Felvidéki összefogás

2010. június 15., kedd

altA Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja ezúttal az árvízkárosultak számára gyűjt adományt.

A Diakóniai Központ két sikeres gyűjtést tudhat maga mögött. Egy tűzvész, majd a haiti földrengés áldozatainak megsegítése után most az árvízkárosultakra gondolnak.

Az elmúlt napokban történt események nem hagyták tétlenül a Diakóniai Központot. A rendkívül hosszan tartó esőzés országszerte oly mértékű károkat okozott – érintve a református egyháztagok otthonait is –, amelyek rendbehozatalának segítéséhez újabb összefogásra lesz szükség. Ebből a célból a Diakóniai Központ adománygyűjtést szervez az árvízkárosultak megsegítésére. Szabó Annamária igazgató felhívással fordul nemcsak a gyülekezetekhez, hanem magánszemélyekhez is, hogy lehetőségük szerint pénzadományaikkal járuljanak hozzá a károk enyhítéséhez.

A haiti földrengés kárainak enyhítésére a református egyház gyülekezeteitől – januártól április végéig – 12 900 euró érkezett. A pénzadományokat már átutalták a Magyar Református Szeretetszolgálat számlaszámára, akik majd továbbítják a célország számára, ahol a legszükségesebbeket vásárolják meg a haitiek számára.

A még 2009 karácsonyán tűzkárt szenvedett Goga család részére meghirdetett gyűjtést is lezárta már a Diakóniai Központ. A gyülekezetekből, illetve magánszemélyek adakozásából június 11-ig összesen 5 928 euró gyűlt össze, amely összeget fokozatosan küldtek el a Goga család számára. A Diakonia Reformata nonprofit szervezet igazgatótanácsa a napokban látogatást tett a Goga családnál, hogy személyesen is megnézzék a tűz után már megújult és rendbe tett házat – az elkészült új otthont. A tűzkárosult család köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki hozzájárult otthonuk felújításához.

„Ne felejtsük – mint élő kövek, együtt épülünk lelki házzá, ez a közös felelősség indítson arra, hogy segítsünk bajba jutott testvéreinken!” – olvasható Szabó Annamária, a Diakóniai Központ igazgatójának felhívásában.

forrás: reformata.sk

Istent keresem

1Thessz 2,1–12

„...a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →