Imádság a Harvey hurrikán idején

2017. augusztus 30., szerda

Partneregyházunk, az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) segélyszervezetének vezetője hív imádságra az Amerikai Egyesült Államok déli részét sújtó Harvey hurrikán pusztításának idején.

Az amerikai partneregyházunk segélyszervezete a hurrikán által érintett területeken végez katasztrófa-elhárítási munkálatokat és tart közvetlen kapcsolatot a helyi egyházmegyékkel. A segélyszervezet vezetője, Laure Kraus lelkésznő imádsága itt olvasható.

Életünk Istene, kinek jelenléte megtart bennünket minden helyzetben!

A vihar idején szorongatottságunkban hívjuk/üdvözöljük szerető, könyörülő, és mindent helyreállító erődet. Bánatunkban, hálával és reménységgel nyitjuk meg szívünket: akiket megkímélt a természet tombolása, és akik életét örökre megváltoztatta a szél és eső pusztítása, hadd találjanak vigasztalást, ellátást és erőt a gyógyulás és az újjáépítés elkövetkezendő napjaiban.

Hálásak vagyunk a vihart megelőző felkészülés nagylelkű kegyelméért, a szakértők bölcs tanácsadásáért és oly sok közösség nagylelkű együttműködéséért, hogy a vihar torkában sokakat a bajtól megóvtak és enyhítették a szél és a víz erejét. Imádkozunk azokért, akiket így is sérülés ért, akik a környező településeken várakoznak, miközben a vízszint emelkedik, és azokért, akik imádkoznak az eső elcsitulásáért. Imádkozunk azokért, akik otthonaikban vagy idegenek között húzódtak meg a szél pusztításának idején, és azokért, akik elmenekültek otthonról és várnak és ámulnak. Kérünk a megtartó bátorságért, az idegenek kedvességéért és a reménységért, amely nem hagy cserben.

Megnyílunk, hogy könyörülettel hallgassuk azok történetét, akiket nem kímélt a Harvey hurrikán: olyan közösségeket, akiket súlyosan érintett, akik megélhetése, otthona és stabilitása megsemmisült. Bánatunkban imádkozunk, így tisztelve a megtört életeket és a megélhetéseket, otthonokat és üzleteket melyek helyreállítása most leküzdhetetlen akadálynak tűnik. Bantunkban és részvéttel hozzuk eléd azokat a családokat, akik elvesztették szeretteiket, otthonukat vagy megélhetésüket.

Megtartó bátorságért imádkozunk a szenvedők számára, bölcsességért és szorgalomért a szervezetek és mindazok számára, akik a károkat becsülik és irányítják a segélyezési munkálatokat, hogy a nagylelkűség úgy áradjon, mint a patakok és folyók, amikor mi, emberek válaszolunk a vihar nyomán megjelenő súlyos emberi szükségletekre.

A mentés, kárértékelés és segítségnyújtás ezen napjaiban nyisd meg szemüket, szívünket és kezeinket a gyermekeid szükségletei felé, és a Szentlelked előt amely úgy árad bennünk, mint források, melyek árja megörvendezteti Isten városát és mindannyiunk szívét, akik abban és Benned lakoznak.

Gyógyító Krisztus nevében imádkozunk, Ámen.

Forrás: pda.pcusa.org

Külügyi Iroda

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió