Iraki keresztény kórházat támogatnak

2017. május 29., hétfő

Fél évre elegendő gyógyszeradag fedezetével, 145 millió forinttal segíti egy észak-iraki keresztény kórház működését a magyar kormányzat, az erről szóló megállapodást május 29-én írták alá Budapesten.

Az Iszlám Állam terrorcselekményei miatt csak 2014-ben ötvenezer keresztény menekült el az iraki Moszulból, a ninivei síkságról pedig csaknem kétszázezren. „Kataklizma, népirtás, vallási alapú tisztogatás áldozatai napjainkban a majd' kétezer éves közel-keleti keresztény közösségek" – fogalmazott ezzel kapcsolatban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A menekültek többsége a főként kurdok lakta észak-iraki Erbílben talált ideiglenes otthonra. Az erbíli káld érsekség két egészségügyi centrumot is fenntart a városban, tizenkét orvossal naponta két-háromezer embert látnak el: keresztényeket, muszlimokat, jeziditákat egyaránt.

A magyar kormány delegációja januárban a helyszínen járt és tájékozódott, ennek nyomán az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság költségvetési keretéből 145 millió forintot különítettek el az erbíli Szent József Kórház működésének támogatására. „Tudjuk, hogy ez csepp a tengerben, de szeretnénk érzékeltetni, hogy Magyarországon tudatában vagyunk a közel-keleti keresztények nehéz helyzetének és tudjuk a kötelességünk" – mondta Balog Zoltán, aki szerint közös érdek, hogy segítsenek az otthonukból elűzött emberek hazatérését, boldogulását.

Bashar Matti Warda erbíli érsek megköszönte a magyarok együttérzését és segítségnyújtását. Mint mondta, a Szent József Kórház 2014 októberétől gyógyítja a menekülteket, szűkös erőforrásokkal gazdálkodik, elsősorban adományokból tartja fenn magát. „A múlt hónapban kifogytunk az anyagi forrásainkból, így a legjobbkor érkezik ez a támogatás." Reményét fejezte ki, hogy az együttműködés tovább folytatódik.

Az okirat aláírása után Bashar Matti Warda részt vett a Karitatív Tanács (KT) megbeszélésén. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KT elnöke azt javasolta a tagszervezeteknek, hogy a nekik május közepén megítélt ötven-ötven millió forintos támogatásból különítsenek el egy összeget, hogy közösen segítsenek Erbíl környékén. Az érsek azt javasolta, hogy a KT tagszervezetei hozzanak létre Erbílben egy koordinációs irodát, ahonnan irányítani lehet az újjáépítést. (Forrás: MTI)

reformatus.hu, fotó: Dimény András

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió