Idén is lesz Partnerhilfe támogatás

2012. május 28., hétfő

A Németországi Protestáns Egyház (EKD) által bejegyzett, független egyesület 2012-ben is támogatja egyházunkat, így döntött a Partnerhilfe közgyűlése. A német lelkészek személyes felajánlásának szétosztását kezelő egyesület 2010. óta a korábbinál kisebb mértékben, évente megújítandó egyedi döntés alapján, rendkívüli segélyként támogatja egyházunk munkatársait.

A Partnerhilfe eredetileg a Nyugat-Németországban élő lelkészek testvéri támogatása volt kelet-német kollegáik részére. A német újraegyesülés után a lelkészek, illetve a lelkészeket képviselő szervezetek úgy döntöttek, hogy az alapot fenntartva, a fizetésükből felajánlott mintegy kétmillió euróval a nehezebb sorsú, alapvetően közép- és kelet-európai kisebbségi egyházak lelkészeit és munkatársait támogatják.

Több mint egy évtizede – sok más közép-kelet-európai ország egyházához hasonlóan – a Magyarországi Református Egyház is részesült a németországi lelkipásztorok adományaiból. A támogatást ugyanakkor 2009-ben megszüntette a Partnerhilfe, a hazánkban végbement pozitív változásokra hivatkozva. A 2010-ben megújított segély a korábbinál kisebb mértékű, és az egyesület közgyűlésének egyedi döntésének függvénye.

Az adományozók kikötése ennek megfelelően, hogy az idén átutalt 85 520 eurónyi (mintegy 25 millió forintnyi) segélyből csak nyugdíjas lelkészek és egyházi munkatársak, illetve nagycsaládosok részesüljenek. Ez biztosíthatja ugyanis, hogy érvényesül a Partnerhilfe szabályzatában rögzített rászorultság elve, és minden címzett olyan támogatást kap, amely valóban segítséget jelenthet mindennapos életében.

Egyházunk május 24-én ülésező osztóbizottsága a korábbi gyakorlatot megerősítve úgy döntött, hogy a nyugdíj típusú ellátásban részesülők közül a 85.000.- Ft havi kiegészítő nyugdíjnál kevesebbet kapó lelkipásztorok, illetve lelkészözvegyek, valamint a három vagy annál több kiskorú (tizennyolc év alatti) gyermeket nevelő lelkészcsaládok részesülhetnek támogatásban. Az elosztásra vonatkozó elvi döntés lehetővé teszi, hogy az adományozó által meghatározott alapelvek úgy érvényesüljenek, hogy a lehető legtöbb család részesedjen támogatásban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2011-ben a Magyarországi Református Egyház a Partnerhilfe Egyesülettől 92.900 euro támogatást kapott. A segélyt a nyugdíj típusú ellátásban részesülők közül a 85.000.- Ft havi kiegészítő nyugdíjnál kevesebbet kapó lelkipásztorok, valamint a három vagy több gyereket nevelő lelkészcsaládok között osztotta szét, családonként egyenlő arányban, 28.452.- Ft összegben. A Református Lelkészi Nyugdíjintézet jelentése alapján 2011-ben mindösszesen 879 személy, illetve család részesült Partnerhilfe támogatásban.

A támogatás célba juttatásáta Magyarországi Református Egyház idén is a Református Lelkészi Nyugdíjintézeten keresztül végzi.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.