Az utazó-lelkészek a Finnországi Németajkú Evangélikus Gyülekezet alkalmazásában állnak. Gyülekezeti tagjaik száma meghaladja a 3 000 lelket, akik olykor 1 000 kilométer távolságban élnek egymástól. Egyharmaduk Helsinkiben él, egy harmaduk Turkuban és Tampereben. A fennmaradó egyharmad pedig szétszórtságban. Nagy ünnepeken 20 helyet is meglátogatnak olykor igehirdetés céljából. Az egymástól 600 kilométer távolságban élő gyerekeknek konfirmációi oktatást e-mailen keresztül tartanak. Egy-egy lelkigondozói beszélgetésért sokszor órákat kocsizik a homokos utakon az álomszép tavak között a lelkészházaspár. Szolgálati járműveik között az autó mellett helyet kap a csónak, kenu, sítalp, ami főként télen jó segítség. A rénszarvasok mellett nem egyszer látnak útjuk során farkasokat, medvéket, gyönyörű sasokat. Nyáridőben az istentiszteletet az erdőben kialakított istentiszteleti tisztásokon tartják. A finnek szólás-mondásai között ez is szerepel: „Az erdő az én templomom.” A csend ott honol a fák és a tavak között, s a finnek lelkében is. Hallgatagságukat jellemzi ez a sztori. Tíz éves házassági évfordulójukon a feleség megkérdezi a férjét: „Szeretsz még engem?” A férj hallgat. Két hét múlva ismét megkérdezi az asszony ugyanezt, de akkor sincs válasz. Majd jóval a házassági évforduló után ismét megkérdezi ugyanezt, mire a morgó válasz ennyi: „De hát már tíz évvel ezelőtt válaszoltam erre a kérdésre!” (EKD.de – 2010-03-31 – dr. békefy – www.reformatus.hu)