Győzzük le a tehetetlenséget – Kórház-fórum a Királyhágómelléken

2010. április 29., csütörtök

altA Királyhágómelléki Református Egyházkerüket által kezdeményezett kórház- és biztosítólétesítés lehetőségeiről tartottak megbeszélést csütörtök délután Nagyváradon.

A megbeszélés helyszíne a Partiumi Keresztén Egyetem Bartók terme volt, ahova nagy számban jöttek el az érdeklődők. A találkozó moderátora Forró László előadótanácsos volt, aki a bevezetőben elmondta, hogy az elmúlt húsz évben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) az oktatásra fektetett nagy hangsúlyt, de Csűry István püspök már beiktatásakor meghirdette azt, hogy az egyháznak a továbbiakban az egészségügyben is tevékenykednie kell. Forró László hozzátette, hogy ugyan a fórumra nem jött el Diósi László az OTP Románia vezérigazgatója, azonban az egyház és a bank között folynak az egyeztetések a református biztosító létrehozásáról. Csűry István a KREK püspöke nyitó áhíatában Ézsaiás próféta könyvéből vett idézettel hívta fel a figyelmet arra, hogy Isten bűnnek tekinti a tehetetlenséget. Ezért „eljött az ideje annak, hogy a református egyház elhárítsa a cselekvés útjában álló akadályokat. Mivel a XXI. század a test és a lélek egységéről beszél, ezért az egyház a lélek gyógyítása mellett a test gyógyításából is ki kell vegye a részét” –mondta a püspök.

Szektorsemleges állam


Ezt követően Velkey György a budapesti Bethesda Gyermekkórház igazgatója mutatta be a megjelenteknek az általa vezetett intézményt, melynek fenntartója a Magyarországi Református Egyház. A kórháznak számos nehézséggel kellett szembenéznie az elmúlt húsz év során, utalt itt Velkey többek között arra, hogy közel egymilliárd forint kár érte a létesítményt a kormányzat részéről csupán azért, mert egyházi intézményről van szó. Ennek ellenére a Bethesda 2009-ben elnyerte Az Év Kórháza címet. Vass Levente, Cseke Attila egészségügyminiszter főtanácsadója kijelentette, hogy a minisztérium vezetősége pozitívan viszonyul egy református egészségügyi létesímény létrehozásának gondolatához, már csak azért is, mert „a hithez közeli gondolkodás nagyon alkalmas a gyógyításra” – fogalmazott. Románia legfőbb problémái közé tartozik a forráshiány, jelezte Vass, jelenleg ugyanis Romániában 4,5 millió ember látja el 22 millió ember egészségügyi szolgáltatásait. Hozzátette: Romániában ún. szektorsemlegesség van, ami azt jelenti, hogy a közszféra finanszírozza a magán- és egyházi intézményeket is. Végezetül Vass Levente leszögezte: amennyiben beindul az intézménylétesítési folyamat, akkor a szaktárca kész segíteni az engedélyeztetési folyamat végigvitelében.

Modern elképzelések


Végezetül dr. Kalmár László, a Segítő Jobb Alapítvány elnöke szólalt fel, aki már beszéde kezdetén leszögezte, hogy nem érdemes olyan kórházat létesíteni, mint amilyeneket a fennálló rendszer működtet. Az ő véleménye szerint az egynapos sebészetet bele kell préselni az egészségügyi ellátó rendszerbe. Hogy ez lehetséges, arra jó példa a nagyváradi Szemészeti Klinika, tette hozzá. Kalmár László hangsúlyozta, hogy a jó szakembereket nem lehet kényszerrel helyben tartani, ezért rugalmas egészségügyi rendszert kell kialakítani: „Nem baj az, ha az orvos kijár Londonba, az arab országokba, ha időnként ellátogat Nagyváradra is ” – jelzete. Az előadó leszögezte, hogy a társadalomnak újra kell gondolnia az egészségügyi ellátást a szerint az új alapelv szerint, hogy minden szolgáltatást a lehető legközelebb kell hozni a kisközösségekhez. A régióban teljes rendszerre van szükség, amelyben pontosan lehet tudni azt, hogy mely egészségügyi szolgáltatást hol végzik el a lehető legmagasabb színvonalon, és a beteget úgy kell végigvezetni a rendszeren, hogy a lehető leghamarabb a lehető legjobb egészségügyi szolgáltatást kaphassa meg. Erre az állam által jelenleg működtetett rendszer alkalmatlan, ugyanis egyelőre egy beteg kezelésének minősége azon múlik, hogy ő mennyire öntevékeny, ami estelegessé teszi az ellátást. További fontos kitétel, hogy csak olyan szolgáltatást szabad nyújtani, ami versenyképes a régióban, mert akkor előbb utóbb megveszi valaki – hangsúlyozta az előadó. A felszólalásokat ezúttal nem követte fórumszerű megbeszélés.

Pap István

forrás: erdon.ro

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.