Isten mögött egy lépéssel

2012. november 19., hétfő

„Ha kezembe veszem a ceruzát, akkor már nem vagyok fáradt" – mondja a nyolcvannyolc éves Soós László, aki harminchárom éven keresztül rögzítette gyorsírással a zsinati üléseken elhangzottakat. Most mégis átadta a stafétabotot. Laci bácsi élete csupa kaland: majd két évtizedes lelkészi szolgálat után világi pályára kényszerült, de Isten vezetését látja ebben is. Gyorsíróként, tanárként, fordítóként dolgozott, tíz évig volt a Zsinati Iroda munkatársa, majd újjászervezte a parlamenti gyorsirodát. Munkájáért november 15-i ülésén mondott köszönetet a Zsinat.

"Zsinati jegyzőkönyvet először 1947-ben írtam, '79 óta pedig minden jegyzőkönyvet én írtam" – kezdi a beszélgetést Laci bácsi, és csak nevet az elmúlt évtizedek hosszúsága felett. Papírjain felismerhetetlen jelek sorakoznak, pedig magyarul van minden sor – gyorsírással írva. Külön világ ez: percenként akár négyszáz szótag, egyedi rövidítések, egyszerűsített (sztenografikus) íráskép. Szigorúan ceruzával írva, mert nem mindegy a vonalak vastagsága sem. „Shorthand", ahogy az angol mondja – „rövid írás", mellyel az élő beszédet fel lehet jegyezni. Ebből a világból merítve készülnek már fél évszázada a zsinati jegyzőkönyvek is.

Soós Laci bácsi budakalászi otthonában fogadott minket

A kis asztal mellett

„Nem jegyzünk le mindent szó szerint, de minden információt felírunk" – magyarázza. Ez azzal jár, hogy egyetlen percre sem kalandozhat el, végig oda kell figyelnie, hisz menet közben már szerkeszti is valamennyire az elhangzottakat. Eleinte szó szerint írták a felszólalásokat, ami ugyan kevesebb figyelmet igényelt, de a négy-ötszáz oldalas jegyzetből valakinek még meg kellett írni a jegyzőkönyvet. A szövegtengerben aztán elveszett a tényleges információ, így évekig is eltartott elkészíteni egy-egy ülés összefoglalóját.

Ezért tértek át arra a módszerre, hogy Laci bácsi nem csak leírta az elhangzottakat, hanem már írás közben szerkesztette is a jegyzőkönyvet. Így az ülés után már nem sok munka maradt, szinte csak be kellett gépelni a kész szöveget. „Pedig sohasem engem kérnek fel a jegyzőkönyv vezetésére, hanem mindig a zsinat egy tagját, mert ezt régen így találták ki. Ugyan nagy bajban lenne, ha nekik kellene írniuk" – nevet az egykori lelkipásztor, de azért komolyan megjegyzi: a reformátusokat is fenyegeti a hagyományrabság.

Ennek ellenére nagy örömmel végezte ezt a szolgálatot, csak a bejárás lett problémás időközben. „A lépcsőn már nehezen tudok felmenni, de ha leülök a székembe és kezembe veszem a ceruzát, akkor már nem vagyok fáradt" – mondja, s valóban, fiatalokat meghazudtoló kitartással végzi munkáját. Magnót is csak mint segédeszközt használ, a biztonság kedvéért, ha rossz lenne a terem akusztikája, vagy ha nagyon gyorsan beszél valaki. De egy zárt ülésen nem készül felvétel, amit vissza lehetne hallgatni, s a magnó azt sem mondja meg, ki volt a felszólaló – ilyenkor magára van utalva.

Egyedi rövidítéseket dolgozott ki a zsinati jegyzőkönyvek lejegyzéséhez

„Olyan ez, mint az orvosprofesszornak az operálás. A gyakorlottság teszi, csak hozzá kell szokni" – állítja szerényen, pedig nem egy világversenyen ért el sikereket gyorsírásban. 1924-ben született, Kiskunhalasra járt a nyolc osztályos református gimnáziumba. Ott ismerkedett meg ezzel a világgal, már negyedikesként hibátlansági érmet nyert az 1938-as országos versenyen.

„...meggyógyult a te szolgád"

Erre az időszakra esnek azok az események is, melyek átformálták az életét. „Kisgyermekkoromban még eljártam templomba, hanem kisdiák koromban már ateista voltam" – mondja. Konfirmációra készülve neki is a Heidelbergi Kátét kellett megtanulnia, de az iskolai feladatok és a versenyre készülés mellett ezt nyűgnek érezte. „Annyira feldühödtem, hogy összetéptem a kátét és azt mondtam, többet nem megyek istentiszteletre." De Isten kiragadta őt ateista korszakából.

Megbetegedett, s az egyszerű megfázásnak hamarosan komoly szövődményei lettek. Hiába volt a híres halasi csontszögelő orvos minden tudománya, a gimnazista fiúnak negyven fokos láza lett, s úgy tűnt, három napon belül meghal. A doktor azt tanácsolta édesanyjának, vegyen ki szabadságot, hogy mellette lehessen a vég óráiban. „Második este anyám kapott egy levelet. Valahol egy tanyai katolikus templomot építettek, s ő korábban komolyabb anyagi segítséget küldött nekik." A levélben engedélyt kértek, hogy a templom falán megörökíthessék a jótét lélek nevét. Édesanyja táviratot adott föl: „Márványtábla nem kell, de imádkozzanak haldokló fiamért." Másnap reggel, abban az órában, amelyikben a tanyán misét tartottak, lement a beteg láza, s még aznap felült.

„Ez volt az a döntő esemény" – meséli meghatódva Laci bácsi, ami őt visszavezette Istenhez. „A pecsétet Soos Géza tette rá megtérésére – folytatja –, később a gimnáziumi SDG-körbe jártam, s ott egy evangelizáció alkalmával Soos Géza prédikált." Ezek az események terelgették őt a lelkészi pálya felé.

Galambok és kígyók

Rákospalotától Nagykőrösig számos helyen szolgált, majd 1949-től nagylóki lelkipásztorként végzett szórványmunkát tizennégy éven át. Isten nemcsak meggyógyította szívbelhártya-gyulladását, hanem erőt adott neki ahhoz is, hogy biciklin, majd motorral járja a dunántúli tanyavilágot, a diktatúra legsötétebb évtizedeiben szolgáljon lelkészként.

Nagylókon, 1960-ban

„Szelídnek kellett lennünk, mint a galambok, de ravasznak is, mint a kígyók. Túl kellett járni a kommunisták eszén – emlékezik Laci bácsi, aki maga is többször kijátszotta azok éberségét, akik róla jelentettek. – Felolvastam a párt nyomására érkezett zsinati körlevelek elejét és végét, csak azt a részt nem, melyben meg akarták határozni, mikor menjenek az emberek aratni. Én, aki városon nőttem fel, magyarázzam ezt a falusiaknak?"

Sokkal később, parlamenti munkája miatt belelátott a kommunista titkosszolgálati ügyekbe is, a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésein szembesült azzal, milyen módszereket használt a pártállam. „Kezdetben az volt a terv, hogy belülről gyengítik meg az egyházat. Azért abban az időben alulról emeltek magasra tehetségtelen embereket, akik mindenkit kiszolgáltak és kiszolgáltattak, de a lelkészek többsége igyekezett becsületesen helytállni." Voltak, akiket megfélemlítettek, s azért jelentettek, de sok lelkész nem is tudott róla, hogy beszervezték. „Az egyház nem szolgálta ki az államot" – állítja határozottan Laci bácsi, s óva inti a fiatalabb generációt az elhamarkodott ítélkezéstől.

Mint mondja, ő maga is igyekezett ravasz lenni, de óvakodott attól, hogy bármi tisztességtelenségbe belekényszerítsék. „1963-ban megpróbáltak belekeverni egy köztörvényes bűnténybe." Az egykori nagylóki lelkipásztor részletesen leírta emlékirataiban, hogyan építkezett külföldi adományokból a gyülekezete, s hogyan akarta elöljárója rákényszeríteni, hogy vállalja a felelősséget a támogatások hűtlen kezelése miatt. Laci bácsi erre nem volt hajlandó. Hogy mentse a református egyház becsületét, s megelőzze a nemzetközi botrányt, feladta a parókiát, a lelkészi állását, s világi munkát keresett. Ezután másfél évtizedig szolgált „száműzetésben".

Gépírónőségtől a parlamentig

„Én nem tudtam, mi miért történik, de Isten vezette az életem" – állítja. Ebben a helyzetben igazi ajándék volt hajdani gyorsírói tudása, s az egy évvel korábban – szinte csak szórakozásból – megszerzett képesítése. Gyülekezeti szolgálata idején nem gyakorolta a gyorsírást, mígnem 1962-ben, egy környékbeli lelkészen keresztül megismerkedett a régió gyorsíró iskolájának igazgatójával. A tanár látta benne a tehetséget, unszolására letette a vizsgákat, szépen sorban az összeset. „Először száz szótag volt a feladat percenként, majd vizsgánként ötven szótaggal emelkedett. De én akkor is négyszázat tudtam percenként."

Magyarul van minden sor – gyorsírással

Nem keseredett el, mert bízott Istenben, hogy jót akar kihozni ebből a helyzetből is. Munka után kutatott Pesten, mikor meglátta a hirdetést: gépírónőt keresnek. Bekopogott, ajánlotta magát, s a próbán lenyűgözött mindenkit. „A személyzetist ette a fene" Laci bácsi lelkészi múltja miatt, de a cégnél épp átszervezések voltak, nagy szükség volt szakértelmére. A Kohó- és Gépipari Minisztériumba (KGM) is azért került 1964-ben, mert idegennyelvű gépírónőt kerestek. A magyar mellett ismerte a holland billentyűzetet, tudta használni a ciril és a görög betűs írógépet. Angol, német, holland, eszperantó és orosz tudásának köszönhetően a fordítóirodába került, megszakításokkal 1979-ig dolgozott ott.

„Nagyon jó volt megélni Isten vezetését, mert rájöttem, hogy biztonságban vagyok" – meséli Laci bácsi, akinek a minisztériumból a fővárosi tanácsba vezetett az útja. Már a miniszter mellett dolgozott, mikor hívták a tanácshoz, de leterheltsége miatt nem akarta vállalni. „Teljesen ésszerűtlen volt, de isteni útmutatásnak éreztem, hogy meg kell próbálnom." Nem telt bele három hónap, s a minisztert leváltották, őt pedig „rovott" múltja miatt elengedték a KGM-től. „Tudtam, hogy bár én most nem tudom, mi miért történik, Isten előttem jár egy lépéssel."

Néhány hónappal korábban, 1966-ban tanári képesítést is szerzett – ebben is Isten vezetését látja –, így egy ideig Rákosszentmihályon és Újpesten tanított. Egyre több helyre hívták jegyzőkönyvet vezetni (többek között újra a KGM-be, az írószövetségbe és a parlamentbe is), s 1975-től különböző nemzetközi versenyeken ért el sikereket, Drezdától Isztambulig.

Bár akkoriban hivatalosan nem volt lelkész, tizenkét évig volt pócsmegyeri kántor, rendszeresen prédikált is, csak arra kellett vigyázni, nehogy gyanút fogjanak a munkahelyén. „Gyermekeimet nem mertem beíratni hittanra, azt rögtön megtudták volna, s kirúgnak a tanári állásomból" – mondja.

Majd 1979-ben a Zsinati Iroda külügyi osztályára hívták dolgozni, ahol tíz évig kamatoztatta gépírói és nyelvi készségeit. 1982-től pedig húsz évig a skót missziói gyülekezetben szolgált. 1989-ben a Külügyi Irodától nyugdíjba ment, s 1998-ig az országházban dolgozott. A rendszerváltás környékén tanított az idegennyelvű titkárnőképzőben, megalkotta az angol gyorsírás grafikus változatát, s tankönyvet is készített az angol nyelvű gyorsíráshoz. Hamarosan nagy tekintélyre tett szert, hisz újraindította az 1952-ben megszüntetett parlamenti gyorsirodát, s kinevelt egy gyorsíró-generációt az országgyűlésnek.

Soós László egyik parlamenti tanítványának adta át a stafétabotot 

„Teológus koromban voltak célkitűzéseim, de rájöttem, hogy Istennek vannak célkitűzései, s nekem rá kell bíznom magamat és sokat kell imádkoznom" – mondja Laci bácsi, aki láthatóan elégedett azzal, hogy nem várt módon alakult az élete. A szívbetegségéből Isten annyira meggyógyította, hogy utána képes volt több száz kilométert biciklizni a szórványgyülekezetek között. „Nem tudtam elképzelni azt sem, hogy otthagyjam Nagylókot, de ha nincs az a botrány, hol lennék most? Biztosan nem történik meg velem mindez. Isten mindig előttem járt egy lépéssel."

Utolsó felvonás

Mire ez a cikk megjelenik, túl leszünk – harminchárom év után – az első olyan zsinati ülésen, melyen nem Soós László ült az elnöki pulpitus alatt, hogy az előterjesztéseket, felszólalásokat, határozatokat ceruzájával hűségesen lejegyezze. Betegsége miatt nem meri tovább vállalni szolgálatát. „Öt évig küzdöttem a kórral, most viszont úgy érzem, eljött az idő, ez már az utolsó felvonás." Mint mondja, szívesen folytatná még, de nem akarja cserbenhagyni egyházát, nem szeretné, ha egy hirtelen jött rosszullét miatt üresen maradna az asztala.

Laci bácsi kényszerű nyugdíjba ment, de nem szűnt meg dolgozni. Budakalászi otthonából nyelvi lektorként részt vesz a bibliarevíziós munkálatokban. Elküldik neki a fordításokat, ő pedig keresi a hibákat. „Megkértek, hogy addig ne haljak meg, míg ezt a munkát be nem fejezzük – mondja nevetve –, s én igyekszem nem meghalni." Emellett tizenöt unokája és hét dédunokája szórakoztatására épp részletes élettörténetét írja – kalandjait Isten mögött egy lépéssel.

Soós László sokoldalú egyéniség, aki a tudományban és az irodalom területén is otthonosan mozog. „Az egyik utolsó református polihisztor" – mondta róla valaki. Héberből újrafordította és versbe szedte a százötven zsoltárt. Nyomtatásban megjelent saját verseinek gyűjteménye is, Le ne tedd a lantot! címmel. Emellett feldolgozta prédikáció-vázlatait, s megírta Jézus életrajzát, a négy evangélium szerint. Ebben tisztázni igyekszik Jézus születésének lehetséges körülményeit, foglalkozik Krisztus tanítói műveltségével és csodáival is. A Biblia évére lefordította és versbe szedte a teljes Szentírást, de ez – ahogy az életrajz – források híján még nem jelenhetett meg teljes terjedelmében. Jelenleg épp készül a Kalandok (részletes életrajzának) hatodik kötete.

Feke György, képek: Sereg Krisztián, címlapfotó: Kalocsai Richárd

*

Soós László sok éves szolgálatát 2012. november 15-én köszönte meg a Zsinat, a közvetítésnek azt a részletét itt nézhetik meg. Kattintsanak a videóra  a lejátszáshoz!

DRHE Kölcsey Stúdió

Istent keresem

4Móz 14,1–25

„Csak az Úr ellen ne lázadjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →