Házassággondozás a gyülekezetben

2010. október 04., hétfő

A Bibliai Házassággondozó Szolgálat gyakorlatorientált képzést hirdet a házassággondozás gyülekezeti szolgálatára elhívást kapott házaspárok számára.

A Bibliai Házassággondozó Szolgálat gyakorlatorientált képzést hirdet a házassággondozás gyülekezeti szolgálatára elhívást kapott házaspárok számára.

altA Bibliai Házassággondozó Szolgálat Istentől kapott küldetése, hogy házaspárok felé hirdessék az evangéliumot, és mutassák az utat Jézus felé. Tudva azt, hogy egyedül Isten tartja meg a házasságot, szeretnék továbbadni a Biblia erre vonatkozó tanítását. Ez általában előadásokon, csendesnapokon és heteken valamint lelki beszélgetésekben valósul meg. Nagyon fontosnak tartják annak az útnak az elmondását is, ahogy Szolgálatuk tagjainak házassága megmenekült a teljes összeomlástól, hogy Istennel hogyan virágozhat ki egy elromlott, megroppant házassági kapcsolat.

Kiadványuk a „Biblia és család” folyóirat, mely negyedévente jelenik meg, és házassággal, lelki élettel, családdal, társadalommal kapcsolatos írások találhatók benne.

Jelenleg 23 házaspár tagja a szolgálatnak, akik az ország különböző részein élnek és szolgálnak.  

A novemberben induló képzés célja, hogy a gyülekezetekben, keresztény közösségekben legyenek olyan házaspárok akik a fenti gondolatokat Isten szerint képviselik és örömmel adják azt tovább.

A képzéssel kapcsolatos információ:

A Bibliai Házassággondozó Szolgálat gyakorlatorientált képzést hirdet a házassággondozás gyülekezeti szolgálatára elhívást kapott házaspárok számára.

A képzés célja, hogy a házaspár felkészítést kapjon önálló gyülekezeti csoport vezetésére (biblikus elméleti ismeretek hiteles átadása, gyülekezeti csoport vezetése)
A képzés három részből áll:
- őszi 3 napos hétvége (2010. november 4. este-7. dél),
- tavaszi 3 napos hétvége (2011. március 11. este-14. dél),
- gyakorlat a BHSZ nyári házaspári hetén (egyedi egyeztetéssel).

A képzésen részt vevők a gyakorlat végén a BHSZ oklevelét kapják meg.
Jelentkezni lehet az info@bhsz.hu e-mail címen, illetve Bibliai Házassággondozó Szolgálat, 1530 Budapest, Pf. 19
További részletek: www.bhsz.hu 
Információ : Nemeskéri Pál (06/20/919-3518), info@bhsz.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.