Holland keresztyének nyilatkozata a menekültválságról

2016. február 03., szerda

Holland egyházak, alapítványok, nemzetközi missziós szervezetek és keresztyén pártok közös nyilatkozatukban kilenc pontban próbálták meg összefoglalni, hogy mi a biblikus hozzáállás ebben a helyzetben.

Kiállok a menekültekért

VAGYOK

1. Jól szétnézek magam körül...

...mert nyitva akarom tartani a szemeimet, hogy a valóságot lássam. Erőszak elől menekülő embereket látok és embereket, akik erőszakkal akarják őket visszatartani. Ez néha nyugtalanná tesz. De felállok, és tőlem telhetően segítek ott, ahol és amikor szükség van rá.

...Nem vagyok naiv, hanem reális. Nem nagyítom fel a problémát, de a valósághoz képest le sem kicsinyítem.

„Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok." (Máté 10,16)

2. Megnyitom a szívem...

Hiszem, hogy minden embert Isten teremtett, az Ő képére és hasonlatosságára. Mindenki egyedi, a saját történetével, és mindannyian vágyakozva egy tartalmas és boldog élet után. Nem félve, hanem teljesen megbízva Istenben, teszek egy lépést a szükségben lévő ember felé, épp úgy, mint az Úr Jézus tette.

...Nem engedem, hogy szívemet a félelem uralja, hanem a szeretet. Mert a szeretetben nincs helye a félelemnek.

„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." (1 János 4,18)

3. A szelídséget választom...

...mert hiszem, hogy a szelídek öröklik a földet. Amikor mások, talán tehetetlenségükben, a nagy szavakat választják, az elutasítást, sőt még az idegengyűlöletet is, én nyugodtan és értelmesen fogok reagálni.

...Nem hiszek a gyűlöletben. Ezért nem válaszolok meg erőszakot erőszakkal, és gyalázkodást nem viszonozok szidalmazással.

„Vigyázzatok, hogy senki rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor jóra törekedjetek egymás és mindenki iránt!" (1 Tessz 5,15)
„Ne mondd: visszafizetem a rosszat! Várd az Urat, és ő megszabadít téged!" (Példabeszédek 20,22)
„Ne fizessetek gonosszal a gonoszért vagy szidalommal a szidalomért, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek."(1Péter 3,9)
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet." (Máté 5,5)

CSELEKSZEM

4. Imádkozok azokért, akik gyűlölnek...

...mert hiszek az imádság erejében. Akkor is, ha olyanokkal találkozom, akikben a nyugat iránti, vagy a keresztények, menekültek iránti gyűlölet uralkodik; imádkozni fogok értük, hogy Jézus Krisztust, mint életük eredetét és célját ismerjék el. Ezt teszem, mert tudatában vagyok, hogy én is, aki valaha bűnös voltam, a megváltásból élek.

...Nem átkozni, hanem áldani akarok. Mert nem erővel, sem hatalommal, hanem az Isten lelke által ölt az Isten országa testet.

„Ne győzzön le a gonosz, hanem te győzd le a gonoszt jóval." (Róma 12,21)
„De nektek, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik titeket gyűlölnek! Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik gonoszul bánnak veletek!" (Lukács 6.27-28)

5. Kiállok az igazság mellett...

...mert nem magamnak köszönhetem, hogy egy szabad és virágzó országban lakom. Tudom, hogy Isten minden ember fölött engedi, hogy felkeljen a Nap. Ezért védelmezem minden menekült embertársam jogát, ahogy az a mi keresztény hagyományainkban és az Alkotmányunkban rögzítve van. Szeretnék együttműködni azon, hogy országunkban minden emberrel becsületesen és igazságosan bánjanak.

...Nem hiszek a legerősebbek igazában. Úgy kell szeretnünk a másikat, mint önmagunkat, és egymás terhét kell hordoznunk. Ez igaz az Úr szemében.

„Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek a ti mennyei Atyátonak fiai, aki felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak." (Máté 5,44-45)
„Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel." (Mikeás 6,8)
„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be Krisztus törvényét." (Gal 6,2)
„Jó látni, hogy ez a szelíd lélekből fakad" (Gal 6,1)

6. Segítek...

...mert minden barátságos, szeretettel teli tekintet, minden kis gesztus különbséget jelenthet a szükségben lévő ember számára. Hálásan meg akarom osztani az áldást, amit kaptam. Kész vagyok a gazdagságomból leadni, ha egy menekült ezáltal újra reményt kap.

... nem hiszek a függőségben. Azt akarom adni, amire a leginkább szükség van: tiszteletet és kilátást a jövőre nézve, itt, vagy a saját országukban.

„És aki el akarja perelni tőled a te alsóruhádat, engedd oda neki a felsőt is." (Máté 5,40)
„Aki a kevesen hű, az a sokon is hű, és aki a kevesen hamis, az a sokon is hamis." (Lukács 16,10)
„Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy ily módon fáradozva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő azt mondta: Jobb adni, mint kapni." (Apcsel 20,35)

MARADOK

7. Türelmes vagyok...

...mert épp a bántalmazott menekülteknek van nyugalomra és szabad térre szükségük. Jogosan kérjük tőlük, hogy erőltessék meg magukat, és tanulják meg a nyelvünket, ismerjék meg a kultúránkat, és járuljanak hozzá a társadalmi élethez. De türelmes vagyok hozzájuk, ha több időre van szükségük, hogy fellélegezhessenek.

... nem hiszek a kemény követelményekben, hanem az irgalmasságban és a szeretettel teljes (oda-)figyelésben.

„Öltsetek magatokra azért – mint Isten választottjai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, türelmet, elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek." (Kolossé 3,12-13)
„Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok elhívatásotokhoz méltóan, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel, viseljétek el egymást szeretetben..." (Efézus 4,1-2)

8. Hű vagyok...

...mert hiszem, hogy szükség van rá, hogy egymást a nehéz időkben megtartsuk, akkor is, ha ezáltal kulturális különbségek és félreértések vetődnek majd fel. Ezért hű leszek a menekültekkel való kapcsolataimban, és bátorítani akarom őket, hogy társadalmunkban foglalják el saját, a maga nemében egyedülálló helyüket.

...Nem hiszek az egyformaságban, hanem a sokszínűségben, amely Isten jellemét tükrözi vissza.

„Akkor ezt mondta Isten: Teremtsünk embert a magunk képére és hasonlóságára. Uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, mind az egész földön és a földön csúszó-mászó mindenféle állaton. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket." (1Mózes 1,26-27)
„Az irgalmasság és hűség ne hagyjon el téged! Kösd azokat a nyakadba, írd azokat szíved táblájára..." (Péld 3,3)

9. Bizonyságot teszek...

...mert csak Jézus Krisztus ment meg és gyógyít meg bensőleg embereket. Isten szeretetéről nem hallgatni, hanem beszélni akarok. A bizonyságtevésem olyan, mint egy kis elültetett magocska, amely kikel és gyümölcsöt terem a menekültek életében.

...nem akarom szégyellni magam az evangélium miatt, jól lehet tudom, hogy bátorságra van szükségem a szóláshoz.

„Amennyire rajtam áll, kész vagyok nektek is, akik Rómában vagytok, az evangéliumot hirdetni". (Róma 1,16)
„Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és kitartással gyümölcsöt teremnek." (Lukács 8,15)
„...hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Filippi 2,10-11)

A nyilatkozatot 2015 novemberében adták ki „Ik sta op voor de vluchtelingen – het manifesto" („Kiállok a menekültekért – kiáltvány") címmel.

Istent keresem

2Krón 27

„...állhatatosan Istenének, az Úrnak az útján járt” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →