Hazánkba látogat a GAW főtitkára

2012. október 13., szombat

Enno Haaks október 14-től 21-ig Kárpátalján és Magyarországon tárgyal, s ez idő alatt felkeresi a német segélyszervezet által támogatott kezdeményezéseket és beruházásokat.

Beregszászon a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai és missziói szolgálatának jövőbeli támogatásáról tanácskozik nyugat-európai egyházak és segélyszervezetek képviselőivel, illetve személyes találkozón egyeztet Zán Fábián Sándor püspökkel a kétoldalú együttműködés jövőjéről.

Magyarországi útja során Berekfürdőn találkozik az MRE Elnökségi Tanácsának tagjaival. Az egyházkerületek vezetőségével a támogatandó magyarországi projektekről és kiválasztásuk kritériumairól egyeztet majd. A találkozón beszámol arról a kampányról, amelyet egyházunk elnöksége a Wittemberg-i városi templom renoválásának támogatására indított. Az adománygyűjtő akcióval egyházunk jelképesen is kifejezésre juttatja háláját azért, hogy a GAW számos kisebbségben élő protestáns egyház támogatása mellett a MRE szolgálatát is évtizedek óta segíti adományaival.

A főtitkár emellett felkeresi a Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezetet, valamint ellátogat az ugyancsak a GAW támogatásával zajló építkezésekre a gazdagréti és káposztásmegyeri gyülekezetekbe.

A GAW évente hatvanezer eurót, mintegy tizenhétmillió forintot közvetít ki a négy egyházkerület vezetése által kijelölt egy-egy projektre.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.