Író-olvasó találkozó Tóth-Máté Miklóssal

2012. február 14., kedd

A Református Misszió Központ Vakmisszió Debrecen Mester utcai Közössége író-olvasó találkozót szervez Tóth-Máté Miklóssal 2012. február 18-án. A Károli Gáspár-díjas íróval a Mester utcai Református Templom gyülekezeti termében beszélgetnek.

Tóth-Máthé Miklós 1936-ban született Tiszalúcon, ahol apja református lelkész volt. Középiskolai tanulmányait Sárospatakon kezdte, a debreceni Református Kollégiumban folytatta, majd Diósgyőrben fejezte be. Nappal fizikai munkát végzett, délután iskolába járt, közben tagja volt a miskolci Déryné Színház stúdiójának.

1957-ben felvették a budapesti Színművészeti Főiskolára. Kilenc évet töltött színpadon, s eközben megjárta Veszprém, Békéscsaba, Győr színházait és két pestiben is játszott, a Tháliában és a Vígszínházban. Első novellája 1971-ben  jelent meg a Magyar Ifjúságban. Ezzel a váltással visszatért a kisdiákkor álmához, amiről ő maga mondta: „Előbb akartam író lenni, mint színész, aztán mégis előbb lettem színész, mint író.”

Sokoldalú életmű

Eddigi pályáját mintegy harminc könyv fémjelzi, történelmi és társadalmi regényei, elbeszélései és drámái alkotják munkásságának egyik súlypontját, míg a másikat a szatírák és humoreszkek. Eddig öt bemutatott színpadi műve volt, közülük a Méliusz című dráma a II. Református Világtalálkozó ún. „templomszínházát” is létrehívta néhány előadás erejéig. Könyvei és drámái mellett két CD-je is napvilágot látott.

Tóth-Máthé Miklós 1997-2004 között a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen beszédművelést és dramaturgiai alapismereteket oktatott, ahol diákjainak szeretete és elismerése övezte. 2006-ban Károli Gáspár-díjjal jutalmazták munkássága elismeréseként, a protestáns kultúra terjesztéséért végzett kiemelkedő tevékenységéért.

„Tóth-Máthé Miklós termékeny írói munkásságában kiemelkedő szerepet játszik a protestáns értékek magasra emelése, megismertetése és népszerűsítése. Bibliai ihletésű novelláit az emberi viszonylatok közötti etikus eligazodás és az isteni jellemnevelés szép példáinak a megragadása jellemzi″ – méltatta az írót laudációjában Fekete Károly.

RMK-sajtó


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.