Hogy volt? Hogy lesz? – Húszéves az Üzenet és a Harangszó, az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapjai

2010. január 30., szombat

Nem könnyű mostanság nyomtatott sajtóterméknek születésnapot, évfordulót ülni. Az év elején, négy hét alatt négy országos, bukaresti napilap szüntette meg nyomtatott kiadását és került fel a világhálóra. Átalakulóban vannak olvasási szokásaink, egyre kevesebb nyomtatott lapot veszünk a kezünkbe, inkább az internetes kiadásaikat, oldalaikat böngésszük – írja jegyzetében Fábián Tibor, a Harangszó főszerkesztője.

 

Könnyű nektek, az egyházi sajtó létét nem fenyegeti a megszűnés réme, az olvasóitok száma sem csökken – jegyzik meg időnként, némi irigységgel a hangjukban, a világi sajtóban dolgozó újságíró kollégák. A legtöbbször csodálkozva és értetlenkedve hallgatják a választ, miszerint az egyházi nyomtatott sajtót legalább ugyanolyan mértékben érinti a gazdasági válság, az olvasási kedv megcsappanása és az olvasási szokások átalakulása. És akkor még nem beszéltünk belterjes dolgainkról: az élezett nyelvekről és epével átitatott szavakról, az ellenérdekeltekről és az érdektelenekről, akiknél tanáccsal mindig teli a kamra, és mindeközben huncut mosollyal jelentik ki év elején, hogy egyetlen újságra sincs szükség a gyülekezetükben. Vannak már olyan eklézsiák is, ahol a neoprotestáns, felekezetközi lapok tarolnak. Szépek, színesek, kiváló nyomdatechnikával készülnek, csak éppen nem reformátusok. Nem a mieink, és nem rólunk szólnak.

Húsz év egy ember életében sem kevés, mint ahogy egy újság számára sem az. Hogy volt? – kérdezgetjük a „bölcsőringatókat”. Visszatekintünk a kezdetekre, az úgynevezett hőskorszakra, az alapítókra és névadókra. De fejünkben már a „hogyan tovább?”, a „hogy lesz?” kérdései kavarognak.

Az Üzenetnek és a Harangszónak a következő évek, évtizedek során is hűséges olvasókra van szüksége. Olyanokra, akik számára a lap olvasása és megrendelése református identitásuk fontos része. Tudva, hogy nem csupán olvasói, de fenntartói is gyülekezeti újságuknak. Mint ahogy nem kevés esetben szerzői is.

És legalább ennyire szüksége lesz még a lapoknak hűséges lelkipásztorokra és presbiterekre is, akik tudják, hogy sok múlik rajtuk a lapok gyülekezeti terjesztésében, mert nélkülük a hűséges olvasó – legyen az bármilyen hűséges is – nem jut hozzá a laphoz. Nem jut el hozzá az üzenet. Ehhez azonban az kell, hogy ki-ki sajátjának tartsa és annak fogadja el a lapokat. Még akkor is, ha olykor olyanok, mint a magyar narancs. Kicsit sárgák, kicsit savanyúak, de a mieink. Lehet, hogy a világi lapok színesebbek, hívogatóbbak, csábítóbbak, de ne feledjük: az egyházi sajtó másról beszél, más a hívatása, más az alapja és másra tekint.

Krisztusra figyel és róla tanúskodik. Hit és élet egyaránt benne rejlik.

Fábián Tibor

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió