Ifjúsági missziós hálózat szövődik

2014. november 10., hétfő

Gyülekezeti ificsoport, egyházmegyei, illetve egyházkerületi ifjúsági programok, ifjúsági szervezetek határon innen és határtalanul, egyetemi gyülekezetek és teológiák – egy-egy szál a református egyházon belül, amelybe belekapaszkodva megváltozhatnak ifjú életek. Ezeket a szálakat igyekezett hálóvá összeszőni a Zsinati Ifjúsági Iroda által szervezett képzés, illetve munkatársi találkozó november 3–5. között Berekfürdőn, amelyre nyolcvan résztvevő érkezett szerte a Kárpát-medencéből.

Halászni és horgászni két különböző dolog. A halászok igencsak nehezen végeznék feladatukat, ha csak horgászbotok állnának rendelkezésükre – valakinek csúcsminőségű, valakinek meg csak egy göcsörtös bot ócska madzaggal. Márpedig néha ezt érezheti az, aki az ifjúsági misszióban próbál embert halászni: magányt, esetleg más damilokkal összeakadva nagy gabalyodást tapasztalhat, s azt, hogy próbálkozhat ő mindenféle madzaggal, csalival, ereje magában mit sem ér. Arról nem is beszélve, hogy a megszállott pecások mellett olyanok is ülnek a vízparton, akiknek csak nemrég nyomott felettesük a kezébe egy-egy horgászbotot, azt sem magyarázva el, mit kezdjen vele – csak a kanonika vizitációs kérdőív vonatkozó passzusaiban kell beszámolnia arról, hányszor rezdült meg a damil a vízben.

A Kárpát-medence ifjúsági emberhalászai találkoztak Berekfürdőn, hogy saját ügyeik megbeszélése mellett megismerjék azokat, akik máshol, más módszerekkel igyekeznek ugyanarra: fiatal életeket menteni. Ez volt az első olyan alkalom, hogy együtt tanácskoztak a Kárpát-medence egyházmegyei ifjúsági referensei, illetve az ifjúsági szervezeteket, teológiákat, egyházkerületi ifjúsági referenseket, egyetemi lelkészeket tömörítő Kárpát-medencei Református Ifjúsági Egyeztető Fórum (ahogy ők magukat hívják: GeKIB) tagjai. A hálózatépítés mellett cél volt az is, hogy a résztvevők képzett előadók segítségével fejlődjenek csoportvezetőként, újra megerősödjenek küldetésükben, imádkozzanak egymásért, egymás szolgálatáért.

Egyházunk életjelei

A három nap alatt Illés Dávid, Thoma László és Járay Márton vezetésével a csoportok működését, a csoportvezetői szerepeket tekintették át, Kerekes Szabolcs pedig arra hívta fel a figyelmet, milyen élet- és krízishelyzeteken kell átmenniük a fiataloknak, amelyek megoldására senki nem tanítja meg őket – itt fontos szerep jut a velük foglalkozó lelkészeknek, ifjúsági munkásoknak, ifjúsági csoportoknak. A csoport ugyanis nem más, mint az egyház életjele: ahol működő kiscsoportok vannak, ott a gyülekezeti élet is virágzik. Csoportnak számít a presbitérium, az ifi, a nőszövetség, a biblia- és a baba-mama kör, a Kékkereszt, a cserkészet – a hiányos felsorolásból is kitűnik, mennyire szélsőségesen más közösségek működhetnek egy-egy gyülekezeten belül. Ezek vezetéséhez, illetve vezetői gyakorlatuk megvizsgálásához kaptak segítséget azok, akik rászánták idejüket az együttlétre.


Az ifjúság is missziós feladat

A találkozón ezeken túl aktuális pályázatokról, a közelgő Csillagpontról és a Szeretethídról is beszéltek a résztvevőknek. Dani Eszter, a Missziói Iroda vezetője a nyolcan résztvevő előtt elmondta: noha a Zsinati Hivatal két külön irodát tart fenn a misszió és az ifjúsági misszió céljaira, a fiatalság megszólításának ügye szerves része a református egyház missziói életének. Szontágh Szabolcs hozzátette: a református egyház Kárpát-medencei ifjúsági munkáját a magyar állam is példaértékű szolgálatnak tekinti. A Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője beszámolt arról, hogy hárommodulos csoportvezetői képzést készítettek elő egyházmegyei szintű használatra, amelyen a csoportindítás alapvető kérdéseiről, a már meglévő csoportok életének felfrissítéséről, valamint a mentorálásról tanulhatnak egy-egy hétvégén keresztül az érdeklődők.

2015 a bizalom éve

A GeKIB közössége a három nap alatt előkészítette saját programjait: a jövő évi Kárpát-medencei imaéjjel témáinak kidolgozását a Pápai Református Teológiai Akadémia vállalta magára. Győri Judit koordinátor a Szeretethídra hívta fel a figyelmet, Kiss Margit Tímea pedig a Csillagpont szervezéséről beszélt a közösség előtt. A résztvevők úgy határoztak, hogy 2015-ben a Csillagponthoz kapcsolódva a bizalom témáján gondolkoznak majd a rájuk bízottakkal – remélve, hogy a jövő év nem csak nevében és nem csak az ifjúsági munkásoknak lesz a bizalom éve, amelyben közösségek épülhetnek.


Nem rivális, szolgatárs

Az elmúlt ciklus egyik legnagyobb eredménye, hogy itt vagyunk – mondta Püski Dániel egyetemi lelkész, tiszántúli ifjúsági referens a találkozón. Közel tíz éve törekszenek ugyanis arra, hogy az ifjúsági misszió különféle területein munkálkodók meglássák: nem riválisok, hanem más poszton játszó csapattársak vannak a pályán, akikkel szükségük van egymásra küldetésük elvégzéséhez. Ennek egyetlen módja, ha találkoznak, és engedik magukat csoporttá szerveződni. Erre legközelebb jövő februárban lesz alkalmuk az ifjúság ügyében dolgozóknak, ezúttal a Királyhágómelléken.

Bagdán Zsuzsanna
Fotó: Bölcsföldi András, Szontágh Szabolcs 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.