„halljátok… az igéket”

2010. május 18., kedd

altÖkumenikus bibliaolvasás lesz a Deák téren. A rendezvény alapgondolata, a pünkösd csodájára emlékezve kivinni az utcán járó emberek közé a Szentírás szavait.

A rendezvényt a Református Közéleti és Kulturális Központ, a Magyar Bibliatársulat, a Kálvin és a Luther Kiadó közösen szervezik. A Bibliát gimnazisták, egyetemisták, közéleti személyiségek (művészek, sportolók, politikusok stb.) és egyházi szervezetek tagjai olvassák fel, a pünkösdi események leírásához híven több nyelven.
A Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe a keresztyén egyházi naptárban. Gyakorlatilag ennek az eseménynek köszönhető az egyház léte, a hit maga. Mégis úgy tűnik, ez az ünnep nem kapja meg az őt megillető figyelmet. Az akcióval szeretnék tudatosítani az emberekben, hogy a Lélek ma is képes megszólítani, akit csak akar, és amikor csak akarja – akár a Deák téren, séta közben is. Ehhez nem kell más, csupán olvasni vagy éppen felolvasni Isten Igéjét. A Biblia korában e két tevékenység egyet jelentett. Éppen ezért várnak mindenkit szeretettel (fel)olvasni és hallgatni, beszélgetni és örülni a Pünkösd ajándékának. Mindenki részvételére számítanak, akinek fontos, hogy a Bibliát minél többen olvassák és tanuljanak Isten igéjéből. Ehhez nem kell mást tennie, mint eljönni és együtt fennhangon olvasni a Szentírást.
„Ne gondoljon arra, hogy majd mások jönnek, mert ők is így gondolják!”

 

A rendezvény időpontja: május 24. 12:00-18:00
Helyszín: Budapest, V. kerület, a Deák téri evangélikus templom lépcsője

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió