Hamarosan elkészül Bátorkeszin a Firesz gyermek- és ifjúsági központja

2010. február 21., vasárnap

A tervekA Bátorkeszi Református Egyházközség évente különböző gyermek- és ifjúsági táboroknak ad otthont, így sokan már eddig is Firesz-központként emlegették Bátorkeszit. A táborokat eddig a község tulajdonában lévő, bérelt épületben tartották meg, mivel az egyházközég, illetve a hitmélyítő alkalmakat szervező Firesz nem rendelkezett erre a célra alkalmas épülettel. A gyülekezet vezetősége a gyermek- és ifjúsági táborok népszerűségének köszönhetően végül úgy döntött, hogy missziói célra felújíttatja a templom és a lelkészlak közvetlen szomszédságában lévő egykori kéttantermes református iskoláját.

Az egyik tanterem közösségi előadóteremnek, illetve étteremnek ad majd helyet. Mellé egy új konyhát építenek 60-80 személy étkeztetésére. A másik tantermet két vendégszobára osztják fel szociális helyiségekkel kibővítve. Az egykori tanári szobát is erre a célra alakítják át. A központ a tervek szerint 40-45 személy befogadására lesz alkalmas. A különböző célokat szolgáló parókia alagsorát viszont már korábban felújították, ahol egy gyülekezeti kis konyha, két nagyobb terem és szociális helyiségek vannak. Ez a két együttes – az egykori iskola épülete és az alagsor – adja majd az ifjúsági központ magvát. Az épületegyüttes egy közel fél hektáros templom-, ill. parókia kertben helyezkedik el, ahol már játszótér és homokos strand-röplabda pálya is található. A nyári táborok idejére egy kisebb medencével is bővülnek a kikapcsolódási lehetőségek.

alt

A munkálatok Czinke Zsolt lelkipásztor tájékoztatása szerint már az elmúlt évben elkezdődtek. Az egykori iskola új tetőszerkezetet kapott, megerősítették az épület alapjait és leszigetelték a talajt. Jelenleg folyamatban van a közfalak felrakása, melyet a víz, villany és központi fűtés szerelése, majd a nyílászárók cseréje követ. Az egykori iskolából kialakítandó Firesz-központ továbbra is a gyülekezet tulajdonában marad, viszont a Fiatal Reformátusok Szövetsége korlátlanul használhatja az épületet különböző hitmélyítő alkalmak, csendesnapok és táborok megszervezésére. Ezen felül a központ többek között alkalmas lesz egyházmegyei rendezvények: presbiteri konferenciák, nőszövetségi alkalmak, konfirmandus és kórustalálkozók, valamint bibliaismereti vetélkedők lebonyolítására is.

A felújítás költségvetése 75 ezer euróval számol. Ebből a gyülekezet már elvégeztetett különböző szakmunkákat, 36 ezer euró összegben. A Firesz holland támogatásból 15 ezer euróval járult hozzá a központ kialakításának a költségeihez. Az egyházközség ezenkívül önerőből, kölcsönök felvételével és különböző adományokból befolyt összegből, valamint magyarországi alapítványi pénzekből járul hozzá az ifjúsági központhoz. Az tervek szerint az idei évre tervezett nyári Fireszke gyermek- és ifjúsági táborokat már a megújult iskolaépületben tartanák meg. Az épületet októberben az V. Bátorkeszi István Napok keretén belül adják át ünnepélyes keretek között.

reformata.sk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió