Hajdúszoboszlói Forrás

2012. május 25., péntek

Önálló lakás és keresztyén közösség. Ezt kínálja a Forrás Missziós Ház a nyugdíjba vonuló lelkipásztoroknak, és mindazoknak, akik idős éveiket egy magas színvonalon kialakított apartmanházban, keresztyén közösségben, nyugalomban, biztonságban szeretnék eltölteni.

A Tiszántúli Református Egyházkerület Tanácsa 2004-ben határozott úgy, hogy missziós központot hoz létre a lelkészi szolgálatból nyugdíjba vonult szolgatársak számára. A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő szomszédságában, a Major utcában lévő telket Maczi István lelkipásztor és felesége adományozta a kerületnek, azzal a céllal, hogy misszió végzésére, idős lelkipásztorok befogadására alkalmas ház épüljön.

Saját otthon

A Forrás Missziós Ház tizennyolc önálló lakást (apartmant) valamint étterem-társalgót, közös teakonyhát és gyülekezeti teremet foglal magában. A ház lakásainak mindegyike korszerű, hűtő- fűtő rendszerrel ellátott, konyhabútorral, mosogatóval, elektromos sütővel, főzőlappal, páraelszívóval felszerelt. Az ingatlanhoz szép parkosított udvar is tartozik. A lakásokat úgy alakították ki, hogy azok mozgássérültek számára is alkalmasak legyenek.

Az udvari szárnyban lévő apartmanok 37,3 m3 területűek, amerikai konyhás nappali, hálószoba, fürdőszoba, loggia helyiségekből állnak, az utcafronton és a hátsó, udvari részben azonban 43-82m2 nagyságú, többszobás lakások is épültek.

Társaság, törődés, közösség

A Házban a lakók szabadon szervezhetik életüket, hétköznapi tevékenységeiket. Amennyiben azonban segítségre van szükségük, ennek megszervezése is biztosított. A házi segítségnyújtást, szükség esetén az ápolást-gondozást a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség szociális intézményei biztosítják. Lehetőség van megszervezni az ebéd kihordását, a takarítást, a bevásárlást, és a gyógyszer-kiváltást.

A házban folyamatos gondnoki szolgálat biztosítja az ingatlanban lévő közüzemek zavartalan működését, szervezi a közös terek tisztántartását, használatát, lakók segítését. Az Egyházkerület intézményi missziói lelkész kirendeléséről is gondoskodott, akinek feladata a közös istentiszteletek, hitéleti alkalmak folyamatos megszervezése, a lakók lelkigondozása.

Belépési feltételek

A Missziós Ház lakásainak használati jogáért egyszeri használatbavételi díjat kell fizetni, melynek összege a lakrész nagyságától, fekvésétől függően változik. Jelenleg egy átlagos lakás egyszeri használatbavételi díja 3.000.000.- Ft. A lelkészek, lelkész-özvegyek részére az egyházkerület kedvezményt biztosít.

A szerződés aláírásával a beköltöző holtig tartó kizárólagos használati jogot szerez a kiválasztott lakrészre. A szociális intézményekben megszokott térítési díj itt nincs, havonta a közös költséget, a rezsit és a ténylegesen igénybe vett szolgáltatások díját kell megfizetni. A lakrészek közüzemi fogyasztása önállóan mérhető, így a lakóknak ennek megfelelően kell fizetni a fűtést, világítást, vizet. Az udvarban a parkolás ingyenes.

További szolgáltatások

A rendszeres házi segítségnyújtást, betegség esetén gondozást-ápolást külön megállapodás alapján biztosítja az erre szakmailag is feljogosított, színvonalas ellátást nyújtó egyházközségi intézmény. Ha valaki egészségi állapota miatt állandó intézményi ápolásra szorul, akkor sem kell idegen megoldásokat keresni: a helyi református egyházközség Idősek Otthona további használatbavételi díj befizetése nélkül, soron kívül felveszi és ápolja a ház lakóit.

A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség szeretettel várja az érdeklődőket.

Forrás, fényképek: ttre.hu

Bővebb információk kérhetők:
Hajdúszoboszló Református Egyházközség
Takács Tamásné
Hajdúszoboszló
Kálvin tér 9.
(52) 361-243
Dr. Kocsis Márta
4026 Debrecen Hatvan u. 1/A.
(52) 456-137
(30) 638-6646

Istent keresem

2Krón 3

„Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →