Holland fiatalok segítették a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány munkáját

2009. augusztus 31., hétfő

Két hollandiai fiatalokból álló csoport is segítette az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány tevékenységét. A diákok ittlétük alatt kemény kétkezi munkát végeztek.



Immár csaknem húszéves az a kapcsolat, amelyet a marosvásárhelyi Vártemplom református gyülekezete mellett működő Lazarenum Alapítvány és a ledieni (Hollandia) De Bakkerij Diakóniai Központ ápol. Ez utóbbi vezetője, Jacqueline Schoonwater idén is 17 holland fiatalt hozott el Marosvásárhelyre, ahol különböző programokban vettek részt. Ugyanakkor az elmúlt időszakban egy másik, ugyancsak hollandiai fiatalokból álló csoport is ellátogatott Maros megyébe. A fiatalok két hetet töltöttek Marosvásárhelyen és Hármasfaluban, majd Zilahra utaztak, ahol egy református táborban vettek részt.

Csapatot verbuváltak
„A fiatalok – iskolások és egyetemisták – ezúttal Hollandia különböző helységeiből érkeztek, és a református egyház szigorúbb vonulatához tartoznak, mindennap bibliát olvasnak, vallásos énekeket tanulnak” – mesélte lapunknak Fülöp Ilona tiszteltes aszszony, a Lazarenum Alapítvány vezetője. Mint mondta, idén januárban, Waardenburgban előadást tartott a református gyülekezet számára, amit két fiatal lány, Arianne Rebel és Gineke Oudenaarden is végighallgatott.

Ennek hatására elhatározták, hogy fiatalokból álló csoportot szerveznek, s ellátogatnak Marosvásárhelyre. „Hollandiában minden valamire való fiatal valamilyen önkéntes munkát végez, akkor is, ha nem tagja valamely egyházi közösségnek. Az ifjúságnevelő programot a kormány is támogatja” – részletezte Fülöp Ilona. Az alapítványi elnök szerint a csoportok egész évben szervezik a térség valamely hátrányos övezetébe való kiutazást, amelynek hatására erős ifjúsági közösségek alakulnak.

Munkabírás és jókedv
A két kislány tizenkét tagú csoportot, öt fiút és hét lányt verbuvált, többek között Amszterdamból és Utrechtből. A csoport tagjai ittlétük során az alapítvány által működtetett intézményekben segítettek. „Hihetetlen munkabírással és kedvvel dolgoztak. Olyan is volt, hogy éjjel háromkor fölkeltek, mert elmaradt egy kevés munka a Marosvásárhelyen létesülő öregotthon épületében, viszont reggel már Hármasfaluba akartak utazni” – mesélte Fülöp Ilona. A fiatalok a Lazarenum Alapítvány második öregotthonának a rendbetételéért szorgoskodtak, valamint Hármasfaluban részt vettek egy szociális célra szánt ház csinosításában. A faluban, a Leiden utcában – a holland városból érkezett segítség miatt nevezik így – a református alapítvány már több régi házat is megvásárolt, átépítette ezeket, és nehéz sorsú, önhibájukon kívül az utcára került családokat, egyéneket költöztetett beléjük.

Keményen dolgoztak
„Főleg az öregotthon épületében dolgoztunk, meg kell mondanom, nagyon nehéz munka volt. Aztán Hármasfaluban sáncot ástunk, betonlapokat öntöttünk, lebetonoztuk a sáncot, kaszáltunk, ablakokat, ajtókat festettünk” – mesélte Gineke Oudenaarden. „Harmadik alkalommal járok Romániában, Nagyváradon, Zilahon, Kolozsváron, Gyalun fordultam meg, de dolgozni most jöttünk először. Eddig kirándultunk. Most valóban sokat dolgoztunk, de ez nem jelent megerőltetést számunkra. Szívesen teszünk bármit, amire képesek vagyunk” – tette hozzá Arianne Rebel. Fülöp Ilona hozzáteszi, a törékeny fiatalok hihetetlenül kemény, eredményes munkát végeztek.

A két szervező lány az egyházon, barátaikon, ismerőseiken keresztül verbuválta a csoportot. Az utazásukat a szülők finanszírozták. Emellett gyűjtést is szerveztek a református gyülekezetekben, és az adományokat elhozták Marosvásárhelyre. Mint mondták, azért tartják fontosnak, hogy itt legyenek, mert segíteni akarnak azoknak az embertársaiknak, akik nehezebb körülmények között élnek, mint ők. „A keresztény erkölcs egyik alapvető eleme az, hogy segíteni kell a bajbajutottakon. Úgy gondoljuk, ilyen szempontból itt jó helyen járunk” – összegezte ittlétük célját Gineke.

(Krónika - Máthé Éva)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.