Hogyan készül a karácsonyra egy etióp keresztény ma Magyarországon?

2010. december 23., csütörtök

Meles Mebrathu Etiópiából érkezett hazánkba. Szülőföldjéről azért kellett elmenekülnie, mert szakadatlan háborúk dúltak a szomszédos Eritrea-val. Meles szereti Magyarországot, és azt a szabadságot, ami itt adatott meg neki. A közösségi létet a Vörösmarty utcában található Skót misszióban éli meg, ide jár vasárnaponként istentiszteletre.

Meles Mebrathu Etiópiából érkezett hazánkba. Szülőföldjén szakadatlan háborúk dúltak a szomszédos Eritrea-val főként gazdasági, politikai okokból. Családjával akkor volt kénytelen elmenekülni, amikor 1998. május 6-án az eritreai csapatok betörtek Etiópia területére, s megkezdődött a két ország közötti háború.

Feleségével először Szudánba menekültek, majd Törökországon keresztül illegálisan, embercsempészek közvetítésével jutottak el Magyarországra. Négy testvére, és azok családja Etiópiában maradt, az utóbbi tizenegy évben nem is tudott velük találkozni.

Hozzánk érkezése után feleségével három hónapot börtönben töltött. Az asszony akkor volt várandós fiukkal, aki ma már kilenc éves.

Idén már négyen ünneplik a karácsonyt VIII. kerületi bérlakásukban, mivel másfél évvel ezelőtt kislányuk született. Végre együtt vannak, közösen sütik a bejglit az apa pedig Jézus történetéről mesél gyermekeinek.

Meles először etióp gyorsétkezde nyitásával próbálkozott Budapesten, azonban egy éve új vállalkozásba kezdett: élelmiszer üzlete van a József utcában. A helységet az önkormányzattól bérli, az árut pedig ő maga szerzi be.

Szereti Magyarországot és azt a szabadságot, ami itt adatott meg neki és reméli, hogy amit kapott, vissza tudja majd adni egy napon. És hogy mi a véleménye rólunk? „Jó lenne, ha a magyarok jobban nyitnának a külföldiek irányába, és megértőbbek lennének velünk – mondja.  – Abban reménykedek, hogy hamarosan megkapom a magyar állampolgárságot a menekült státusz helyett. Az itt élő külföldieket is jobban megilletnék azok a jogok, amik a magyar állampolgárokat, különösen hogy tizenegy éve élek itt, dolgozom és 8 éve adót és járulékokat fizetek.

Meles szerint az emberek kedvesek itt, nincs bennük gonoszság, nincsenek titkos szándékaik és jóindulatúak. Viszont hiányzik számára a közösség, hisz itt sokan csak a saját gondjaikkal vannak elfoglalva. Az emberek mentalitása Etiópiában más. Lassan döntenek, mérlegelnek, előre és alaposabban gondolnak át mindent. A magyar emberek azonnal hozzák meg döntéseiket és inkább a jelenben élnek.

Meles a közösségi létet a Vörösmarty utcában található Skót misszióban éli meg, ide jár vasárnaponként istentiszteletre, itt készül a karácsonyra többségében külföldi testvéreivel együtt. 

Etiópiában körülbelül hetvenezer ember vesztette életét a több évig tartó csatározások eredményeképpen. A nagy szegénység miatt mindez bármikor újra bekövetkezhet. 2009-es adatok szerint Etiópiában az egy főre jutó nemzeti jövedelem a magyarországi érték huszad, a németországi érték negyvened része. (Forrás: World Bank, World Development Indicators, 2010. december 18.) A keresztény Etiópiában ma már csak a lakosság fele keresztény, a másik fele muzulmán a XI. századtól jellemző iszlám terjeszkedés eredményeképpen.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.