Irány Afganisztán
2011. március 02., szerdaSajtos Szilárd főhadnagy, református tábori lelkész a Magyar Honvédség Afganisztánban tevékenykedő Tartományi Újjáépítési Csoportja (PRT) kötelékében fog szolgálni a következő időszakban.
Fiatal korában sportlövészkedett, és mindenáron katona akart lenni. Jézus Krisztus lelkészi szolgálatra hívta el, de teljesült gyermekkori álma is: katona lett, katonai lelkész. Sajtos Szilárd főhadnagy, református tábori lelkész a Magyar Honvédség Afganisztánban tevékenykedő Tartományi Újjáépítési Csoportja (PRT) kötelékében fog szolgálni a következő időszakban.
Gyermekkori álom
Amikor hadba hívta őket a haza, sok felmenője szolgált Sajtos Szilárd főhadnagynak, a debreceni lövészdandár református tábori lelkészének. „Családunk a két világháborúban is komoly véráldozatot hozott a hazáért” – mondja a katona-lelkész. Hirtelen haláláig Sajtos Szilárd édesapja is hivatásos főtisztként szolgált a Magyar Honvédségben, így a tábori lelkész szerint szinte biztosra lehetett venni, hogy előbb-utóbb ő is a hadseregnél köt ki.
Általános iskolába először a távoli Szentpéterváron járt, majd idehaza, Miskolcon. Az érettségi után pedagógusnak készült, a nagykőrösi főiskolán szerzett tanító–hitoktató szakos diplomát. Ezekben az években szólította meg Krisztus, és hívta el a lelkészi szolgálatra. A debreceni teológiát már katonai ösztöndíjas hallgatóként végezte el – ő volt az első teológushallgató a nemzetvédelmi egyetemen. 2004-ben előbb középiskolai vallástanári, 2005-ben lelkészi oklevelet szerzett, és abban az esztendőben, augusztus 20-án a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem többi végzős hallgatójával együtt avatták hadnaggyá a budapesti Kossuth téren. A jó pap holtig tanul – jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója.

Az Afganisztánba utazó honvédek búcsúztatóján DEbrecenben, a Nagytemplom előtti téren
Lelkész egyenruhában
„Nem kell kettéválasztanom a katonai és a lelkészi pályát. A feladatom, hogy a honvédség állományában és hozzátartozóik között végezzek lelkipásztori szolgálatot, református lelkipásztorként és hivatásos katonatisztként” – mondja Sajtos Szilárd lelkész-főhadnagy.
Ez a megfontolás vezeti akkor is, amikor a laktanyán kívüli szolgálatra hívják, ezért akkor is egyenruhában megy, ha a Csillagponton, egy ifjúsági konferencián, egy középiskolában vagy egy gyülekezetben kell a szolgálatát bemutatnia.
Lelki mellett kézzel is fogható segítség
A tábori lelkész 2008–2009-ben nyolc hónapon keresztül Koszovóban, a KFOR-erők kötelékében teljesített először külszolgálatot. Itt nem csak a magyar katonák lelkigondozása volt a feladata, hanem ő tartotta a kapcsolatot a helyi vallási vezetőkkel is. Az ott élőkkel ápolt jó viszony erősítése és a rászorulók segítésének célja vezette, amikor a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) önkéntes munkatársaként, a magyar katonai kontingens közreműködésével másfél tonna ruhaneműt juttattak el a balkáni országba. Ezt követően pedig már több alkalommal Afganisztánba is sikerült eljuttatni az MRSZ adományát, a legutóbbi szállítmányban például 25 millió forint értékben kórházi felszereléseket.
A Szeretetszolgálattal kialakult jó kapcsolat és önkéntes szolgálat révén azonban nem csak a távoli országokba jutott a segítségből. Az elmúlt esztendőben Kárpátaljára sikerült összegyűjteni egy jelentősebb könyvszállítmányt, karácsonykor rászoruló katonacsaládok gyermekei kapnak most már évek óta tartós élelmiszerből, tisztítószerekből, édességből és gyermekjátékokból álló Nyilas Misi-csomagokat, és olyan honvéden is segítettek már, akinek a tavalyi árvíz elvitte a házát, vagy éppen súlyos beteg volt. „Az árvízi munkánkat különösen megáldotta Isten: sok helyen tudtunk segíteni közösen katonai és civil lelkészek, az MRSZ munkatársai, presbiterek, gyülekezetek, megszólított emberek” – teszi hozzá Sajtos Szilárd.
A béke szolgálatában
A lelkész-főhadnagy hamarosan Afganisztánba utazik, hogy az ott szolgáló magyar katonák lelki terheinek hordozásához segítséget nyújtson. „A háborúban nincsenek győztesek, mert a háború a gonosz féktelen tombolása” – jelenti ki a lelkész-főhadnagy, majd hozzáteszi: bízik Istenben, hogy megőrzi ebben a veszélyes küldetésben őt is, bajtársait is. Mint mondja, a békéért akar tenni az afgánok földjén, így azért imádkozik, hogy Isten megáldja szolgálatukat.
RL
Kép: www.kormany.hu./hu/honvedelmi-miniszterium
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2011. február 27-i számában.
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Ünnepel a Kollégium
Megújulhat a reformáció ötszáz éves évfordulójára a Debreceni Református Kollégium és intézményhálózata. Az állami támogatásról szóló megállapodást az intézmény 475 éves jubileuma, valamint a magyar református egység napja alkalmából tartott istentiszteletet követően a debreceni Nagytemplomban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Bölcskei Gusztáv püspök.
-
Közel-Keleti egyházi tanácskozás
Libanonba, Bejrutba szervezett az Egyházak Világtanácsa és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett, hogy elmondja véleményét a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.
-
Jubilál a Református Zenei Fesztivál
Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a Budapesten. "A Fesztivál feladata a koncertek és kulturális események kínálása mellett az is, hogy emlékeztesse a résztvevőket Isten hatalmas tetteire"— mondta megnyitóbeszédében Steinbach József püspök.
-
Ezt sem lehet túl korán kezdeni
Óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt szépítették péntek délelőtt a budafoki Halacska református óvoda udvarát a Szeretethíd első napján.
-
Legyünk mi is szamarak!
Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.
