Ha egy nemzet talpra akar állni mindenkire szükség van

2010. január 10., vasárnap

alt Félelmetes aktualitással bírnak a 150 évvel ezelőtt események – mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök a protestáns pátens elleni tiltakozás 150. évfordulóján tartott ünnepi istentiszteleten a Debreceni Kistemplomban. A püspök szerint a pátens nemcsak egy gyülekezetnek, hanem az egész Kárpát-medencei reformátusságnak az ügye. 1860-ban hatezren tiltakoztak a pátens ellen Debrecenben.

 

A világosi fegyverletétel után a Habsburgok a protestáns egyházban látták a potenciális veszélyforrást, ezért mindent megtettek működésük ellen. Betiltották az egyházgyűléseket, az egyházkerületeket  katonai kerületekbe kényszerítettek volna. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke prédikációjában Lukács evangéliumából idézett: “Az újszövetségi bibliai szakaszban hangzik el, hogy jól látni, tisztán látni, a másik szeméből a gerendát kivenni csak az tudja, aki a sajátjából kiveszi a szálkát. A pátens elleni tiltakozás azért példaértékű, mert ott egy nagy közösség, 5-6 ezer ember együtt fejezte ki vétóját egy rájuk erőltetett intézkedés ellen.”

Félelmetes aktualitással bírnak a 150 évvel ezelőtti események - mondta a püspök. Egy olyan korban, amikor a magyar társadalmat a közösségek széthullásának veszélye fenyegeti, a tisztánlátást eltorzítják az indulatok, egyesek azt gondolják, hőbörgéssel, ordibálással mindent meg lehet oldani, mások azt mondják, hogy csak a nemzetközi érdekeknek kell alárendelni a magyar nemzeti érdekeket, akkor nagyon kijózanító, hogy hogyan tudott itt egy közösség összezárni, megkeresni a szövetségeseket.
Megértették azt, hogy ha a nemzet talpra akar állni egy olyan tragédia után, mint a szabadságharc bukása, akkor mindenkire szükség van – mondta a püspök. Sok mindent tanulhatnánk a 150 évvel ezelőtti eseményekből mostani helyzetünkben az előttünk álló hetekre, hónapokra nézve, amikor sok minden próbálja zavarni ezt a tisztánlátást- hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv.

Egy kicsit háttérbe szorult saját megemlékezéseink sorában a pátensre való emlékezés – mondta az Európa Rádiónak Bölcskei Gusztáv. Ez nem egy gyülekezet, egy egyházkerület ügye volt, hanem annak a reformátusságnak, ami ma a Kárpát-medencei gyülekezetek összességét jelenti. Ezért ebben az eszentdőben a Generális Konvent soron következő, pünkösd előtti közgyűlésén is megemlékezünk erről. Megkérdezzük magunkat, a most hatalmon lévőket, hogyan lehet ma emberségesen, krisztusi módon és eredményesen képviselni ezeket az értékeket – tette hozzá a püspök.



Beély Katalin/Európa Rádió

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.