Hálaadó istentiszteletet tartottak Tiszadadán

2011. április 21., csütörtök

A Tiszadadai Református Egyházközség április 16-án adott hálát Istennek felújított templomáért. Az Egyházközség a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz benyújtott pályázat során „Falumegújítás - és fejlesztés” jogcímen részesült támogatásban.

A hálaadó istentiszteleten dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke végezte az igehirdetés szolgálatát. A templomfelújítás kapcsán arról beszélt, hogy Isten tud üzenni és szólni nemcsak akkor, amikor minden rendben van körülöttünk, jó és szép dolgok történnek velünk, hanem akkor is, amikor megbolydul a világ és a természet rendje. Isten üzen, kérdőre von: mit tettél azzal, amit rád bíztam? Az embernek őriznie és művelnie kell a rábízott világot, Isten dicsőségének a helyét. „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny” – így kezdődik a zsoltár. De az ember kezének munkájáról, pusztításáról tanúskodik a föld, a természet. Ezért a zsoltáríró a folytatásban az Úr törvényére figyelmeztet, amely „kívánatosabb az aranynál és édesebb a méznél”, az ember számára életet fordító és megtartó hatalom, „aki megtartja azokat, jutalma bőséges” – fogalmazott Bölcskei Gusztáv.

 



A püspök szerint a templom, ahol Istennek beszéde hangzik, hirdeti nekünk és utódainknak azt a jóságot, és azt a figyelmeztető hangot, amellyel Isten kérdez és odafordul az emberhez, hogy megőrizze és megtartsa.
Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese köszöntő szavaiban azt hangsúlyozta, ha sokan értetlenkedve állnak azelőtt, hogy a gyülekezetek miért vesznek és kérnek részt a „Falumegújítás - és fejlesztés” pályázatokon, illetve az elnyerhető forrásokból, akkor az udvarias válaszunk csak az lehet: a templom sohasem a múlt, hanem a jövő. A gyülekezetek részt kívánnak venni a társadalom építésében, az erkölcsi megújulásban, az ifjúság nevelésében.



A Tiszadadai Református Egyházközség lelkipásztora a részletes beszámoló után emlékeztetett az egész pályázat és felújítás folyamatát végigkísérő mottóra: a templom jel. Annak jele, hogy „velünk az Isten”, hogy a krisztusi emberség követésével és gyakorlatával tudjunk mindig újat kezdeni, és Krisztus-arcú közösségeket építeni. Mai világunkban a templomban szóló isteni üzenet, a krisztusi értékrend és emberség nélkülözhetetlenségének a hirdetése és megvalósítása mindennapi küldetés a gyülekezet számára. Ahogy Isten a történelemben számtalanszor megmutatta, hogy van kiút a mélységekből, és van visszaút az emberi lélek megtisztulásához, úgy a most felújított templom is jelként hirdeti: „Velünk az Isten” – zárta beszámoló gondolatait a gyülekezet lelkipásztora.

Forrás: ttre.hu/Fazakas Alpár

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.