Guy Liagre lett az Európai Egyházak Konferenciájának általános főtitkára

2012. január 27., péntek

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) Központi Bizottsága 2012. január 24-25-én Genfben tartott ülésén Dr. Guy Liagre-t, az Egyesült Belga Protestáns Egyház elnökét választották a szervezet főtitkárává. Pozícióját 2012 júniusával töltheti be, amit a Prof. Dr. Viorel Ionitától vesz át, aki a CEC ideiglenes főtitkáraként 2011 októberében vonult vissza.

Megválasztását követően a főtitkár következőképpen nyilatkozott: „A CEC évek óta fáradozik azon, hogy a keresztyénség hangja ne hallgasson el Európában. Igazi kihívásként látom azt a feladatot, hogy egy európai ökumenikus szervezet főtitkáraként dolgozzam egy olyan időszakban, amikor Európa és az egész világ napról napra óriási változásokon megy át. Örömmel veszek részt a CEC szervezeti megújításában is.”

A CEC szervezeti megújítására 2013-ban, a következő nagygyűlésükön, Magyarországon kerülhet sor. Itt írhatják alá alkotmányukat. A 2013-as közgyűlés jelmondata: „Mire vársz?”. Témája a CEC missziós szerepe a jelentős társadalmi és kulturális változások közepette Európában. A közgyűlésen a tagegyházak és partnerszervezetek képviselői, összesen 400 delegált találkozik majd.

Guy Liagre 1957-ben született. Teológiai tanulmányait Brüsszelben folytatta, majd a belgiumi Menen és Brüsszel gyülekezetének lelkipásztora volt. 2005-ben az Egyesült Protestáns Egyház elnökéül választották, és e tisztségbe a 2009-es választáson ismét őt nevezték ki. Emellett jelenleg ő áll a Vallási Vezetők Belga Tanácsa élén, valamint ő vezeti azt a szervezetet is, amelynek keretein belül Belgium egyházai (anglikán, római katolikus, protestáns és ortodox) együttműködnek.
Dr. Liagre az egyházak és a belga kormány közti kapcsolattartásban is jelentős szerepet vállal. Aktívan részt vesz a Metodista Világtanács, a Református Egyházak Világszövetsége és az Európai Protestáns Egyházak Közössége tevékenységében. A trondheimi és lyoni CEC gyűlésen küldöttként vett részt, jelenleg pedig a CEC Egyházi és Társadalmi Bizottságának tagja.

Dr. Liagre modern egyháztörténetből doktorált a Brüsszeli Teológiai Egyetem Protestáns Fakultásán, és több ízben publikált. Jártas a holland, angol, francia, német és afrikaans nyelvekben. Házas, négy gyermeke és három unokája van.

Külügyi Iroda

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió