina ajándékozta néhány évvel ezelőtt az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Az egyházkerület vezetősége úgy döntött, hogy az erdélyi nőszövetségnek adja a szinte romos állapotban levő épületet. A tavalyi kastélynapon sokan voltak kíváncsiak az épületre és arra, hogy mihez kezd a nőszövetség vele, valamint a hozzá tartozó kerttel. Az erdélyi asszonyok felhívására mintegy kétezren vettek részt a tavalyi rendezvényen, és a népszerűsítő program olyan jól sikerült, hogy a nőszövetség a folytatás mellett döntött. Az élmény elevenen élt a szívekben, ezért több nőszövetségi rendezvényen is megfogalmazódott: a kastélynapot évente meg kellene ismételni, lehetőséget adva az érdeklődőknek a közösség, az ünnepi érzések, a találkozások megélésére.

Az ünnepi alkalmat Szegedi Lász­ló generális direktor igehirdetése nyitotta. A kastélynapon különféle programok várták a gyermekeket, a fiatalokat és a felnőtteket. A kastélyban előadás hangzott el az imádságról, illetve Kocsis István Árva Bethlen Katáról írt monodrámájának hangfelvétele volt hallható vetített képekkel illusztrálva. A parkban idén is működött az imasátor, és végig lehetett járni az imaösvényt, amely a kastélytól indult és a közeli templomban ért véget.
– Akik másodszor járnak Bonyhán, láthatják, hogy az épület állapota nem javult: mállik a vakolat, a termekben fészket raktak a madarak.

Úgy tűnik, semmi sem történik benne. Pedig az elmúlt év alatt a helybéli atyafiak és a Presbiteri Szövetség néhány tagja segítségével kivágtuk a bozótot. Az asszonyok kitakarították a termeket, rendet raktak. A szakemberek elkészítették az előtanulmányokat, az állagfelmérést – mondta köszöntőbeszédében Borsos Melinda, az erdélyi nőszövetség elnöknője, aki szerint az alkalomnak nemcsak a külsőségekről kell szólnia, hanem a belső, lelki találkozásról is. – Az imádság az Istennel találkozás egyik lehetősége, a vele való kapcsolattartás legjobb módja, a keresztyén ember mindennapi gyakorlata. Legyen ez a hely az áhítat, a belső lelki megerősödés helye – zárta beszédét az elnök.

A kastély története

A Maros megyei Bonyha – Balavásár és Dicsőszentmárton között félúton – a Kis­Küküllő bal partján található. A 15. század végén a bonyhai uradalom a Bánffyaktól örökösödés útján a bethleni Bethlen család tulajdonába került, akik a 20. századi államosításig birtokolták. A bonyhai kastélyt 1545­ben, Bethlen Farkas idejében építették, a 17. század végén átalakították. A 18. század végén barokk díszítőelemekkel látták el, végül a 19. század közepén végrehajtott átalakítások következtében kapta mai alakját. Az 1948­as államosítás után a kastély gyors romlásnak indult. Az épület erődítményjellege mára már teljesen eltűnt, a falakat, a saroktornyokat a környékbeliek széthordták építkezésekhez. A kommunizmus ideje alatt az ingatlanban közintézmények működtek, de felújítására egyszer sem fordítottak gondot.

A második kastélynapra a szervezők nem vártak olyan sok látogatót, mint tavaly, ám idén is legalább másfél ezren regisztráltak. A szervezők idén családi napnak hirdették meg az alkalmat, ezért sokan nem szervezett autóbuszokkal érkeztek, hanem családdal, gyerekekkel.

Borsos Melinda szerint több pozitív visszajelzés érkezett a programokról. Még az idén kuriózumnak tekintett férfisátor is jól működött, ahol a férfi szerepéről beszéltek a családban. Az interaktív előadás hat résztvevővel kezdődött, a végén már mintegy hatvanan zsúfolódtak be a sátorba, ahol Bodor István egykori labdarúgó mesélt életútjáról, istenkereséséről.

Az idei rendezvény sikerét jelzi, hogy a programokon minden sátor előtt kígyózó sorok álltak, többen voltak kíváncsiak a zsoltársátorra is, ahol énekeket lehetett tanulni. A szorgos asszonykezek munkáiból kiállítást és vásárt rendeztek, ugyanakkor téglajegyeket is lehetett vásárolni. A programot késő délután a Gordonka együttes koncertje zárta.

Lapunk kérdésére Borsos Melinda elmondta: a kastélynap megszervezésében több mint nyolcvan önkéntes munkatárs, valamint a helyi bonyhai gyülekezet mintegy ötven tagja dolgozott azért, hogy a rendezvényen mindenki jól érezze magát. A téglajegyekből befolyt összeget az ingatlan-felújítás előtanulmányainak kifizetésére fordították, de a kerítés elkészítésére is tettek félre anyagi erőforrást. Az anyagiak egy része a kastélyhoz tartozó legelő bérbeadásából, valamint az erdő értékesítéséből származik.

A kastélynap szervezői továbbra is a népszerűsítésre helyezik a hangsúlyt, szeretnék, ha Bonyha az erdélyi magyar reformátusság találkozóhelyévé válna. – Kívánom, hogy az emberek találják meg és vigyék magukkal azt az élményt, amely mindig visszacsalogatja őket Bonyhára, de legfőképpen kapják meg és ragadják meg az imádság ajándékát, ami mindig kapaszkodó lehet az életben – fogalmazott Borsos Melinda.

Somogyi Botond

Megjelent a Reformátusok Lapja 2015. augusztus 9-i számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.