Mennyit érünk?

2012. május 08., kedd

A kérdésre sok és sokféle válasz érkezhet, de az közös, hogy rettenetesen vágyunk a válaszra - mondta Dányi-Nagy Márió a Függőleges Ifjúsági Konferencia második napján. A kiskunhalasi lelkipásztor arról beszélt, hogy ki adhatja meg a választ.

Elmondása szerint az ember értéke helytől, kultúrától és időtől függően változik: Kambodzsában akkora a szegénység, hogy a helybéliek a gyermeküket száz dollárért adják el a turistáknak. Ugyanakkor a Megasztár féle showműsorok előadói közül kiemelte azokat, akik nem a szépségükkel, hanem elragadó énekhangjukkal örvendeztetik a közönséget, így válaszolnak a kérdésre. Felidézte a Tankcsapda dalszövegét: „ahogy élsz, annyit érsz", s hozzátette, ez fordítva is igaz: annyit érsz, ahogy élsz.

Választ kereső emberek

Három különböző személy élettörténetét osztotta meg az előadó, két ismerősének a megváltásáról számolt be. Az történet a fizikai szépségről szólt. Tracy csúfolódások árán lett híresség, mivel Indonéziában a társai csúfolták magas termete miatt. Nagymamája elégelte meg a lány bánatát, így benevezte egy szépségversenyre. Egy év alatt Indonézia szépe lett. Az ő válasza a kérdésre: akkor leszek értékes, ha szép leszek. A világ legszebb nőjének titulálták.

A második történet főhőse a VIII. kerület szülöttje, aki megtapasztalta a rossz környezet nehézségeit, az utcán nőtt fel. Kérdésének a megválaszolásáért a barátaihoz fordult, akik elmondták neki, hogy akkor ér valamit, ha pénze van, ha minél több embert el tud elpáholni. Drogok, alvilág, a heroinig meg sem állt. Később nagy háza lett, feleségei, harminc milliós vagyona, félt tőle az egész "nyócker". Behajtók behajtójává vált, alvilági nagykutya lett belőle.

A harmadik ember pedig egyszerű gimnazista, zűrös háttérrel. A mennyit érek kérdésre jegyei „válaszoltak". Az osztály, az évfolyam első tanulójává lett. Éjszaka tanult több órát, hogy nehogy becsússzon egy rosszabb jegy.

A történetek szereplői nem éltek boldogan, „amíg meg nem haltak". Tracyben megmaradt a féltékenység, saját fényképeit irigyelte mondván, a retusálás után sokkal szebb. Aki tanult mint a gép, újabb és újabb célokért küzdött. Így ment tönkre a barátsága, mivel nem tűrte, hogy barátja ugyancsak jó tanuló volt.

Értékesebb a verebeknél

Márió szerint a három történet is azt bizonyítja, bálványaink (tanulás, a kapcsolatok, a másoknak való megfelelés, a munka) nem adják meg a választ a kérdéseinkre. „Neked mi a bálványod?" – tette fel a kérdést az előadó.

Szerinte válaszadót kell találni, aki meggyőz minket az igazságról. Az igazi válaszadó Jézus Krisztus, aki el akarja oszlatni a félelmeinket. Krisztus közelében mindenki azt érezheti, hogy értékes. „Ne féljetek, sok verébnél értékesebbek vagytok" – mondja Jézus. A lelkész rámutatott, Jézus számára az Ő életénél is értékesebbek vagyunk.

Mindhárom történet jó véget ért, mert szereplői felismerték az értékességüket, mert Valaki az életét odaadta értük. Tracy lelkész lett. A nyóckeres letette a drogot, fiatalokkal dolgozik. A jó tanuló is javult, mesélte Dányi Nagy Márió. „Ha megértjük, hogy Isten szemében értékesek vagyunk, az felszabadít, s el is feledjük ezt a kérdést. Ha elfogadjuk önmagunkat, meg tudjuk látni, hogy a másik ember és Isten mennyit ér számunkra."

Csepán Gellért – Kiss Gábor – reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.