Imapartnerség amerikai reformátusokkal

2012. május 07., hétfő

Folytatódik a partnergyülekezeti program az amerikai reformátusokkal.

A Magyarországi Református Egyház hosszú évek óta ápol partneregyházi kapcsolatot az Amerikai Református Egyházzal. E partnerkapcsolat egyik területe a két egyház gyülekezeteinek összekapcsolása, melynek lényege, hogy a két közösség osztozik egymás (hit)életében, megosztva egymással tapasztalataikat, lelkileg és szellemileg gazdagítva egymást.

Az Amerikai Református Egyház magyarországi gyülekezeti partnerkapcsolatai 2008-ban indultak, élő és gyümölcsöző kapcsolat alakult ki a MRE két gyülekezete, a makádi, valamint a sellyei közösség, és a michigani Ferry Memorial református gyülekezet között.

„Dick Klaver és jómagam kéthetenként imatémákat cserélünk email-ben, melyekért együtt imádkozunk gyülekezeteinkben. Így váltunk valóságosan testvérré Jézus Krisztusban, hiszen amerikai testvéreink örömei és gondjai megegyeznek a mieinkkel″ – írja Lakatos Enikő.

„Sokat imádkozunk a kapcsolatunkért. Hálát adunk azért, hogy az Úr engedte, hogy egymásra találjunk″ – mesél az amerikai partnerkapcsolatról Nagy Zoltán Csaba.

>> Lakatos Enikő, a makádi gyülekezet lelkipásztorának, és Nagy Zoltán Csaba, a sellyei gyülekezet lelkipásztorának beszámolója

„Szinte azonnal baráti kapcsolat formálódott közöttük, annak ellenére, hogy más országból jöttek, mert mindannyian ugyanúgy hisznek abban, hogy részesei Isten nagy missziójának – emlékeznek a kezdetekre az amerikaiak. – Az egyszerűen kezdődő testvérgyülekezeti kapcsolat csodálatos személyes barátságokká alakult, ami nagyon sok vezetői tapasztalatszerzést tett lehetővé, és nem utolsó sorban mély tiszteletet váltott ki egymás iránt.″

>> Dick Klaver, montaguei református lelkész beszámolója a magyarországi testvérkapcsolatokról

Az Amerikai Református Egyház más gyülekezetei is szeretnének partnerkapcsolatot ápolni magyarországi református testvérekkel, így szeretettel várjuk azoknak a gyülekezeteknek a jelentkezését, akiket érdekel a lehetőség.

A partnerkapcsolat útmutatóját és menetét a letöltésekben találják.

Az érdeklődő lelkipásztor jelentkezését várjuk a Külügyi Iroda e-mail címére (zsinat.kulugy@zsinatiiroda.hu), a jelentkezési lapot interneten küldjük el a jelentkező gyülekezeteknek.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.