Hit és alázat zeng az énekükből

2013. december 20., péntek

Liszt- és Károli-díjas karnagy. Énekkara, a Debreceni Református Kollégium Kántusa Magyar Örökség Díjas, s ő maga azt a szellemi-zenei örökséget ápolja, amelyet Kodály Zoltán és tanítványai hagytak rá. S élteti a 475 éves ősi kollégium zenei hagyományait – hittel, alázattal. Berkesi Sándorral beszélgettünk.

Az egyik tanítványa szerint: „Olyan magyarságtudatot, hazaszeretetet és értékeket oltott belénk, amelyért egész életünkben hálásak lehetünk neki.” Honnan fakad ez a hit?

Családom keserves helyzetben került kapcsolatba a Budapest-Pozsonyi úti gyülekezettel, amely a mai napig lelki otthonunk. A második világháborút követő években – amelyeket az egyháztörténet az ébredés időszakaként tart számon – sok család gyászolt. Rengeteg sebet okoztak a harcok. E nemzedéknek szüksége volt lelki megújulásra. Gyermekkoromból én is őrzök emlékeket evangelizációs alkalmakról. Arról, ahogy zengett az ének az istentiszteleten. Ez különleges, erőt adó időszak volt. Később a választott zenei pálya formálta szakmai-lelki fejlődésemet. A karnagy az énekesei révén a kórusmű által szeretné közvetíteni az üzenetet, s azt minél messzebbre sugározni. Ez a munka egyrészt felemészti az energiáit, egyszersmind töltekezik is általa. Hasonlattal élve: olyan ez, mint az autó akkumulátora, amely táplál, ám a mozgás fel is tölti. A zeneszerzők választják ki a szövegeket, a megzenésítéseket is készen kapjuk. A mi feladatunk, hogy ne akasszuk el a lélegzetét a zenei üzenetnek, hanem hagyjuk szárnyalni, lélekig hatni.

A nagy elődök közül ki gyakorolt nagy hatást önre és magyarságtudatára?

Kodály Zoltán életének utolsó öt esztendeje egybeesett az én zeneakadémiai éveimmel. Számomra örökre meghatározó volt találkozni az ő életművével. Gyakran látogatta meg tanszakbéli alkalmainkat. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy három hónappal a halála előtt ott volt a diplomakoncertemen. Nagy hatást gyakorolt rám a Kodály-tanítványokkal és -követőkkel ápolt kapcsolat is. Elsősorban meg kell említenem Gárdonyi Zoltánt – akinek köszönhető Debrecenbe kerülésem, s akinek bibliaiszöveg-megzenésítései a magyar egyházzene gyöngyszemei –, továbbá Bárdos Lajost, Ádám Jenőt, Vass Lajost, valamint a napokban elhunyt Szokolay Sándort. Akik felsorakoztunk e mesterek mögé, bekapcsolódhattunk történelmünk, a magyar táj tiszteletének és szeretetének áramkörébe. Ez döntő módon határozta meg eddigi munkálkodásomat.

Említette, hogy a zene formálta szakmai-lelki fejlődését. A Kántus fiataljait szemlélve pedig rögtön észrevesszük: ők mások, mint korukbeli társaik. Árad belőlük valamiféle megfogalmazhatatlan kisugárzás, belső fény.

Ezt a zene által kapott ajándéknak köszönhetjük, amely állandóan formál és erősít minket. Az énekelt evangélium által folyamatosan töltekezünk. Nagyon fontos azonban, hogy mindehhez alázat társuljon. Tanítanunk kell, hogy ez szolgálat, ezt a lelkiséget ajándékba kaphatjuk. Sokszor gondolkodom el azon, milyen apróságokon múlik az, hogy a kisdiák belép-e a Kántusba vagy sem. Sokszor előfordul, hogy eljön az első néhány próbára, majd, mivel nehéznek találja a feladatot, inkább meghátrál. Soha nem tudja meg, hogy e döntéssel mitől fosztotta meg magát. Ha valaki hűséges tagja a Kántusnak, olyan élményanyaggal gazdagodik, amely egy életre elkíséri. Egy kántustag mesélte, hogy sorkatonaként az éjjeli őrségben elkezdett dúdolni a repertoárból, aminek hatására úgy érezte: nincs egyedül, peregnek a percek, és lelkileg egyre erősebb lesz. Ez is a zene csodája, amelyet Kodály oly sokszor emlegetett, és amelyet szeretett vol­na nemzetnevelő és -erősítő csodaként az iskolai énekoktatás reformjával közkinccsé tenni.

Az emberek az ünnep kapcsán gyakran hajlamosak a külsőségekbe feledkezni. Hogyan fogalmazná meg advent és karácsony valódi üzenetét?

A művek, amelyekkel a karnagy és énekes csapata foglalkozik, eligazítanak bennünket, összefoglalják a lényeget. Legfrissebb élményem Orbán György Karácsonyi oratóriuma, amelyet a Kántussal készítünk Kollégiumunk 475. jubileumi évét lezáró koncertünkre. A mű tanulása, tanítása kapcsán gondolatok vetődnek fel bennünk, amelyek próbáról próbára beépülnek a tételek megszólaltatásába. Egészen rendkívüli kompozíció bontakozik ki tanulás közben. Meghatározó jelenet, amikor az istállóban a jászol mellett ünnepelünk mi, maiak az első karácsony szereplőivel. Itt együtt van a természet – a szalma és a széna –, az állatok, a különféle nemzedékek: az újszülött, Mária, az ifjú édesanya, az egyszerű pásztorok és a szinte főszereplővé előlépett, idős napkeleti bölcsek. Az egész teremtett világ ujjongva köszönti a megszületett gyermeket. Az összefoglalást a zárókórus adja. Gyönyörű, romantikus hangvételű zenekari bevezető után megilletődötten szólal meg a kórus: „Hát így születe az Emberfia, Halleluja!” Fényes, fanfáros szakasz hirdeti: „Mert ő az út, ő az igazság és az élet!” Elcsendesedik a zene, hogy jobban kiemelje a rövid, tömör összefoglalást, amely a legszebb karácsonyi üzenetet hordozza: „Mert érted lett ő Emberfia! Halleluja! Ámen!”

Névjegy

 

Berkesi Sándor Liszt Ferenc-díjas karnagy, Debrecen város díszpolgára. Idén, a reformáció emléknapján Károli-díjjal is elismerték szolgálatát. Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök őt méltatva kiemelte: a karnagynak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a magyar protestáns éneklés valóban a kultúra részévé vált, és szerte a világon az együtt éneklés felülmúlhatatlan nagyszerűségét tanította meg nemzedékek ezreinek.

Harmati Edina, Fotó: Barcza János

Megjelent a Reformátusok Lapja 2013. évi 52.-53. összevont számában

Istent keresem

Mal 2,1–9

„...élet és békesség...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →