Húsvétkor kettéválik a világ

2019. április 21., vasárnap

Csak mi, keresztyének vihetjük el Krisztus feltámadásának örömhírét a világnak – mondta Bogárdi Szabó István püspök húsvétvasárnap, ünnepi igehirdetésében.

„Húsvétkor kettéválik a világ: az örömhír hirdetőire és azokra, akik hallgatnak róla vagy elhallgatják azt” – fogalmazott a református püspök igehirdetésében. Bogárdi Szabó István azt mondta: „Isten azért bízza ránk a feltámadás jó hírét, mert mi látjuk Jézus keresztjében a bűnök bocsánatát.” Hozzátette, „a feltámadás nem a régi megsemmisítését, hanem annak átformálását jelenti, hiszen Isten a könnyeket és a halált eltörli, minden mást azonban megújít.” 

A református püspök szólt arról, kétezer éve Isten úgy döntött, „gyanús alakok", egyszerű emberek vigyék el az örömhírt: karácsonykor a világ peremén élő pásztorok, húsvétkor a bűnös Mária Magdaléna és a gyáva, Krisztus-megtagadó Péter apostol. Bogárdi Szabó István kitért arra: „a hit ellenségei sokszor számon kérik a keresztyéneken életüket, a példamutatást, az erényeket, a mindent meghaladó szeretetet, s gyakran a vallástalanok szeretnék megmondani a hívőknek, milyen a jó keresztyén, az Isten és az egyház, erről azonban maguknak a keresztyéneknek kell tanúságot tenniük.”

Forrás: MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió